NB I

Nagyon nagyot bukhat a Honvéd

Az MLSZ-nek hamarosan le kell porolnia a Lanzafame-aktát; a súlyos pontlevonás sem kizárt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vádat emeltek hazájában a Bp. Honvéd olasz légiósa, Davide Lanzafame ellen. Az MLSZ várja a hivatalos értesítést, és ha megérkezik, eltiltja az itáliai csatárt, hiszen a magyar bundaügy magyar érintettjei sem játszhatnak már hónapok óta.

Igen ám, de ha most vádat emeltek Lanzafame ellen, akkor eddig gyanúsítottnak kellett lennie. De ebben az esetben hogyan fordulhatott elő, hogy a szövetség engedte játszani? A játékos korábban úgy nyilatkozott, hogy nem áll eljárás alatt, ezért engedték őt szerepelni. Akkor tehát ez bemondásos alapon működik?

Vagy mégsem? Állítólag az MLSZ már az átigazoláskor kapcsolatba lépett az olasz szövetséggel, illetve a hatóságokkal, és tájékoztatást kért a Lanzafamével kapcsolatos hírekről. Amennyiben ez valóban így van, akkor érdekes lenne tudni, mit mondtak a hatóságok? Gyanúsított volt, vagy nem? És ha nem volt, hogy lehet most hirtelen vádlott?

Valami erősen bűzlik ezzel az üggyel kapcsolatban, és a lényeg vélhetően még csak most következik: ha tehát a csatár valóban vádlott Olaszországban, akkor nem vehet részt az MLSZ versenyrendszerében. És ha kiderül, hogy eddig gyanúsított volt, és eddig sem vehetett volna részt a magyar meccseken? Akkor a szövetségnek hivatalból kell eljárnia, törölni a kispestiek eddigi eredményeit, és büntetőpontokat levonnia. Ha ez nem így történik, a riválisok minden bizonnyal össztűz alá veszik a hivatalt.

A Honvédnál arra készülnek, hogy 19 év után ismét dobogóra áll a csapatuk, de ha a fentiek alapján elsöpri őket a Lanzafame-féle bundalavina, akkor örülhetnek, ha ősztől is az NB I-ben indulhatnak, nem az egycsoportos másodosztályban.

Hogy a szövetségben sajnos kettős mércét alkalmaznak, az már korábban kiderült. Ide kattintva, ide kattintva és ide kattintva olvashatnak róla. Ebben az esetben is felvetődött már a kérdés, miért játszhat bundagyanús olasz, ha a bundagyanús magyarok nem játszhatnak. Talán most „odafönt” is észbe kapnak…

George F. Hemingway előbb megmentette a megszűnéstől, majd felvirágoztatta a klubot. Vérbeli vagány, pestiesen szólva bevállaló sportvezető, aki Lanzafame mellett is többször karakánul kiáll, de úgy tűnik, ezzel most túlvállalta magát. Mi lesz, ha az öreg halász csónakja elsüllyed a tengeren?

Olvasói sztorik