NB II

NB II: zokogtak az öltözőben az elkeseredett szegedi játékosok

Nem megy a SZEOL-nak.

Odahaza 1-0-s vereséget szenvedett a SZEOL SC a Zalaegerszeg ellen az NB II 15. fordulójában. Az újonc ezzel a vereséggel maradt utolsó a húszcsapatos mezőnyben, és immár hat mérkőzés óta gólképtelen, utoljára pedig kilenc fordulóval ezelőtt tudott nyerni.

– El vagyok keseredve az eredmény miatt, hiszen egy ilyen jó erőkből álló csapat ellen partiban tudtunk végig lenni. Megvoltak a helyzeteink is, a futball igazsága pedig érvényesült, aki értékesíti ezeket, az nyer, aki nem, az pedig veszít. Ettől függetlenül tartogatott pozitív dolgokat is a meccs, nem játszottunk alárendelt szerepet, egy élcsapat ellen partiban tudtunk lenni. A visszatérő emberek látszik, hogy jó erőt képviselnek. Ezzel a teljesítménnyel van esélyünk bent maradni. Más célokért küzd a két klub, ez olykor játszott a játékon is. Ma jól néztünk ki, a srácok borzasztóan el vannak keseredve, némelyikük zokogott az öltözőben, én azt mondtam, ezért nem kell lehajtott fejjel távozniuk a pályáról. Ilyen játékkal lesz még olyan csapat, amelyet le tudunk győzni. Kérdezték többen is, hogy mi kell ahhoz, hogy gólt rúgjunk, ezt nálam okosabbak sem tudják megválaszolni. Semmiképp sem a kesergés, ebben biztos vagyok, dolgoznunk kell tovább, és akkor megfordul a szerencse. Gratulálok a ZTE győzelméhez – idézi Tóth Ákos vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozatát a SzegedMa.

Olvasói sztorik