NB II

Révész ígéri, a Kisvárdával nehéz meccset játszik majd a megerősített Puskás

A Kisvárda szakmai igazgatója szerint a felcsútiak már az NB I-re készülnek; ők viszont nem tervezik a feljutást.

Kapcsolódó cikkek

NB II-es szinten szinte példátlan mértékű erősítéseket hajtott végre a tél folyamán a kerete tekintetében a mezőnyből már eddig is messze kiemelkedő Puskás Akadémia. A felcsúti csapat az utolsó 2016-os fordulóban állt először élre a másodosztályban, az elmúlt napokban pedig leigazolta Csilus Ádámot, Prosser Dánielt, Hegedűs Jánost, Gyömbér Gábort és Szatmári Lórándot is, illetve nézegetik a Békéscsaba fiatal tehetségét, Szélpál Norbertet.

A tavasszal tehát a riválisok még az eddiginél is komolyabb kihívásokkal kell majd, hogy szembenézzenek. Az egyik vetélytárs a Kisvárda, amelynek szakmai igazgatója, Révész Attila most a felcsúti erősítésekről és az északkelet-magyarországi gárda terveiről is nyilatkozott a Rangadó.hu-nak.

– A Puskás Akadémia igazolásai az NB II-ben klasszis igazolásoknak tekinthetők – kezdte Révész. – Eddig sem volt gyenge a keretük, de feltételezem, a mostani erősítések annak szóltak, hogy Pintér Attila stílusához illő játékosok álljanak rendelkezésre. Vélhetőleg minden posztra két futballistát szeretnének, mert talán nekik volt az egyik legszűkebb keretük a mezőnyben.

– A nevekre rápillantva – Csilus, Hegedűs és vélhetőleg Szélpál – azt látjuk, hogy ezek a labdarúgók az 1996-os kontingenst képviselik. Ebben nekik hiányosságaik voltak, amit most pótoltak. Megtehetik, jól tették. Céljuk egyértelmű, egyeduralkodók lesznek, úgy érzem, már a következő szezonra is előkészültek ezzel – fogalmazott még Révész.

– Velünk viszont nehéz meccset fognak játszani, ezt megígérhetem. Mi az első ötbe vagyunk várhatóak, a feljutáson eddig és most sem gondolkodunk, de ha mégis sikerülne az első két hely egyikére odaérni, elvállalnánk az élvonalat. Még nincs meg a hátterünk. Az előző idényben a keretünk sem volt elég erős hozzá, ami a véghajrában megmutatkozott. Most a kárpátaljai vonalunknak köszönhetően ez megváltozhat – nyilatkozta a szakmai igazgató, aki tervez igazolást a télre.

– Mi nem tudunk játékost élő szerződésből kivásárolni, mint a Puskás, de van a munkácsi akadémiánk, ahonnan nagyon ügyes labdarúgókat is hozhatunk. Lehet, hogy a 2016-17-es idényben még nem, csak a következőben lesznek segítségünkre, de majd kiderül. Annyi biztos, hogy 1996-os futballisták terén jól fogunk állni – ismertette a terveket Révész.

Bár a Kisvárda valóban nem szerződtetett az NB I-ből, a keret egyik legnagyobb erőssége mégis utánpótlás-válogatott, korábban légióskodó játékos: Gosztonyi András.

– Andrissal remekül meg tudtunk állapodni, szerződése teljesítményfüggő. Külföldön jól keresett, nálunk más a helyzet. Ami az új felcsútiakat illeti, a bérük is magas és szerződtetésükért is komoly összegeket kellett kifizetni, több százezer eurós nagyságrendben – zárta szavait Révész.

A Kisvárda jelenleg a 2. helytől 3 pontra az 5. pozíciót foglalja el, február 19-én épp az ezüstérmes pozícióban telelő Soroksárhoz látogat az első 2017-es fordulóban.

Olvasói sztorik