Hírek

Fontos lépés a céljaink felé

A magyar válogatott játékosai dacból is játszottak a törökök ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Törökország 3-1-es legyőzése után a magyar válogatott tagjai mosolygósan beszéltek a kedd esti kilencven percről. A mezőny egyik legjobbja, a pazarul irányító Hajnal Tamás a világbajnoki selejtezőt követően elmondta: a válogatott ezzel a sikerrel bizonyította, hogy lehet esélye a 2014-es világbajnokságon való részvételre – áll az MLSZ honlapján.

– Nekünk nem az a feladatunk, hogy a kritikákat megválaszoljuk, hanem az, hogy a mérkőzéseken a maximumot hozzuk ki magunkból – vélekedett a német Vfb Stuttgart légiósa. – Mi örülünk a legjobban, ha nyerünk, de a vereségeket is tudnunk kell a helyükön kezelni, a kudarcokból tanulni kell, nem pedig temetni a társaságot. Az utóbbi időszakban kialakult helyzetet együtt, a szakmai stábbal dolgoztuk fel, és most a csapat nagyon jó reakciót mutatott, hiszen bizonyítottuk, hogy lehet esélyünk kijutni a világbajnokságra.

A középpályás szerint az egyenlítőgólunk elbizonytalanította a vendégeket, ami segített abban, hogy tartsuk a magas fordulatszámot.

– Láttuk a törökökön, hogy egyre bizonytalanabbak lesznek, mi pedig egyre jobban felpörögtünk, és szép helyzeteket tudtunk kialakítani – tette hozzá az Észtország elleni győztes gól szerzője. – Minden győzelem fontos, főleg egy közvetlen rivális ellen. Még nagyon az elején járunk a sorozatnak, ugyanakkor nem szabad kisebbíteni az érdemeinket, fontos lépést tettünk meg a céljaink elérése felé.

A védelem tengelyében magabiztosan játszó Korcsmár Zsolt szerint kulcsfontosságú volt a győzelemben, hogy sikerült fegyelmezett védekezéssel lezárni a területeket a török támadók elől.

– Az első félidő volt a nehezebb, a másodikban ugyanis nagyszerűen védekeztünk csapat szinten, a középpályán lezártuk a területeket, nehezen tudtak mögénk kerülni – mesélte a norvég Brann Bergen légiósa. – A széleken próbálták megbontani a védelmet, de nem sok sikerrel. A kapott gól után magasabb fordulatszámra kapcsoltunk, és ezt a meccs végéig tudtuk tartani. Döntetlennél nem álltunk le, sőt, tudtuk újítani, és a vezető találatnál is mentünk tovább. Míg Észtországban okosan, addig ma nagyon hősiesen küzdöttünk a törökök ellen. Nagyon örülök a sikernek, nagyszerűen teljesítettünk, mint csapat. Volt bennünk dac, a kritikák után szerettük volna megmutatni, hogy jó csapat vagyunk. Nagyszerű érzés volt a pályán lenni ma ebben a válogatottban!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik