Rangadó

Rangadó

Megszületett a megállapodás Gőcze Gergővel, aki a tavaszi szezonban a Rákóczi kapusa lesz – olvasható az NB III Nyugati-csoportjában szereplő Kaposvári Rákóczi hivatalos honlapján. A szombathelyi nevelésű 187 centi magas, 26 éves hálóőr a Puskás Akadémiától érkezik, korábban szerepelt Kozármislenyben, a Pécsi MFC-ben és Ajkán is.

A honlap ezen felül hozzáteszi, a Balatonlelle elleni edzőmeccsen a szakmai stábnak nagyon tetszett Böjte Patrik játéka. A Rákóczi-nevelésű középpályás gólt is szerzett ellenünk, és a mérkőzést követően Artner Tamás próbajátékra invitálta a 23 éves játékost.

2017. 01. 24. 22:03

AZ Alkmaar-Heerenveen Mindkét fel betalál!
Izgalmas mérkőzés várható a negyeddöntőben: mindkét gárda inkább a támadásokban jeleskedik – gólokkal kalkulálunk!
A negyeddöntőket rendezik a holland kupában, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Az AZ Alkmaar 31 egységgel az 5. helyen áll az élvonalban, az AFAS Stadionban 3-5-1-es mérleget tud felmutatni. A formája nem rossz, viszont a hét végén értékes pontokat hullajtott el a Sparta Rotterdam ellen (1-1). A piros-fehérek egyelőre jól bírják a többfrontos küzdelmet: John van den Brom alakulata a hazai kupa mellett áll még az EL-ben is, és bizony a bajnokságban is sanszos még odaérnie a 4. helyre. A sorozatban eddig két sikeres ütközeten vannak túl Weghorsték: az Emmen után az ASWH-t is nullra verték. A támadójátékuk rendben van, 19 bajnokin 33 gólt termeltek a fiúk. A keretben egy kapus és egy bekk sérült.
A Heerenveen egy ponttal egy egy hellyel előzi meg mai vendéglátóját a bajnoki táblázaton. A kék-fehérek nagyon jól teljesítenek az idei kiírásban, nagyszerű formát mutattak, ám vasárnap kikaptak, de nem akárhogyan! A PSV-t igencsak megszorongatták Ghoochannejhadék (az iráni mesterhármast szerzett), de a vége 4-3-lett az eindhoveniek javára. A gárda idegenben sem gyenge4-2-4-es mutajukhoz elképesztő bátor, 22-16-os gólkülönbség társul! A kupában eddig az FC Eindhovent és az Ijsselmeervogelset búcsúztatták takarékos üzemmüdban (1-2, 0-1), de ma az alapcsapat lép pályára. A keretben vannak hiányzók, egy támadó és egy védekező középpályás sérült. Marad a 4-3-3-as felállás, jó eséllyel pályára lép a Realtól kölcsönvett norvég csodagyerek, Ödegaard is.
Mindkét gárda remek támadókkal rendelkezik, és az elmúlt években az egymás elleni meccseik rendre gólváltással végződtek. Ma is ebben látjuk a fantáziát. Tippünk így: Mindkét csapat szerez gólt!

Juventus-Milan 1
Megint randevúzik egymással a két sztárcsapat. A Szuperkupa után az Olasz Kupában a torinóiak örülhetnek!
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
A Juve a múlt hétvégi botlást vasárnap helyre hozta: magabiztos játékkal nyertek Higuainék a Lazio ellen, így továbbra is a Serie A első helyén állnak. Allegri együttese a BL-ben is áll még, de a keret mély, így a tréner tudja rotálni a csapatát. Hazai pályán könyörtelenek Dybaláék, mind a 11 bajnokijukat behúzták, és a kupában is győzedelmeskedtek az idei meglepetéscsapat, az Atalanta ellen (3-2). A keretben lesznek hiányzók, Lemina és Nenatia az Afrika Kupán szerepel a válogatottjával, míg Mandragora sérült – egyikük sem alapember.
A Milan a 7. a bajnokságban, Montella alakulata remek formát mutatott, ám a hétvégén otthon kikapott a Napolitól (1-2). A Rossoneri vendégként az utolsó két fellépésén nem tudott győzni: kikapott Rómában, majd remizett Torinóban a bikákkal (2-2). Abatéék fiatal csapata az idén okozott már néhány meglepetést, és ami kiemelendő, hogy több találkozót is a hajrában tudott a maga javára fordítani. És bizony a decemberi Szuperkupa-döntő eredményéből is építkezhetnek Baccáék: Bonaventuráék taktikus játékkal hozták ikszre a találkozót, a büntetőrúgásoknál pedig jobbnak bizonyultak az „Öreg hölgynél”. A kupában a Torinót búcsúztatták Susoék: 0-1-es hátrányból remek hajrát vágtak ki a fiúk, és végül 2-1-re hozták a találkozót. A keretben De Sciglio, Mati Fernandez és Montolivo sérült.
A Juventus komolyan veszi a kupát, és ma hazai pályán ismét bizonyítja, hogy a Szuperkupa-döntőben elszenvedett vereség csak botlás volt. A torinóiak a rendes játékidőben kivívják a továbbjutást, tippünk így: 1-es!

2017. 01. 24. 21:42

A Ferencváros új igazolása, Kleinheisler László a valenciai edzőtáborból üzent a magyar kézilabda válogatottnak. Nagy Lászlóék délután 17 órától a norvégokkal találkoznak a világbajnokság negyeddöntőjében.

címlapkép: fradi.hu

2017. 01. 24. 14:01

A Foot Mercato értesülései szerint a Marseille-ben ismét remek formában futballozó Lassana Diarrát akarja leigazolni a Manchester United.

A 31 éves, 34-szeres francia válogatott középpályás korábban szerepelt a Chelsea, az Arsenal csapatában is, 2009-ben pedig 20 millió eurót fizetett érte a Real Madrid, ahol három évet játszott, a vörös ördögöket irányító José Mourinho keze alatt is.

A United minden bizonnyal olcsón szerződtetni tudná a rutinos védekező középpályást, piaci értékét 5 millió euróra becsüli a Transfermarkt.

2017. 01. 24. 13:32
Olvasói sztorik