Légióskörkép: Nikolics magyar idő szerint vasárnap hajnalban folytathatja a gólgyártást. Kupadöntőt vív Vadócz.
A Manchester City és menedzsere, Pep Guardiola azt tervezi, hogy szerződteti a jelenleg Middlesbrough-ban védő Victor Valdést – adta hírül az ESPN.
A háromszoros BL-győztes, valamint világ- és Európa-bajnok spanyol hálóőr minden bizonnyal távozik a Premier League-ből biztosan kieső M’boro együttesétől, és Guardiola lecsapna Valdésre, akivel korábban a Barcelonánál nagy sikereket értek el együtt. Mint ismert, a City spanyol szakvezetője nem számít Joe Hartra, akit a nyáron kölcsön is adott Torinóba, és a hírek szerint a helyére érkező Claudio Bravo teljesítményével sem elégedett, ezért szeretné leigazolni a 35 éves Valdést, aki évekig bizonyított nála a Barcában.
Antonio Conte üzent a Chelsea játékosainak.
Szurkolói buszt indít a Vasas mindössze ezer forintos útiköltségért május 17-én, szerdán Mezőkövesdre, a Magyar Kupa-elődöntő visszavágójára, amely 20 órakor kezdődik.
A gyülekező a szokásos helyen, a Vasas Fáy utcai sporttelepének Hajdú utcai autós bejáratánál lesz 16.45-kor, az indulás pedig 17 órakor. A tervezett érkezés 19 óra. Az utazás ára az oda-vissza útra, egy főre mindössze ezer forint. A szervezők megkérnek minden lehetséges utazót, hogy ne az utolsó pillanatban jelentkezzen. Jelentkezni az strbikl@gmail.com e-mail-címen lehet.
Bölöni László szeretné ugyan, de nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy idővel tevékenyen részt vállaljon magyar futballban.
A debreceni ultrák a szombati DVSC–Újpest NB I-es meccsre retropartyt hirdettek, és azt kérték mindenkitől, akinek valaha is köze volt a debreceni táborhoz, menjen ki a meccsre. Meg is lett az eredménye, ötezren buzdították a DVSC-t, amely nagy nehezen meg is nyerte a meccset.
A Loki közleményben mondott köszönetet a szurkolóknak, az MLSZ meg kiszórt egy 300 ezres bírságot. A Szívtiprók Ultras Debrecen most egy 18 perces videót tett közzé, mely egy ultra szemszögéből mutatja meg a mérkőzést – írja a dehir.hu.
Csütörtöktől már minden érdeklődő vásárolhat jegyet a június 5-i Magyarország–Oroszország felkészülési mérkőzésre. A jegyértékesítés május 6-án kezdődött, de az első körben az MLSZ Szurkolói Klubjának tagjai válthatták meg a belépőket – tájékoztatta az MLSZ az MTI-t.
A Groupama Arénában 20.30-kor kezdődő találkozó lesz a főpróba a nemzeti csapat június 9-i, andorrai világbajnoki selejtezője előtt. A mérkőzésre szóló jegyek a tétmeccseken megszokottnál kedvezőbb áron, elhelyezkedéstől függően 2000, 3000, 4500, 6000 és 7500 forintért válthatóak meg.
A belépők – szurkolói kártyával – megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, valamint személyesen a Ticket Express több mint 350 partnerirodájában. Szurkolói kártya nélkül a Ticket Express két fővárosi irodájában, a Syma Csarnokban és a Bálnában lehet jegyet venni.
Tizennegyedik alkalommal hódította el a Szlovák Kupát a bajnokságban második helyen álló Slovan Bratislava, amely a fináléban a másodosztályú Szakolca csapatát győzte le. A pozsonyiaknál végig a pályán volt a magyar válogatott támadó, Priskin Tamás, aki eddig a szezonban 10 bajnoki és 3 kupagólt jegyez. A 30 éves csatár a Digi Sport reggeli műsorában nyilatkozott pályafutása első megnyert trófeájáról.
– Nagyon boldog voltam, mert ez az első kupagyőzelmem – kezdte Priskin Tamás. – Mi voltunk az esélyesek, és az egész sajtó tőlünk várta az aranyérmet. Ennél azért nehezebb volt, hiszen a másodosztályú ellenfél élete mérkőzését játszotta. Nem volt egyszerű dolgunk, de úgy alakult, ahogy elterveztük, és sikerült nyernünk. A harmadik gólunk előtt én harcoltam ki a tizenegyest, így valamilyen szinten hozzá tudtam járulni a győzelemhez.
Priskin csapata, a Slovan az előző szezonban is a második helyen végzett, és a mostani idényben is csak üldöző tudott lenni a már bajnok Zsolna mögött.
– A bajnokság elején olyan mérkőzéseken hullajtottunk pontokat, melyeken nem szabadott volna, így a téli szünetre már 17 pontos előnnyel ment a Zsolna. Ebből sikerült azért faragnunk, de ha így kezdjük a bajnokságot, akkor mindig csak üldözők leszünk. A hátralévő három meccsünket meg akarjuk nyerni, és szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani. Nyáron lesz két válogatott mérkőzés, bízom benne, hogy ott tudok majd lenni a keretben, ehhez pedig nagyon fontos, hogy játékban legyek. A legfontosabb számomra, hogy keretben legyek, az nekem teljesen mindegy, hogy kezdő vagyok, vagy tíz percet játszom.
A 60-szoros magyar válogatott csatár tavaly nyáron közel volt ahhoz, hogy elhagyja a Slovant, és megfelelő ajánlat esetén most sem zárja ki a nyári klubváltást.
– Jelen pillanatban a Slovan játékosa vagyok, ezért teljes mértékben az Európa Liga-selejtezőkre és a klubra koncentrálok. Természetesen szóba jöhet a váltás, ha olyan ajánlat érkezne, ami a klubnak és nekem is megfelel. Jelenleg azonban teljes mértékben a csapatomra koncentrálok.
Magyarországon sem példa nélküli, hogy egy NB I-es klub gólprémiummal ösztönzi a játékosait.
Schön Szabolcs pályára lépett mind a franciák (3-2), mind a skótok (1-1) elleni U17-es Eb-csoportmeccsen, így nagy szerepe volt a szenzációs továbbjutásban. Az Ajax-játékos nagypapája ott volt ezeken a meccseken, és büszke volt az unokájára. Főleg, hogy a sorsuk egy időben összefonódott a Honvédnál. Elbert József – vagy ahogyan Kispesten mindenki ismeri, Józsi bácsi – lassan kilenc éve takarít a piros-feketéknél – írja a Bors.
– Amikor az akadémiát alapították, pár hónapra rá takarítókat kerestek – mesélte Józsi bácsi. – Voltunk legalább harmincan, sokan tolongtak ott, én meg meghúztam magam, nem szeretek szerepelni. Másnap felhívtak, hogy engem választottak. Tehát már azelőtt itt dolgoztam, hogy az unokám ide került volna. Annyi részem volt a történetben, hogy én kérdeztem meg Martz Jánost, az akkori technikai vezetőt, megnéznék-e az unokáimat egy próbajátékon, Szabolcsot és az ikertestvérét, Bálintot. Igent mondott. Rúgtak hármat-négyet a labdába, és a szakemberek egyből látták bennük a tehetséget. Amúgy Bálint már a SZAC U17-es csapatában játszik.
Józsi bácsi pár éve letette a porszívót, és nyugdíjba akart vonulni, de a Honvéd nem hagyta sokáig pihenni, mert fél év múlva felkérték, térjen vissza. Habár kevesebb órában, de a mai napig találkozhatunk vele az irodaépület folyosóján. Igaz, a törökök elleni meccs idején biztosan nem…
A teljes cikket itt olvashatják
Előbb persze le kell győzni a törököket a nyolc között.
A Real Madrid vereséget szenvedett ugyan az Atlético Madrid otthonában a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, C. Ronaldóék azonban 4-2-es összesítéssel készülhetnek a cardiffi fináléra.
A vendégek így ünnepeltek szerda este a lefújás után:
Bizarr fogadást kötött a Bundesliga 2-ben szereplő Hannover játékosaival a korábbi holland válogatott Rafael van der Vaart exfelesége, Sylvie Meis. A 39 éves csinos bikini- és fehérneműmodell megígérte a csapatnak, hogyha visszajutnak a német élvonalba, akkor meglátogatja őket az öltözőben anyaszült meztelenül – írja a Blikk.
A felhívásnak hatalmas sikere lett, hiszen a Hannover varázsütésre szárnyalni kezdett a másodosztályban, és két fordulóval a vége előtt már valószínűsíthető a feljutása a legmagasabb osztályba. Amíg a bombázó nincs a közelükben, addig egy kartonból készült másról tépkednek le a focisták egy-egy ruhadarabot minden győzelem után, így motiválják magukat. A szóban forgó pucér találkozóhoz nem adta olcsón a bőrét a szőkeség, hiszen a randihoz egy pikáns kikötést tett.
– Csak akkor megyek be az öltözőbe, ha a srácok már pucéran fogadnak – mondta a 39 éves hölgy, aki sosem volt szégyenlős a nagyvilág előtt.
Sylvie Meis Official Account (@1misssmeis) által megosztott bejegyzés, 2016. Dec 18., 03:03 PST
Sylvie Meis Official Account (@1misssmeis) által megosztott bejegyzés, 2017. Jan 5., 08:42 PST
Sylvie Meis Official Account (@1misssmeis) által megosztott bejegyzés, 2016. Júl 30., 00:43 PDT
Marc Bartra újra a csapattal edz.
Egyikük lebohócozta, másikuk idiótázta a riválist.
Az utóbbi hetekben rengeteg pletyka megjelent azzal kapcsolatban, hogy a Manchester United ikonja, Wayne Rooney a kevés játéklehetőség miatt a nyáron valószínűleg Kínába igazol. A 31 éves támadó minden sorozatot figyelembe véve csak 22 mérkőzésen lépett pályára kezdőként a Unitedben, ügynöke az év elején pedig Kínába repült, hogy ottani iránta érdeklődő klubokkal tárgyaljon egy esetleges átigazolásról.
A csütörtöki, Celta Vigo elleni Európa-liga elődöntő visszavágó előtti sajtótájékoztatón nyilatkozva Rooney azonban elárulta, zavarja, hogy José Mourinho irányítása alatt nem kapott annyi játéklehetőséget kezdőként, de a nyártól meg akarja hosszabbítani 13 éves tartózkodását az Old Traffordon
– 13 éve ehhez a klubhoz tartozom, így természetesen játszani szeretnék. Erre az újságírók azt kérdezték tőle, hogy „itt?”, amire így felelt: – Természetesen.
– A futball változik. Egy karrier során különböző kihívások merülnek fel. Többet akarok játszani, de megpróbáltam a pályán és azon kívül is a csapat segítségére lenni. Természetesen mindenki játszani akar minden mérkőzésen. Nekem meg kell próbálnom élni az esélyemmel, amikor kínálkozik. Megpróbálom a lehető legjobb teljesítményemet nyújtani a csapatért – tette hozzá Rooney.
A francia mester különleges fináléra készül a Juventus ellen.
Lejár a szerződése a Románál, ám még ő sem tudja, mi lesz vele.
José Mari négyszer szerepelt a spanyol válogatottban, az U23-as csapattal olimpiai ezüstérmet szerzett, szerepelt többek között az Atlético Madrid és az AC Milan csapatában. 2013-ban fejezte be labdarúgó pályafutását, azóta komoly átalakuláson ment keresztül – írja az origo.hu.
A jelenleg 38 éves José Mari az edzőpályák helyett ma már a konditermeket látogatja és egészen komoly méretűre gyúrta magát. Az Instagramon követőinek rendszeresen megmutatja kockahasát és dagadó izmait.
Negyed óra alatt két gólt lőttek Grizmannék, de Isco találatára már nem volt válasz.
Alexis Sánchez és Giroud góljával szerzett három pontot a Wenger-csapat.
Lyon-Ajax A 2. félidőben lesz legalább 2 gól! ű
Az első mérkőzésen 4-1-es előnyt szerzett a holland alakulat – ma is gólokat várunk, jobbára a második játékrészben.
A Lyon a Nantes hétvégi legyőzésével (3-2) tulajdonképpen bebiztosította magának a 4. helyet a bajnokságban. Bruno Genesio alakulata ismét a szokásos formáját hozta: elől jól mentek a támadók, viszont a védelem… nos, ott voltak megint problémák. Az EL-ben eddig szintén szép számmal szórták a találatokat Valbuénáék, ám az AZ Alkmaar, a Roma és a Besiktas is bevette mindannyiszor a kapujukat. Eddig ez nem jelentett problémát, mám most 4-1-es hátrányt kellene ledolgozniuk a fehéreknek. Hogy lőnek gólt Corneték, abban biztosak vagyunk, viszont arra is nagy esély mutatkozik, hogy Lopes kapus ezt az estét sem ússza meg anélkül, hogy maga mögé kelljen nyúlnia. Eszetlenül nem rohamozhatnak Tolissoék, hiszen az megbosszulhatja magát, viszont tili-tolizni sincs idejük. Jó hír, hogy Lacazette felépülőben van sérüléséből, Tolisso, Diakhaby és Mbiwa is ott lehet a keretben, ők ugye kihagyták a Nantes elleni bajnokit. A Manchester Unitedtől kölcsönbe érkezett Depay pedig értelem szerűen kimarad a csapatból.
