NB II

Az utolsó töltényig harcolni fognak

Pályafutása legrosszabb fél szezonját tudja maga mögött Csank János.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A csalódást keltő negyedik helyen zárta az őszt az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Gyirmót FC együttese. Sokan a bajnoki címre legesélyesebb csapatnak tartották a rajt előtt a kisalföldieket, így mindenképpen várakozáson alul teljesítettek. A gárda 15 forduló alatt hét győzelmet, öt döntetlent és három vereséget könyvelhetett el, és 13 pontos hátránya van a listavezető Puskás Akadémiával szemben. A Gyirmót vezetőedzője, Csank János a Rangadó.hu érdeklődésére értékelte csapata őszi szereplését.

– Nagyon nagy csalódás az eddigi szereplésünk, pályafutásom legrosszabb fél szezonja volt a mögöttünk álló ősz, és a Gyirmót sem nagyon volt ilyen pozícióba az utóbbi években – kezdte a 66 éves szakember. – Rendkívül kiélezett ez a bajnokság, hiszen az átrendezés mindenkit eléggé felbolygatott. Az erőviszonyok még keményebben eltolódtak olyan értelemben, hogy rendkívül nagy energiákat mozgósítottak meg a csapatok a mérkőzéseken. Nagy a bajnokság tétje, minden együttes igyekszik az első hét-nyolcba kerülni. Érdekes, hogy a „sötét ló” nagyot ugrott, ez ugye a Puskás Akadémia volt, megcáfoltak minden előzetes várakozást. Nagyszerű őszt zártak, a tavalyi MTK-t is megverték pontgyűjtésben. Engem az Ajka kiegyensúlyozott szereplése is meglepett, illetve a Kozármisleny is hozta a tavalyi jó formáját. Ezek a csapatok nem okoztak csalódást, de nagyon váratlan volt a felcsútiak hatalmas menetelése. Ami a legnagyobb meglepetés, hogy a Zalaegerszeg, a Tatabánya és mi sem úgy teljesítettünk, ahogy előzetesen többen is gondolták. Ennek persze sok összetevője van, de a tények egyértelműen ezt mutatják. Mindenesetre érdekes bajnokság alakult ki, mind keleten, mind nyugaton. Ez az igazi NB II, amely ha jövőre egycsoportos lesz, akkor egy kiváló, küzdelmes bajnokságnak nézünk elébe.

– A bajnokság előtt sokan a Gyirmót csapatát tartották a legnagyobb nyugati bajnokaspiránsnak, mi hiányzott mégis a jó szerepléshez?
– Kicsit ránk is hangolódott mindenki, lehetett érezni, hogy mindenki minket akart megverni. A Gyirmót ellen minden gárda szárnyakat kapott. Semmiképpen sem volt jó, hogy ennyire hangsúlyozták, mi vagyunk az esélyesek, bár kétségkívül jó nevű játékosokból állunk. Tény viszont, hogy azokon a találkozókon, amikor teljes csapattal léptünk pályára, mindig nyertünk. Abban a pillanatban pedig, amikor két-három labdarúgó hiányzott, ami rendszeresen előfordult, akkor már nem mindig szerepeltük megfelelően. Sok sérültünk is volt, ráadásul olyan posztokról estek ki emberek, ahol alapból is gyengébben álltunk. Volt olyan mérkőzés is, amikor egyetlen ballábas játékos sem játszott. Sok olyan összecsapásunk volt, ami ilyen szempontból kimondottan szerencsétlenül jött ki. A rangadókon mutatott teljesítményünk jónak mondható, egyedül a Puskás Akadémiától kaptunk ki, de akkor még, az ötödik fordulóban senki nem gondolta, hogy ilyen jó játékerőt képviselnek. A Baja elleni vereség azonban durva volt, teljesen váratlanul ért minket, és nagy hiba volt. A Kozármisleny és az Ajka elleni meccsünk pedig azért csalódás, mert a helyzetek alapján nekünk kellet volna győztesen lejönnünk a pályáról. Ezt a három találkozót sajnálom nagyon.

– Mit vár a tavasztól, mivel lenne elégedett a szezon végén?
– Úgy gondolom, ha négy-öt pontra lennénk az első helytől, akkor nyugodt lenne mindenki. A hátrányunk azonban nagyon sok, főleg ha a feljutást nézzük. Természetesen mindent elkövetünk azért, hogy folyamatosan közelítsünk az élbolyhoz. Cél a harmadik hely, de nem a szezon végén, hanem minél hamarabb, gyorsan el kell érnünk, utána pedig a másodikat, és így tovább. Tudni kell, ha a riválisaink jól hozzák magukat, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz, de ilyen jó szezont azért nem lesz könnyű megismételni, mint amilyet a Puskás Akadémia futott. Dobogóra akarunk kerülni, és az utolsó töltényig harcolni fogunk. Bízom benne, hogy ez sikerülhet.

– Mivel tölti néhányhetes szabadidejét?
– Én északi vagyok, és itt északon fogok tartózkodni. Nagyon szeretek kerékpározni, és persze vadászat is lesz a programban. Ha pedig tudok, akkor meccseket nézek a televízióban, amikből mindig tanulhat az ember.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik