Rangadó

Rangadó

Leicester-Tottenham Mindkét csapat betalál!
Eseménydús meccset várunk a csapatoktól, különös tekintettel arra, hogy extra tétje már nincs az ütközetnek. Gólváltással számolunk
Egy esztendeje a Leicester bajnoki címet ünnepelt, fél éve a kiesés ellen harcolt, ma meg egyszerűen szürke kis középcsapatként várja a szezon végét. A Ranierit váltó Shakespeare jól nyúlt a kerethez, stabilizálta Premier League-tagságát a kék-fehér alakulat, amely a BL-ben egészen a negyeddöntőkig menetelt. Jelenleg 43 egységgel a 11. helyen állnak a rókák, akik otthon erősek voltak. Mérlegük 10-3-4, és itt érdemes megjegyezni, hogy az utolsó öt otthoni fellépésükön győztek Vardyék. A formájuk ennek ellenére szeszéles, mivel mostanság idegenben elmaradtak az eredmények, legutóbb például a Manchester Citynél kaptak ki Okazakiék (2-1). A keretben Wague, Mendy és Drinkwater sérült, de Huth, King és Wes Morgan bevetése is erősen kérdéses.
A Tottenham mindenképpen a 2. helyen zár, a sarkantyúsok 83 pontjukkal bebiztosították az ezüstérmet. Pochettino mester fiai egész évben kiegyensúlyozottan teljesített, de ebben a kiírásban nem lehetett megfogni a Chelseat. Kanéék megőrizték veretlenségüket a White Hart Lane-en, viszont idegenben sok egységet hullajtottak el (7-6-4). Február végétől elképesztő menetelésbe kezdtek a londoniak, amely május elején megszakadt a WHU ellen. Azóta javítottak Eriksenék, a Manchester Unitedet páholták el a stadionbúcsúztatón (2-1). A szakvezetés ezúttal sem számíthat Lamelára, Winksre és Carter-Vickersre, de Rose is várhatóan kihagyja a találkozót.
Miután tétje nincs a mérkőzésnek, így felszabadult futball várható el a felektől. Mindkét alakulat erős támadásban, és ezt ma be is bizonyítják a fiúk. Gólváltásra fogadunk!

Cesena-Hellas Verona X
Ha pontot szerez a Hellas, feljut az élvonalba. A Cesenának minden mindegy, így a remi a házigazdának is megfelel. És ugye Olaszországban járunk…
Az utolsó fordulót rendezik a Serie B-ben, és néhány kérdés még válaszra vár. A Cesena a 12. helyen áll 52 egységgel, semmilyen érdemi szituba nem szólhatnak bele a fekete-fehérek, akik otthonukban hajlamosak remizni (8-9-3). Összességében nem ment rosszul a társulatnak az elmúlt hónapokban, mindössze egy Novara elleni botlás rontotta el az összképet, ám azt a Trapani idegenbeli legyűrésével már helyretették Cianoék.
A Verona nagyszerűen kezdte a bajnokságot, sokáig egyértelmű esélyesnek tűntek a feljutásra. Aztán télen jött az elbizonytalanodás, a sárga-kékek lecsúsztak a harmadik helyre, és heteken keresztül nem jöttek az eredmények. Végül azért összekapták magukat Pazziniék, akik 41 meccsen 73 pontot szerzetek. Mögöttük a Frosinone 71-nél jár, de ha remizik a Hellas, és nyer az üldöző, úgy az egymás elleni eredmények miatt Fabio Pecchia tanítványai ünnepelhetnek. 8-6-6-os idegenbeli mérleget hoztak eddig össze Ganzék, akik február vége óta csak egy bajnokit buktak el, veretlenségük hétmeccses immár. A keretben nem lesz eltiltott, a védelemben és a középpályás lesznek hiányzók, de ők nem alapemberek.
Az iksz tökéletesen megfelel mindkét csapatnak. Ne legyenek illúzióink, nem borul a papírforma, békés remit hoznak le a felek. Tippünk így: X!

2017. 05. 17. 21:18

Eupen – Mouscron-Peruwelz +2.5!
A belga élvonalban már javában a rájátszás zajlik. Ezúttal két gólos csapat meccsére fogadunk…
Az Európa Liga helyekért is play offot rendeznek Belgiumban, így jószerivel minden csapat játékban van még. Az Eupen a 13. helyen zárt 30 egységgel, hazai mérlege 4-5-6 volt, gólkülönbsége 40-64 – a liga második legrosszabb védelme az övé lett az alapszakaszban, amelyet két zakóval zárt. Az elmúlt hetekben már nem ment rosszul a fekete-fehéreknek, a rájátszásban eddig nyolc meccsükből csak kettőt veszítettek el a fiúk, szombaton a Kortrijkot nagy csatában verték 3-2-re. A B-jelű hatosnak a 3. helyén állnak 10 ponttal, előzni nem igen tudnak, így különösebb tétje már nincs a mai összecsapásnak. A play offban 2-4-2-es mutatójukhoz 16-17-es gólkülönbség társul. A keret nem lesz teljes, egy belső védőt le kellett cserélni sérülés miatt a hétvégén, rajta kívül még egy jobb hátvéd marad ki.
A Mouscron jó hajrájának köszönhette egyáltalán, hogy nem esett ki a bajnokságból, végül 24 egységgel zárt. Idegenben sebezhető volt az alakulat (3-1-11), és a hátsó alakzata neki is sokat betlizett (29-53). A rájátszás B csoportjában 8 ponttal a 4. helyen áll (2-2-4), a formája szeszélyes, az elmúlt három hétben mindhárom kimenetelt játszottak a piros-fehérek. A keretben egy középpályás és egy védő sérült.
A hazaiaknak 28/10, a vendégeknek 23/15 az over/under mutatója. A meccsnek extra tétje nincsen, így felszabadult játékot, no és nem mellékesen sok gólt várunk a felektől – hármat mindenképpen.é Tippünk így: +2.5!

