Nemzetközi foci

A 41. már nem jött össze, a hajrában fordított a Sevilla a Real ellen – VIDEÓ

Ronaldo góljával még a madridiak vezettek, végül egy pontot sem szereztek.

Tizenkét napon belül harmadjára nézett farkasszemet egymással a Sevilla és a Real Madrid, ezúttal bajnoki mérkőzésen a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban. A hétközi kupameccsel ellentétben ezúttal a kezdőben kapott helyet a madridiaknál Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Luka Modric és Raphael Varane is.

Fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat

Annak ellenére, hogy az első játékrészben nem láthattunk gólt, valamint helyzetből is keveset, egy szempillantás alatt eltelt a negyvenöt perc, hiszen óriási iramot diktált a két csapat. Kisebb helyzetek persze minkét kapu előtt adódtak, a 18. percben N’Zonzi megelőzte egy szöglet után Navast, de fölé fejelt, a 40. percben pedig Cristiano Ronaldo kapott jó labdát a tizenhatoson belül Benzemától, ám jó helyzetben lecsúszott a lövés a portugál lábáról.

A második játékrész is hasonlóan nagy iramban folytatódott, az 54.percben Ben Yedder került helyzetbe a jobb oldalon, de a jobb alsóba tartó próbálkozására Navas leért. A 63. minutumban Benzema elé pattant a labda egy „flipperezés” után a kapu előterében, a francia azonban fölé bombázott nagy ziccerben. Három percre rá vezetést szerzett a királyi gárda, Rico elütötte a tizenhatoson belül Carvajalt, a jogosan megítélt büntetőt pedig Cristiano Ronaldo magabiztosan lőtte a bal alsóba, 0-1. A gól után visszább esett az iram, a hajrában viszont egyenlített a Sevilla, Sarabia szabadrúgását Sergio Ramos fejelte a kapu torkából a saját hálójába a 82. percben, 1-1. Ezzel pedig még nem volt vége, a 92. minutumban Jovetic nagyszerű tekerésébe csak beleérni tudott Navas, hárítani nem, így negyven veretlen mérkőzés után vereséget szenvedett Zinedine Zidane csapata.

LaLiga, 18. forduló

Sevilla – Real Madrid 2-1 (0-0)

Korábban játsszották

Valencia – Espanyol 2-1 (1-0)

Celta Vigo – Alavés 1-0 (0-0)

Granada – Osasuna 1-1 (0-1)

Sporting Gijón – Eibar 2-3 (1-3)

Szombaton játszották

Barcelona – Las Palmas 5-0 (1-0)

Atlético Madrid – Betis 1-0 (1-0)

Leganés – Athletic Bilbao 0-0

Deportivo – Villarreal 0-0

Hétfőn játsszák

20.45 Málaga – Real Sociedad

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik