Nemzetközi foci

Játékost és edzőt is szerződtetne Monacóból az Arsenal

A londoni csapatnál Jardimban látják az „új Wengert”?

Egybehangzó angol lapértesülések szerint az Arsenal vezetőit lenyűgözte a BL-elődöntőben kiesett Monaco szezonbeli szereplése, és két meghatározó kulcsembert is igazolnának nyáron a hercegségiektől: egyrészt a csapat Mbappé melletti egyik legnagyobb tehetségét, a 21 éves Thomas Lemart, másrészt a Monacót három éve irányító sikerkovács edzőt, Leonardo Jardimot.

Az ősszel a francia válogatottban is bemutatkozó Lemar a Daily Mail szerint egyenesen az Arsenal legfőbb nyári célpontjává lépett elő, ami nem is csoda: a robbanékony szélső ebben az idényben 14 gólja mellett 13 gólpasszt is kiosztott, így a kontinens legnagyobb klubjai is felfigyeltek rá. A játékos értékét 20 millió euró körülre becsülik, azonban Lemart 2020-ig szerződés köti a Monacóhoz, amely nem szívesen válna meg egyik legjobbjától – így a lapok mindenféleképpen 30 millió euró feletti vételárral számolnak.

Lemar egyik legnagyobb csodálója maga az Arsenal jelenlegi menedzsere, Arsene Wenger, aki viszont könnyen lehet, hogy a szélső érkezése esetén sem dolgozhat együtt kedvencével: a francia tréner jövője továbbra is bizonytalan a csapat élén, még mindig nagy esély van rá, hogy a következő idényt már Wenger nélkül kezdik meg az Ágyúsok. Ez esetben pedig a legfrissebb hírek szerint Leonardo Jardim lehet a legesélyesebb jelölt a londoni csapat kispadjára, megelőzve például a dortmundi Tuchelt vagy a juvés Allegrit.

Olvasói sztorik