Magyar foci

MK: kettős győzelemmel jutott fináléba a Ferencváros

A fiatal Kundrák az első félidőben duplázott, a Fradi 4-2-re nyert a Budafok otthonában.

Magyar Kupa, elődöntő (visszavágó, az első mérkőzésen: 0-8)

Budafoki MTE (NB III) – Ferencvárosi TC 2–4 (1-3)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, Játékvezető: Radványi
Budafok: Abu – Patkós (Margitics, 57.), Vaszicsku, Khiesz, Huszty – Kovács D. (Ihrig-Farkas, 74.), Veszelinov (Nagy T., a szünetben), Csizmadia Cs., Vankó – Oláh L., Illés D. Vezetőedző: Prukner László
FTC: Holczer – Lovrencsics G. (Batik, a szünetben), Nalepa, Hüsing, Sternberg – Koch, Bognár I., Hajnal (Csonka A., a szünetben) – Varga R. (Moutari, a szünetben), Kundrák, Csernik. Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerzők: Csizmadia (20.), Kovács D. (49.), illetve Kundrák (20., 33.), Hajnal (30. – büntetőből), Moutari (71.)

A Magyar Kupa első elődöntőjének visszavágóján a címvédő Ferencváros a harmadosztályú Budafok otthonába látogatott. Az első mérkőzésen a zöld-fehérek 8-0-s győzelmet arattak, így a döntőbe jutásuk a második mérkőzésen nem forgott veszélyben.

Thomas Doll két fiatalnak, Kundrák Norbertnek és Csernik Kornélnak is a kezdőcsapatban adott lehetőséget.

Az első negyedórában mezőnyfölényben játszott a Ferencváros, többet birtokolták a labdát, de gólt nem sikerült szerezniük, míg a hazaiak kontrákból próbáltak veszélyt kelteni Holczer kapuja előtt.

A 20. percben aztán megtört a gólcsend: Bognár István tanári indítása után Kundrák ügyesen cselezett a tizenhatoson belül, majd kilőtte a jobb alsót, 1-0. Öt perccel később egyenlített a Budafok! Vankó Imre a tizenhatoson belül Lovrencsiccsel szemben cselezgetett,
majd visszapasszolt a második hullámban érkező Csizmadiához, a korábbi Fradi-játékos pedig tizenöt méterről lőtte ki a jobb alsót, 1-1.

Az egyenlítő találat után felpörögtek az események, hiszen a 30. percben Sternberg beadásába Patkós ért kézzel a tizenhatoson belül, Hajnal így büntetőt rúghatott. A rutinos középpályás a tizenegyest magabiztosan értékesítette, 1-2. Pár perccel később tovább növelte előnyét a zöld-fehér gárda. Hajnal ezúttal előkészítőként jeleskedett, szabadrúgására remekül robbant be Kundrák, aki fejjel volt eredményes, és már duplánál járt, 1-3. A szünetig az eredmény már nem változott, a Ferencváros 45 percnyi játék után tovább tudta növelni előnyét.

A második félidőre a vendégeknél érkezett Amadou Moutari, a két év után a Ferencváros felnőtt csapatába visszatérő Batik Bence és az U17-es Eb-t is megjárt Csonka András. A 49. percben szépített a Budafok, miután Kovács Dávid a tizenhatoson belül jobbról tekerte a labdát bal lábbal az alsóba, 2-3. A 71. percben visszaállította a kétgólos különbséget a Ferencváros! Holczer kirúgása után Kundrák tarotta meg ügyesen a labdát, majd Bognárhoz passzolt, aki Moutarinak adott gólpasszt. A nigeri játékos a kapu közvetlen előterében nem hibázott. Az eredmény így 4-2-re módosult, és mivel a hajrában már egyik fél sem talált gólt, így alakult ki a végeredmény.

A Ferencváros 12-2-es összesítéssel jutott a Magyar Kupa fináléjába. A címvédő ellenfele a Mezőkövesd–Vasas párharc továbbjutója lesz, azt a találkozót este 20 órától rendezik meg, az első mérkőzésen az angyalföldiek 2-0-s előnyre tettek szert.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik