Kevin Strootman 2022-ig írt alá az AS Roma csapatával.
Besét meglepte az MTK kiesése, Stieberben nincs sértődöttség, amiért kimaradt a portugálok elleni keretből.
A szövetségi kapitány a magyar bajnokság problémáiról, valamint az oroszok és az andorraiak elleni találkozóról is beszélt.
Sajtóhírek szerint a Manchester United abban az esetben tesz majd ajánlatot Gareth Bale-ért, ha a játékos nem lesz kezdő szombaton a Juventus elleni BL-döntőben. Beszámolók szerint a walesi játékos felépülése jól halad, de Isco utóbbi hetekben mutatott szenzációs formája a spanyol középpályás kezdőbeállítását vetíti előre.
A walesi szélső még a Barcelona elleni rangadón sérült meg, azóta tétmérkőzésen nem lépett pályára, de a spanyol sajtó úgy értesült, a hétvégi, cardiffi fináléra már bevethető lesz. A Mundo Deportivo friss cikkében arról számolt be: a Manchester Unitednél úgy gondolják, ha Bale kimarad szombaton a Real kezdőjéből, a játékos nyári megszerzésére jó esélyük nyílhat.
Az olasz Il Mattino értesülése szerint nyáron távozik az Arsenaltól Wojciech Szczesny, és a lengyel kapus három évre ír alá a Napolihoz. A hálóőr a 2016-2017-es szezont kölcsönben az AS Románál töltötte, a farkasokat pedig bajnoki második helyhez segítette – remek teljesítménnyel.
A 27 éves lengyel árát a Transfermarkt 14 millió euróra becsüli.
Rachel Daly már jól van.
Tréner után néz az Alavés is.
Willian érkezhet Alexis helyett a német bajnokhoz.
A magyar játékos bajnoki cím esetén biztos nem panaszkodik majd…
Az OTP Bank Liga 33. fordulójának hat mérkőzéséből az M4 Sport egyet élőben, egyet felvételről és május 28-ig kettőt ismétlésben is sugárzott. A két mérkőzés valamelyikének első sugárzásába 971 ezer fő nézett bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 11,1 százaléka. Az ismétlésekkel együtt a 33. forduló valamelyik mérkőzésébe eddig 1 millió 35 ezer fő nézett bele – írja az MLSZ honlapja.
A bajnoki címről döntő Honvéd–Videoton FC mérkőzés 340 ezer nézőt ültetett tartósan (AMR-adat) a tévé elé – ezzel ez lett a szezon legnézettebb bajnokija, a legalább egy percre bekapcsolódók száma 846 ezer fő volt, egy néző átlagosan 53 percet látott a mérkőzésből. A 21:33-kor felvételről közvetített FTC–Újpest is a tévé elé ültetett 136 ezer nézőt, ezzel a szezon felvételről közvetített mérkőzéseinek szintén a legnézettebbje lett.
A mérkőzéseket a mediaklikk.hu és az m4sport.hu felületen is követhették élőben az érdeklődők, itt további 85 ezren figyelték a mérkőzéseket élőben. A Merkantil Bank Liga 37. fordulójából a Puskás Akadémia–Balmazújváros mérkőzést közvetítette május 28-án az M4 Sport, ekkor az élő adásnak 43 ezer nézője volt. Az online nézők száma megközelítette a négyezret.
A fenti számokat összeadva elmondható, hogy a hétvégi bajnoki közvetítéseket több mint 600 ezren nézték tartósan a televízióban vagy az interneten, ami önmagában is kiemelkedő szám, és annak ellenére lett ilyen magas a nézettség, hogy az azonos kezdési időpontok miatt csak egy NB I-es bajnokit lehetett élőben sugározni.
Az angol kapus elmondta, visszatér-e a Torinóhoz a következő szezonban.
A futballelemzőnél Baki Ákos szerepelt a legjobban, a hétvége csapatában öt Ferencváros-játékos szerepel.
A katalánok nem ragaszkodnak a francia játékoshoz.
Marc-André ter Stegen új megállapodása 2022-ig szól.
A portugál U17-es bajnokság felsőházi rájátszásában a Benfica legutóbb 5-1-re legyőzte az Oeiras együttesét. A lisszaboniaknál a magyar utánpótlás-válogatott Csoboth Kevin két gólpasszal és egy góllal járult hozzá a sikerhez.
A portugál szakvezető minden ajánlatra nyitott.
Már régen megtörtént a kapcsolatfelvétel a szentpétervári klub és az olasz szakember között.
Marco Reus részleges keresztszalag-szakadás miatt nem állhat a Borussia Dortmund rendelkezésére.
Egyáltalán nem szokatlan, hogy a Kínában futballozó olasz sztárcsatár, Graziano Pellé magyar modell kedvese, Varga Viktória vadító fotókkal árasztja el Instagram-oldalát. A szőke szépség az elmúlt napokban is rendkívül aktív volt ezen a téren, mi pedig megosztjuk a látványt olvasóinkkal is. Íme!
VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 29., 01:56 PDT
VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 24., 23:55 PDT
VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 22., 09:05 PDT
Michael Oenning támadni akar a Groupamában, és kilencven perc alatt eldöntené a találkozót.
A Fradi német edzője szépen akarja zárni a szezont, Leandro szerint nem garancia a sikerre a hazai pálya.
A kiszemelt uruguayi középpályás közel van a Ferencvároshoz. Hogy mennyire, arról ő maga nyilatkozott a helyi Oral Deportivának és a Radio Universalnak.
„A helyzet az, hogy távozom, ez volt az utolsó meccsem. Még pár részlet hiányzik a papírokból, de amikor telefonon hívnak, meg fogom tudni ezeket is. Négy évre igazolok a magyar Ferencvárosba. Jövő héten utazom” – idézi Fernando Gorriarán nyilatkozatát az ulloi129.hu.
George F. Hemingway számára a szerb csatár színpadi jelenete volt a bajnoki döntő legemlékezetesebb jelenete.