Légiósok

Balogh Norbert újra az NB I-ben? Jó megoldás lehet

A Palermóban gyengélkedő csatárt korábbi trénerei látták el jó tanácsokkal a Rangadón keresztül.

Balogh Norbert 2016 januárjában került a DVSC-től az olasz élvonalbeli Palermóhoz, amelyben több mint egy év elteltével egyetlen gólt sem szerzett még, és még gólpassza sem volt. Igaz sérülések is hátráltatták a magyar támadót, viszont a tizenhárom mérkőzésen mutatott játékával nincsenek kibékülve Olaszországban. Egy év alatt mindössze 384 percet töltött a pályán, ez kevés volt arra, hogy emlékezeteset alakítson. A Rangadó.hu-nak két korábbi edzője, Gyarmati András és Kondás Elemér elemezte a húszéves játékos helyzetét.

– Norbi jó képességű gyerek, de kétségkívül teljesen más légkörbe került, mint amit az NB I-ben megszokott – mondta Gyarmati András, aki az NB III-s DVSC-DEAC-nál edzette a jelenlegi Palermo-csatárt. – Nem biztos, hogy fekszik neki az a fajta stílus, ami az olasz bajnokságra jellemző, talán ebből adódóan nem jön össze neki a csapatba kerülés. A képességei viszont nem lettek rosszabbak, sőt, mivel másfajta munkát végez odakint, még akár jobb is lehet, de hogy pontosan mi lehet vele a probléma, azt csak akkor tudnánk meg, ha napi kapcsolatban lennénk vele. Az NB I-ben elég jó teljesítményt nyújtott, de talán egy picit hamar igazolt külföldre – véli a sportmenedzser és A-licences edző.

– Amennyiben egy játékosnak nem fekszik az adott bajnokság stílusa, és nem tud azonosulni vele, akkor ez történik, mint jelen pillanatban Balogh esetében. Technikailag véleményem szerint nincs vele probléma, képzett focista, inkább fizikailag kellene erősödnie ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt. Ha nekem most beszélnem kellene Norbival, azt tanácsolnám neki, hogy keressen olyan csapatot, ahol játszani tud. Egy fiatal támadó számára a teljes véget jelenti az, ha hétről-hétre csak edz, de a hétvégén alig kap lehetőséget – ebből egyenesen következik a teljes leépülés. Játszania kell, ez a lényeg. A kölcsönadás után pedig sok játékperccel térne vissza a Palermóba, hogy aztán bizonyítani tudjon. Nem lenne visszalépés számára az NB I sem, nagyon jó példa erre Kleinheisler László esete, aki szintén a több játéklehetőség miatt hazatért. Ugyanez jó megoldás lehet Norbi számára is – zárta a Rangadó.hu szakértője, Gyarmati András, akivel sok mindenben egyetértett Kondás Elemér is.

– Úgy néz ki, Norbinak nem igazán jött össze ez a palermói kaland, a hírek pedig arról szólnak, hogy kölcsön akarják adni – kezdte Kondás, akinek a keze alatt debütálhatott Balogh az NB I-es Lokiban. – Elsülhetett volna ez másképpen is, hiszen egy olyan közegbe került, ahol olyan társakkal edz nap mint nap, akiktől rengeteget tud tanulni. Mindenképpen az lenne a legjobb, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjon, akár Olaszországban egy másik csapatban, akár itthon az NB I-ben. Egy fiatal játékos számára nagyon nehéz úgy bizonyítani, hogy csupán epizódszerepeket kap a meccseken – ha kap egyáltalán – fogta rövidre a jelenleg csapat nélküli tréner.

Olvasói sztorik