Hírek

Eupen – Mouscron-Peruwelz

Eupen – Mouscron-Peruwelz +2.5!

A belga élvonalban már javában a rájátszás zajlik. Ezúttal két gólos csapat meccsére fogadunk…
Az Európa Liga helyekért is play offot rendeznek Belgiumban, így jószerivel minden csapat játékban van még. Az Eupen a 13. helyen zárt 30 egységgel, hazai mérlege 4-5-6 volt, gólkülönbsége 40-64 – a liga második legrosszabb védelme az övé lett az alapszakaszban, amelyet két zakóval zárt. Az elmúlt hetekben már nem ment rosszul a fekete-fehéreknek, a rájátszásban eddig nyolc meccsükből csak kettőt veszítettek el a fiúk, szombaton a Kortrijkot nagy csatában verték 3-2-re. A B-jelű hatosnak a 3. helyén állnak 10 ponttal, előzni nem igen tudnak, így különösebb tétje már nincs a mai összecsapásnak. A play offban 2-4-2-es mutatójukhoz 16-17-es gólkülönbség társul. A keret nem lesz teljes, egy belső védőt le kellett cserélni sérülés miatt a hétvégén, rajta kívül még egy jobb hátvéd marad ki.
A Mouscron jó hajrájának köszönhette egyáltalán, hogy nem esett ki a bajnokságból, végül 24 egységgel zárt. Idegenben sebezhető volt az alakulat (3-1-11), és a hátsó alakzata neki is sokat betlizett (29-53). A rájátszás B csoportjában 8 ponttal a 4. helyen áll (2-2-4), a formája szeszélyes, az elmúlt három hétben mindhárom kimenetelt játszottak a piros-fehérek. A keretben egy középpályás és egy védő sérült.
A hazaiaknak 28/10, a vendégeknek 23/15 az over/under mutatója. A meccsnek extra tétje nincsen, így felszabadult játékot, no és nem mellékesen sok gólt várunk a felektől – hármat mindenképpen.é Tippünk így: +2.5!

Celta Vigo-Real Madrid (1-0) 2!

A vígói együttes borzalmasan teljesít hónapok óta – ma a Real is rúg egyet a kékekbe…
Februárban rendezték volna meg a mérkőzést eredetileg, de akkor vihar miatt elhalasztották az összecsapást. A meccsnek van extra pikantériája is, hiszen a Celta kiejtette a Király Kupából a jóval esélyesebbnek tartott királyi alakulatot.
A Celta 44 pontjával csak a 13. helyen állomásozik, az Európa Ligában nem sikerült a bravúr Berizzo mester fiainak, így a Manchester United lesz az Ajax ellenfele a stockholmi fináléban. A La Liga-szereplést teljesen fel is áldozták a nemzetközi porondért Wassék, így fordulhatott elő, hogy április eleje óta nyolc bajnokijuk közül hetet is elbuktak a vígóiak – legutóbb az Alaves intézte el könnyedén Aspasékat. Otthonukban, a Baladosban 9-1-7 a mérlegük, de az utolsó három fellépésükön úgy kapituláltak, hogy még csak gólt sem szereztek. A keretben eltiltott nem lesz, Rossi továbbra is sérült.
A Real számára itt a nagy lehetőség, amennyiben nyernek Ronaldóék, úgy hárompontos előnyre teszek szert a zárónap előtt, amikor is majd a Malagához látogatnak. Zinedine Zidane együttese nagyszerű formában van az elveszített El Clasico óta, bejutottak a BL-döntőbe is a királyiak, és a La Ligában sem veszítettek pontot. Most 87-nél járnak, idegenben pedig 13-2-2-es soruk is erőt sugároz. Vasárnap a Sevilla vizitált a Bernabeuban, és Moratáék felforgatott összeállításban is sima 4-1-es győzelmet arattak a déliek fölött. A keretben Nacho eltiltott, Carvajal és Bale sérült, ők nem lehetnek ott a vígói kiránduláson.
A bajnoki cím a tétje a mai mérkőzésnek, hiszen amennyiben nyernek Kroosék, úgy átveszik a vezetést, és hárompontos előnyt szereznek a katalánokkal szemben az utolsó fordulóra. Azt gondoljuk, hogy Modricék már nem hibáznak, nyernek vígóban, ráadásul a végén legalább kettő lesz közte a fővárosiak javára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.