Az Ajax számára ideálisan alakult a múlt hét. Az EL-ben tekintélyes előnyre tettek szert, a bajnokságban pedig sikerükkel újra nyílttá tették az aranyéremért folytatott küzdelmet. Peter Bosz fiai nyertek, a Feyenoord bukott, így az utolsó játéknap előtt egy egységnyire olvadt a rotterdamiak előnye. Az amszterdami társulat az EL kieséses szakaszában eddig meglehetősen Janus-arcúnak bizonyult: Hollandiában nem ismert kegyelmet, idegenben viszont azért hagyta magát megadni… A kiesés szele is megérintette Dolbergéket, ám Gelsenkirchenben 3-0-ás hátrányból állt fel a brigád, és vívta ki a továbbjutást. Az első mérkőzésen nagyon meggyőzősen teljesítettek Schönéék, akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna. Ma Viergever és Viletman visszatérhet a kezdőbe, ők letöltötték eltiltásukat, csak Sinkgraven bevetése kérdéses.
Gólokat várunk ismét a meccstől, de abban nagyobb érték rejlik, hogy a találatok inkább a fordulást követően lesznek. Kettővel nyugodtan kalkulálhatunk a második játékrészben. Mi erre fogadunk!
Manchester United-Celta Vigo 1-es és -4.5
A vörösöknek illene valamit nyerniük az idén – erre az EL épp jó lehet. Az idegenbeli előnyt (0-1) megfejelik Rashfordék, és simán bemasíroznak a döntőbe!
A vörösök felemás szezont futottak. A Premier League-ben az 5. pozíciót foglalják el, de még előzhetnek, és akkor összejöhet a BL-selejtezős pozíció – igaz, ha megnyerik Fellainiék a második számú kupasorozatot, úgy automatikusan a főtáblára kvalifikálják magukat. A bajnokságban hosszú veretlen szériát produkáltak, amit az Arsenal megszakított a hétvégén (2-0). Közben azért okoztak meglepetést Rooneíék, hiszen számos értékes pontot hullajtottak el, többet ezek közük az Old Traffordon. Az EL-ben sem parádéztak Pogbáék, de azért csak eljutottak az elődöntőig – az előző körben az Anderlechttel nagyon megszenvedtek, a belgákat végül csak hosszabbítás után tudták kiejteni Lingardék. AZ Emirates-ben számos kulcsjátékosát pihentette Mourinho, ma viszont erős kezdőt vezényel a pályára. Sérülés miatt Rojo, Ibrahimovic, Shaw és Young nem áll rendelkezésre.
A vígói alakulat pocsék formában futballozik hetek óta, csak az nem veri el a halvánkékeket, akikkel nem találkoznak… Eduardo Berizzo csapata egész egyszerűen nem bírta el a többfrontos küzdelmet, elnézve a keretet, ez cseppet sem meglepő. AZ EL-ben derékül meneteltek Aspasék, sőt, a Király Kupában is egészen az elődöntőig jutottak Wassék, ám ott meglepetésre alulmaradtak az Alavesszel szemben. A legutóbbi hét bajnokijából hatot elveszítő társulat lecsúszott a tabellán is az alsóházba, kiesési gondja ugyan nem lesz, de messze elmarad a teljesítményük a tavalyitól. Az EL-ben értek el szép sikereket Radojáék, a Sahtar búcsúztatása például nagy skalpnak számított. Guiseppe Rossi sérült, így Guidetti lesz majd a center.
A Manchester – noha okozott már szép számmal meglepetést az idén – ma jó eséllyel megnyeri a találkozót. Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy Rashfordék gólparádét rendeznének. Tippünk így: 1-es és -4.5
Már az elejétől óriási elánnal igyekezett ledolgozni odavágón összeszedett tetemes, 3-0-s hátrányát a Real Madrid ellen hazai pályán az Atlético. A 12. percben máris megérkezett az első gól, Saúl fejelt a kapuba. Mutatjuk
Saúl fejese
Nem sokat kellett várni a második találatra: Torres harcolt ki büntetőt Varane mellett, a tizenegyest pedig Griezmann értékesítette is.
A tizenegyes és a szabálytalanság
Mielőtt azonban az Atlético úgy vonulhatott volna szünetre, hogy csupán egyetlen gólt kell elérnie a második játékrészben, jött Ronaldo bedobása, Benzema varázslata, a kipattanót pedig Isco kotorta be közelről.
Isco szépítése
Ha ki is esünk, bízhatunk az esélyesek győzelmeiben.