A holland élvonalban szereplő Heracles a Groningen csapatát látta vendégül szombaton, de a havazás után nem várt fejleményeket hozott az összecsapás. A meccsről készült felvételek tanulsága alapján a Heracles pályamunkásai egész egyszerűen egy péniszt mintáztak a hóból, pontosabban annyit hagytak a hóból. Persze előfordulhat, hogy csak élénk a fantáziája egyeseknek, mindenesetre fura, hogy miért pont ezzel a mennyiségű hóval nem tudtak megbirkózni a munkások, ha már letakarították a gyepszőnyeget.
Arjen Robben egy évvel toldotta meg szerződését.
Ahogy a Rangadó.hu elsőként megírta, az ősszel kölcsönben Gyirmóton szereplő Jancsó András is visszatért a Swietelsky-Haladás együtteséhez – erősítette meg a szombathelyiek hivatalos honlapja.
A szombathelyi nevelésű védő a szezon elején került az újonchoz, ahol alapemberré vált az ősszel, összesen tizenkét mérkőzésen lépett pályára. Mészöly Géza azonban a tavasszal ismét számítana a 20 éves hátvéd játékára és szerdán csatlakozik is a zöld-fehérek keretéhez.
Csakúgy, mint a Mezőkövesdről visszarendelt háromszoros válogatott védő, Devecseri Szilárd, aki 2015 nyarán került a Haladástól kölcsönben az akkor NB II-es Mezőkövesdhez, amellyel tavaly nyáron feljutott az elsőosztályba. Ősszel tízszer játszott kezdőként, háromszor csereként lépett pályára a belső és bal oldali védőként is bevethető futballista, tavasszal viszont már ismét a Haladást erősíti.
– Az első évben a feljutás volt a cél Mezőkövesden, bajnokságot nyertünk, jól ment a játék nekem és a csapatnak is – mondta Devecseri Szilárd. – Az NB I-ben a bajnokság elején rendszeresen szerepeltem, majd lebetegedtem, és mire meggyógyultam, Pintér Attila nem változtatott a jó szériában lévő együttesén. Nehéz döntés volt otthagyni Mezőkövesdet, napokig gondolkodtam, őrlődtem, mitévő legyek, megszoktam, berendezkedtem ott, ráadásul a klubnál – a pályamunkástól az elnökig – mindenki nagyon segítőkész volt, nagyszerű embereket ismertem meg. Ugyanakkor annak idején felemás érzésekkel távoztam a Haladástól, jó érzés, hogy most gondoltak rám, és őszintén szólva hazahúzott a szívem. Szeretnék bizonyítani, helyet követelni magam a kezdőben – persze tudom, ez nem lesz egyszerű, kőkeményen meg kell harcolnom a helyemért – nyilatkozta a haladas.hu-nak a 26 éves védő.
A Megyeri úton is gondolnak a rászorulókra a nagy hidegben.
Ilyen is van? A Tiencsin ajánlata kevésnek bizonyult.
Három évre szerződött a fővárosiakhoz Gaál.
A Mezőkövesd helyett szintén az élvonalból talált ellenfelet a Szpari.
A Csákvár támadója nyolc gólig jutott ősszel.
A szlovák Mészáros Karol a szombathelyiek kiszemeltje.
Mészöly Géza vezetőedző tovább erősíti a hátsó sort.
Ehhez minden meccsen pályára kellene lépnie a gólerős hátvédnek.
Emlékezetes pillanatokat hozott a Chelsea hétvégi győzelmét követő sajtótájékoztató, a főszereplő a londoniak menedzsere, Antonio Conte és egy szelet torta volt.
A Chelsea olasz mestere igencsak megéhezett a találkozó ideje alatt, és azonnal kiszúrta magának az egyik újságírót, aki éppen egy szelet tortát majszolgatott. A tréner nem is bírta tovább és előbb megkérdezte, hogy finom-e a torta, majd udvariasan is kért is egy falatot.
A Rangadó.hu információja szerint Gaál Bálint az angyalföldiekhez igazol.
A Daily Mirror információi szerint José Mourinho a Manchester Unitedhez szeretné csábítani korábbi játékosát, Nemanja Maticsot a Chelsea-ből.
A 28 éves szerb középpályást annak idején a portugál szakember szerződtette a Benficától a londoni kékekhez, ahol Mourinho 2015-ös bajnokcsapatának alapembere volt. A hírek szerint annak csekély az esélye, hogy az átigazolás a télen megtörténik, de Mourinho a legkésőbb nyáron nyélbe ütné az üzletet.
Matics fontos tagja Conte idei Chelsea-jének is, 20 PL-meccsen 7 gólpasszt osztott ki, piaci értékét 32 millió euróra becsülik.
Komolyan gondolja Kínát a spanyol csatár?
A francia tréner szerint a Sevilla jelezte, harcolni fog a bajnoki címért.
