Nemzetközi foci

A City egykori üdvöskéje mentené meg a Sunderlandet

Joleon Lescott Görögországból tér vissza.

Kapcsolódó cikkek

Egyre nagyobb bajban van a Premier League-ben a Sunderland együttesének. Az északkelet-angliai gárda ugyanis nemrég még a szintén kiesést jelentő 18. helyen állt, de 22 forduló után már az utolsó pozícióban szerénykedik.

Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy az utolsó pillanatokat élik, amikor még tehetnek valamit a bennmaradás érdekében. Nemrég David Moyes vezetőedző személyes találkozót kért Ellis Shorttól, melynek során a gárda megerősítését kérte, jobbára eredménytelenül.

Most egy halvány csillag bukkant fel a Sunderland AFC sötét egén, hiszen a klub rövidtávú szerződéssel, az idény végéig megszerezte a Manchester City egykori üdvöskéjét, az akkor védők között az egyik legnagyobb igazolásnak számító, 22 millió fontos Joleon Lescottot.

Az azt megelőzően az Evertonnál játszó bekk 2009 és 2014 között játszott Manchesterben, majd a West Bromwichhoz igazolt, az előző idényben pedig csontsimán kiesett a PL-ből az Aston Villával.

Az őszt azonban már nem a Championshipben, hanem Görögországban kezdte, ahol kétéves szerződést írt alá az AEK-kel, ám négy mérkőzés után megsérüt. Rehabilitációját az Egyesült Királyságban szerette volna végezni, de ebbe és néhány egyéb feltételbe a csapat orvosai nem mentek bele, így november 14-én felbontották a szerződést.

A 34 éves Lescott a Sunderland tájékoztatása szerint a 15-ös mezszámot viseli majd a “fekete macskáknál”.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik