NB II

„A remény hal meg utoljára”

Oross Márton szerint egy nagy tavaszi hadjárattal még utolérhetik a Puskás Akadémiát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A negyedik helyen álló Gyirmót FC a hetedik Duna FC Tatabánya együttesét fogadta az NB II Nyugati-csoportjának hétvégi rangadóján. A vendégek az első félidőben két percen belül kétszer is betaláltak, de végül 2-2-es végeredmény született. A hazaiak első találatát Oross Márton jegyezte, aki így már nyolc találatnál jár a bajnokságban. A nyáron a Haladástól igazolt támadó a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy egy izgalmas, változatos találkozón igazságos döntetlen született.

– Úgy gondolom, jó mérkőzést játszottunk. Ha azt nézzük, a jelenlegi szezonban talán most futballoztunk a legjobban – kezdte a 31 éves csatár. – Kiváló csapat ellen léptünk pályára, amely szintén vállalta a támadójátékot. Változatos, izgalmas találkozó volt. Sajnos egy perc alatt kaptunk két gólt, ami megpecsételte a mérkőzés sorsát. A Tatabánya a kettő-null tudatában egy kicsit visszaállt és kontrákra rendezkedett be, amelyeket annak ellenére, hogy jól végigvittek, szerencsére nem tudtak gólra váltani. Nekünk sikerült a végén egyenlítenünk, s úgy érzem, a döntetlen összességében megfelelt a meccs képének. Szomorúak vagyunk el, de azt gondolom, hogy nem ez az összecsapás volt a szezonban a meghatározó a feljutás szempontjából.

– A negyedik helyen állnak, tizenegy ponttal lemaradva az éllovas Puskás Akadémiától. Csalódott az eddigi szereplés miatt?
– Nagyon csalódott vagyok, és azt egész társaság is szomorú emiatt. Olyan keret jött össze, ami miatt úgy gondoltuk, hogy nem lehet probléma megnyerni a bajnokságot. Sajnos kaptuk a pofonokat, ez a Felcsút tizenegy-pontos előnye elég tetemesnek tűnik. Illetve most már az Ajka és a Kozármisleny is eltávolodott tőlünk hét-hét pontra, úgyhogy nagyon nehéz lesz utolérni őket. Az első lépés, hogy legyőzzük most hétvégén az Ajkát, a tavasszal pedig egy huszáros hajrával szeretnénk a Puskás Akadémiát befogni. Ennek igazi realitása szerintem már nincs, de a remény hal meg utoljára, és a futballban azért előfordulnak érdekes dolgok. Láttunk már ekkora hátrányból is nyerni csapatot. Mi mindent meg fogunk tenni, szeretnénk véghezvinni tavasszal azt, amit most ősszel a listavezető produkált, és ők kerülnének jövőre hullámvölgybe.

– A csapatnak annyira nem, de önnek jól megy idén a játék, hiszen már nyolc találatnál jár. Nézegeti a góllövőlistát?
– Én mindig csapatban gondolkodom. Ha jól megy nekem, az azt jelenti, hogy jól megy a gárdának is. Nem hiszem, hogy önmagában egy játékos akkora dolgokra képes. Azt gondolom, hogy ez is a csapat érdeme, persze örülök neki, hogy sikerült ennyi gólt szereztem. Ha ez eredménnyel is párosulna a csapat szempontjából, akkor azért boldogabb lennék.

– Négy év után tért vissza Gyirmótra a nyáron, változott valami azóta a klubnál?
– A tulajdonos ugyanaz, a létesítmény korszerűbb lett, fejlődött szinte minden a négy év során. Profibbak lettek a körülmények, mindenki nagyon jól teszi a dolgát. Már csak nekünk kéne odatennünk a magunkét, és akkor az NB I-es szerepléssel sem lenne itt gond, simán tudnánk vállalni az első osztályt.

– A veretlen Ajkához látogatnak a hétvégén, mire számít az találkozón?
– Egy nagyon jó, masszív csapatról van szó. Az edzőjüket jól ismerem, hiszen Németh Zoltán a Haladásnál a pályaedzőnk volt. Kiváló szakembernek tartom, aki ezt az Ajkát nagyon jól összerakta. Ezt az is jelzi, hogy az egész szezon alatt eddig hat gól kaptak csupán, ami előtt megemelem a kalapom. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, nem szabad gólt kapnunk. Szeretnénk egy stabil játékból kiindulva nyerni a végén, az egy-null is tökéletes lenne számunkra.

Olvasói sztorik