Több, mint 300 tétmeccsen lépett pályára a Manchester United színeiben Rio Ferdinand, aki manapság televíziós szakkommentátorként dolgozik. A Vörös Ördögök korábbi klasszis védője még mindig hatalmas MU-szurkoló, és vasárnap a stúdióban sem fogta vissza magát, amikor a hajrában Zlatan Ibrahimovic egyenlített a Liverpool elleni rangadón. Íme
A Kisvárda szakmai igazgatója szerint a felcsútiak már az NB I-re készülnek; ők viszont nem tervezik a feljutást.
Öt játékossal rövidül az NB I-ben ősszel nagyszerűen teljesítő borsodiak kerete.
A Fiorentina szenzációs játékkal rukkolt elő a címvédő ellen.
Ronaldo góljával még a madridiak vezettek, végül egy pontot sem szereztek.
Újra lecsapott a nagycsapatok mumusa; Szenegál Mané-góllal simán nyert.
Torino-Milan Mindkét csapat szerez gólt!
Kicsit már unhatják egymás a felek, de mi a tippből nem engedünk: megint megzörren mindkét háló!
Az első fordulóban a San Siróban 3-2-re nyertek a milánóiak, a minap az Olasz Kupában 2-1-re diadalmaskodtak Niangék. Mindkétszer jól futballozott Sinisa Mihajlovic alakulata, de eddig sikerélménnyel nem gazdagodtak a bikák. A társulat a 8. helyen áll 29 egységgel, az EL-szereplésre kicsi az esély, bár ez nem a hazai produktumán múlik: 6-2-1-es mérlegükhöz 21-10-es gólkülönbség társul. A formájuk nem az igazi, az idei első tétmeccsen 0-0-ra végeztek Ljajicék a MAPEI Stadioban a Sassuolóval, majd ugye jött az említett kupakudarc. A 4-3-3-as felállás jól működik összességében, a 19 fellépésen termelt 36 találat jól hangzik, a 27 kapott gól viszont a védelem sebezhetőségére vall. A keretben Molinaro sérült, Acquah a válogatottnál van, Castan bevetése kérdéses. Elől minden bizonnyal a Ljajic, Belotti, Falque trió kezd majd.
A Milan az 5. 36 ponttal, és egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a Rossoneri, mint a riválisai. A dobogó elérhető közelségben van Montella alakulata számára, ám ahhoz javítani kellene idegenbeli mutatóján. Baccáék 4-1-3-as sort hoztak össze, legutóbb kikaptak Rómában. Összességében viszont jó passzban vannak Susóék, decemberben megnyerték a Szuperkupát a Juventus ellen, az idén verték a Cagliarit, majd kiejtették mai ellenfelüket a kupából. A játék olykor döcögött, de az eredményességre nem lehet panasz. A keret nem lesz teljes, Mathias Fernandez és Montolivo sérült.
A Torino hazai pályán rendre nekimegy ellenfelének, és ezt várjuk a bikáktól ma is. A Milan viszont kihasználhatja a hazaiak nyíltabb játékát, és egy gólra mindenképpen jók lehetnek Bonaventuráék. A gólváltásban látunk leginkább fantáziát, így erre fogadunk!
Utrecht Tartalék-NAC Breda 2! +2.5
A hazaiak jó eséllyel bennmaradnak a másodosztályban, a télen edzőt váltó vendégek visszatérnének az első ligába. Vendég sikert és gólokat váruk…
Az utrechti fiatalok jó eséllyel teljesítik a minimális elvárást, és nem zuhannak ki a ligából. Persze, ezt nagymértékben nem maguknak, hanem inkább az Achillesnek köszönhetik, amely 20 meccsen 5 pontig jutott – az Utrecht U 21 15-nél jár. És otthon nem is beszélytelenek a fiatalok, mérlegük 4-3-2, utolsó négy fellépésükön nem kaptak ki, sőt, a két legutóbbit meg is nyerték. Formájuk ugyanakkor hullámzó, mert vendégként nagyon nem megy a piros-fehér-kékeknek. A keretben friss sérült nincsen, egy védő viszont legutóbb begyűjtötte ötödik sárgáját, így ma eltiltását tölti.
A bredaiaknál mozgalmasan telt a téli szünet, a padra a belga Stijn Vreven érkezett. A karácsonyt a 9. pozícióban töltötte a társulat. 31 egység áll a neve mellett, a play offnak jó eséllyel részese lesz, az egyenes ágon való feljutásról viszont lemondhat. A sárga-feketék vendégként totálisan kiszámíthatatlanok, négy siker mellett ötször kikaptak, 17 gólra 22-őt kaptak. Az utolsó három túrájukon pont nélkül maradtak. Biztató jel lehet, hogy felkészülési mérkőzésen legyőzték a Kortrijkot (3-1). A támadójátékukkal nem volt különösebb gond, de a védelem azért képes volt a betlizésre. A keretben egy balszélső sérült, viszont ott lesz a pályán 11 találatot számoló Dessers.
Augusztus elején Bredában 4-1-re nyertek a hazaiak, és ma is a NAC sikerét várjuk. Emellett találatokkal is lehet kalkulálni, tippünk így 2-es és +2.5!
Balul sült el a kézenállás a lelátón.