Nemzetközi foci

Stieber továbbra is külföldön tervezi a karrierjét

Besét meglepte az MTK kiesése, Stieberben nincs sértődöttség, amiért kimaradt a portugálok elleni keretből.

Hétfő délután a magyar válogatott két játékosa, Stieber Zoltán és Bese Barnabás állt a sajtó rendelkezésére a telki edzőtáborban az Oroszország és Andorra elleni mérkőzések előtt.

– Megfelelő állapotban érzem magam, túl vagyok már egy-két edzésen itt Telkiben, amik jó hangulatban teltek – kezdte a Le Havre légiósa. – Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagyok a válogatottban, hosszú idő után újra hazai pályán játszunk, reméljük, hogy sok szurkoló kijön a mérkőzésre és pozitív teljesítményt nyújtunk. Semmiképpen sem engedtük el a vébét, hiszen akkor nem lenne értelme az ittlétünknek, tudjuk, hogy bravúrra lesz szükség, megpróbáljuk a legtöbb pontot összegyűjteni. Egyénileg jó szezonom volt Franciaországban, mindenképpen az volt az első, hogy minél több szerepet kapjak, ez sikerült is. Eredményesség szempontjából felemás szezon volt a csapatot nézve, az edzőváltás után volt tíz olyan meccs, aminek következtében tudni lehetett, hogy a feljutást nehéz lesz kiharcolni, ez nem is sikerült – értékelte szezonját Bese, majd korábbi csapatára, az NB I kiesőhelyén végző MTK Budapestre is kitért. – Meglepett az MTK kiesése, amennyire tudtam, mindig próbáltam figyelemmel követni, valamikor csak az összefoglalókat, valamikor az egész meccset megnéztem. Sajnálom, hogy nem úgy sikerült számukra ez a szezon, ahogy tervezték, de bízom benne, hogy amilyen gyorsan csak lehet, visszakerülnek az élvonalba.

– Én is megfelelő állapotban érzem magam, örülök, hogy újra itt lehetek a csapattal – nyilatkozta Stieber. – Elsősorban az andorrai meccsre készülünk, de az oroszok elleni is nagyon jó lehetőség lesz, a fiatalok pályafutását is jól fogja szolgálni. A portugálok ellen nem kerültem be a keretbe, betegséggel küszködtem, így normális volt, hogy nem számított rám a kapitány, de folyamatosan kapcsolatban voltunk, beszéltünk, és érzem, hogy bízik bennem. Ilyenkor pedig vissza tudom adni azt, amit kaptam tőle, régóta érzem a bizalmát, korrekt a kapcsolatunk, nem volt bennem sértődöttség. Nagyon sok jó játékos van a posztomon a válogatottban, nyilván a magyar foci érdekeit az szolgálja, ha mindenki sokat játszik a klubcsapatában. Én is úgy tudok fejlődni, ha például Gyurcsó Ádám jó teljesítményt nyújt, ilyen a profi foci, ez mindannyiunk javát szolgálja. Nem fogjuk feladni a selejtezőt, szükség lesz a bravúrra, de ezt a kezdet előtt is tudtuk már, az utolsó pillanatig harcolni fogunk, meglátjuk, mi sül ki belőle – folytatta a szélső, majd a jövőjéről is beszélt. – Két évig köt szerződés a Kaiserslauternhez, spekulációkba nem szeretnék belemenni. Külföldön tervezem egyelőre a pályafutásomat, de a fociban bármi megtörténhet, napról napra változhatnak a dolgok.

Olvasói sztorik