Nemzetközi foci

Nem számít öntörvényű csatárára az olasz kapitány

Ventura szerint Pellé bemocskolta az Azzuriról kialakult képet, ezért pedig kényszerpihenő jár.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, áll a bál az olasz válogatottnál: a spanyolok ellen lecserélt Graziano Pellé nem fogadta el a szövetségi kapitány Giampiero Ventura által felé nyújtott kezet, amiért cserébe a szakember azonnali hatállyal kirakta a keretből a támadót. Mindezideáig nem lehetett tudni, egyszeri büntetésről volt-e szó csupán, vagy lesz-e az ügynek folytatása, de Ventura tisztázta a helyzetet a RaiSportnak adott interjújában:

– Hogy beszéltem-e Pellével mostanában? Nem, nem hívtam fel, Kínába ugyanis nagyon drága a telefonszámla. Annak fogtam fel a tettét, ami volt, egy hibának – ugyanakkor ezzel a hibával szégyent hozott az Azzuri színeire és bemocskolta a válogatott imázsát is. Bár már nem fiatal, nem tartom kizártnak, hogy a jövőben még segíthet a válogatottnak Pellé, a jövő vasárnapi keretben viszont nem lesz benne. A szabadidejét felhasználhatja arra, hogy magába nézzen, átgondolja és kiértékelje, hogy mit is tett, és mit kellett volna tennie helyette – mondta Ventura.

Olvasói sztorik