Celta Vigo-Real Madrid (1-0) 2!
A vígói együttes borzalmasan teljesít hónapok óta – ma a Real is rúg egyet a kékekbe…
Februárban rendezték volna meg a mérkőzést eredetileg, de akkor vihar miatt elhalasztották az összecsapást. A meccsnek van extra pikantériája is, hiszen a Celta kiejtette a Király Kupából a jóval esélyesebbnek tartott királyi alakulatot.
A Celta 44 pontjával csak a 13. helyen állomásozik, az Európa Ligában nem sikerült a bravúr Berizzo mester fiainak, így a Manchester United lesz az Ajax ellenfele a stockholmi fináléban. A La Liga-szereplést teljesen fel is áldozták a nemzetközi porondért Wassék, így fordulhatott elő, hogy április eleje óta nyolc bajnokijuk közül hetet is elbuktak a vígóiak – legutóbb az Alaves intézte el könnyedén Aspasékat. Otthonukban, a Baladosban 9-1-7 a mérlegük, de az utolsó három fellépésükön úgy kapituláltak, hogy még csak gólt sem szereztek. A keretben eltiltott nem lesz, Rossi továbbra is sérült.
A Real számára itt a nagy lehetőség, amennyiben nyernek Ronaldóék, úgy hárompontos előnyre teszek szert a zárónap előtt, amikor is majd a Malagához látogatnak. Zinedine Zidane együttese nagyszerű formában van az elveszített El Clasico óta, bejutottak a BL-döntőbe is a királyiak, és a La Ligában sem veszítettek pontot. Most 87-nél járnak, idegenben pedig 13-2-2-es soruk is erőt sugároz. Vasárnap a Sevilla vizitált a Bernabeuban, és Moratáék felforgatott összeállításban is sima 4-1-es győzelmet arattak a déliek fölött. A keretben Nacho eltiltott, Carvajal és Bale sérült, ők nem lehetnek ott a vígói kiránduláson.
A bajnoki cím a tétje a mai mérkőzésnek, hiszen amennyiben nyernek Kroosék, úgy átveszik a vezetést, és hárompontos előnyt szereznek a katalánokkal szemben az utolsó fordulóra. Azt gondoljuk, hogy Modricék már nem hibáznak, nyernek vígóban, ráadásul a végén legalább kettő lesz közte a fővárosiak javára.

2017. 05. 17. 21:18

A Ferencváros NB I-es csapata 4-2-es győzelmet aratott a Budafok ellen, így magabiztosan bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. A találkozót követően a Fradi fiatal labdarúgója, Kundrák Norbert nyilatkozott a klubhonlapnak, aki egy nappal 18. születésnapja előtt immár góllövőként is letette névjegyét az egyesületben, ráadásul duplázni tudott.

2017. 05. 17. 21:12

Megírtuk: az NB II 33. fordulójában villámlás miatt félbeszakadt a Soroksár SC és a Szeged 2011-Grosics Akadémia bajnokija. Akkor 3-1-nél, a 60. percben vetettek véget a találkozónak, amelyet az MLSZ döntése értelmében ma kellett újrajátszani.

A hazaiak ezúttal is több gólt szereztek ellenfelüknél: 2-1-re nyertek, ezzel egy pontra kerültek a feljutást jelentő második helyről.

NB II, 33. forduló (újrajátszott mérkőzés):

Soroksár SC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Lovrencsics B. (2. – 11-esből), Bajzát (78.), illetve Geiger (75.)

2017. 05. 17. 19:21

Nemcsak gólja miatt lesz emlékezetes a Ferencváros elleni kupamérkőzés Kovács Dávid számára, hiszen a budafoki labdarúgó a találkozó után megkérte kedvese kezét. A megható jelenetnek az M4 Sport nézői is szemtanúi lehettek.

„Tíz év alatt annyi kérdést tettünk fel egymásnak, kivéve egyet: Maki, hozzám jössz feleségül?” – olvashattuk a budafoki stadion eredményjelzőjén.

A lányt Kovács csapattársa, Huszty Dániel kísérte a pályához. A futballista vörös rózsával a kezében érkezett, letérdelt és megkérte választottja kezét. Maki természetesen „igent” mondott, a fiatal pár tagjai megölelték és megcsókolták egymást. Megható pillanat volt – írja az m4sport.hu.

A videót itt lehet megnézni.

2017. 05. 17. 18:29
Olvasói sztorik