Rangadó

Rangadó

A Don Balon Rosa című lap pikáns részletet közölt a világhírű énekesnő, Rihanna és a Real Madrid sztárja, Karim Benzema korábbi románcáról. A popdíva és a 29 éves francia válogatott csatár 2015. június másodikán randizott egymással először New York egyik kubai éttermében, majd az idő múlásával egyre többet találkozgattak, és számtalan helyen megfordultak az Egyesült Államokban.

Egyik-napról a másikra aztán Rihanna váratlanul bejelentette, hogy vége a kettejük közötti románcnak. Az oknak annyit hozott fel, hogy még mindig szerelmes exébe, a rapper Chris Brownba, aki évekkel korábban csúnyán megverte. Rihanna ugyan jól érezte magát a futballistával, aki a hírek szerint fülig szerelmes volt, és ezért nem akarta még jobban összetörni a szívét.

2017. 05. 12. 09:03

Az Arsenal elleni bajnoki vereség után különösen felértékelődött a Manchester United számára a végső győzelem az Európa Ligában, az érintettek ennek megfelelően készülnek a Celta Vigo elleni elődöntő hazai visszavágójára.

2017. 05. 11. 20:03

A Mundo Deportivo legfrissebb beszámolója szerint André Gomes sorsa komoly fejtörést okoz az FC Barcelona vezetőinek. A katalánok döntéshelyzetbe kerültek a legfrissebb beszámolók szerint: vagy adnak még egy szezonnyi lehetőséget a 23 éves portugálnak a bizonyításra, vagy nyáron a Juventusnak adják el. A torinóiak mellett két, eddig ismeretlen Premier League klub is vinné a játékost, akiért a barcelonaiak 35 millió eurót is kérhetnek.

Az edzői stáb, köztük a nyáron távozó Luis Enrique mindenestre azt forszírozza: kapjon még egy évnyi lehetőséget Gomes, akit tavaly nyáron nagy reményekkel igazoltak le a Valenciától. A spanyol tréner ugyanakkor nemrégiben élesen bírálta játékosát és úgy fogalmazott: a 2016-2017-es idényben Gomes képességeinek harminc százalékát vitte ki a pályára.

A fiatal portugál első barcelonai szezonjában 28 bajnokin 1516 percet töltött a pályán, három gól és két gólpassz fűződik a nevéhez.

2017. 05. 11. 15:15

A május 20-án, szombaton 20.30-kor kezdődő Videoton–Ferencváros NB I-es rangadóra a hazai és a semleges szektorokba minden jegy elfogyott – tájékoztatott a vidi.hu.

A találkozót a rendőrség kiemelt kockázatúnak minősítette, így a mérkőzés napján a vendégpénztárak sem nyitnak ki, ezért kérik a hazai- és a vendégszurkolókat, hogy amennyiben nem rendelkeznek szezonbérlettel, illetve a mérkőzésre érvényes jeggyel, úgy ne induljanak útnak.

2017. 05. 11. 14:20

A Liverpool német mester, Jürgen Klopp nem számít arra, hogy nyáron elveszítené Philippe Coutinhót, akit a napokban az FC Barcelonával hoztak szóba. A katalánoknál zárt karokkal várják a brazilt, a vörösök ugyanakkor maximálisan ragaszkodnak hozzá.

– Egyáltalán nem szerepel a terveink között Philippe eladása. Amit a klub tulajdonosai mondanak, az azt is jelenti, illetve lehetőséget teremt arra, hogy: akit nem akarunk eladni, nem is kell. Az új szezonra nézve szeretnénk kicsit frissíteni a kereten, de az engedélyünk nélkül senki sem távozhat, emiatt nem is aggódom – nyilatkozta Klopp, aki ironikusan azt is megjegyezte Coutinho kivásárlási árát akár 400 millió fontban is meghatározhatnák.

A 24 éves támadó szerződése 2022 nyaráig él a Mersey-parti csapatnál.

2017. 05. 11. 14:14

A Manchester City és menedzsere, Pep Guardiola azt tervezi, hogy szerződteti a jelenleg Middlesbrough-ban védő Victor Valdést – adta hírül az ESPN.

A háromszoros BL-győztes, valamint világ- és Európa-bajnok spanyol hálóőr minden bizonnyal távozik a Premier League-ből biztosan kieső M’boro együttesétől, és Guardiola lecsapna Valdésre, akivel korábban a Barcelonánál nagy sikereket értek el együtt. Mint ismert, a City spanyol szakvezetője nem számít Joe Hartra, akit a nyáron kölcsön is adott Torinóba, és a hírek szerint a helyére érkező Claudio Bravo teljesítményével sem elégedett, ezért szeretné leigazolni a 35 éves Valdést, aki évekig bizonyított nála a Barcában.

2017. 05. 11. 12:45
Olvasói sztorik