Hírek

Szerdán fizetést osztanak a Vasasnál

A tulajdonos Híd Akvizíciós Zrt. a múlt csütörtöki bejelentésének megfelelően húszmillió forintot bocsát a Vasas Futballklub rendelkezésére.

Kapcsolódó cikkek

A játékosok a Ferencváros elleni, szerdai felkészülési mérkőzés után megkapják fizetésüket, s így elutazhatnak csütörtök hajnalban az Egyesült Államokba, ahol négycsapatos tornán vesznek részt – írja az MTI.

A klub szerda reggeli sajtótájékoztatóján Faragó Attila tulajdonos elmondta, hogy a múlt héten megszavazott százmillió forint szándékuk szerint törzstőke-emelést jelentett volna a klubnak, ám a kisebbségi tulajdonos Vasas SC elhatárolódása miatt alárendelt tőkeként bocsátja a futballklub rendelkezésére. Az üzletember azt is hangsúlyozta, hogy az SC utóbbi időkben tapasztalt magatartása komoly károkat okoz a csapatnak, azt ugyanakkor nem tudja, hogy mi a támadások valódi oka.

A klub anyagi helyzetével kapcsolatban elhangzott, hogy 400 millió forint körül van az éves költségvetés, a tartozások mértéke pedig – Faragó szerint – elenyésző ehhez képest.

– Én műbalhénak érzem az adósságainkkal kapcsolatos híreket az elmúlt időszakban. Azt is mondhatnám, hogy a Vasasnál legalább öt-hat klubnak vannak sokkal komolyabb gondjai ezen a téren az élvonalban – mondta Faragó Attila. – Az, hogy a Vasas SC lépéseinek mik a valódi okai, nem tudom, de szerintem ki fognak derülni hamarosan. Mindenesetre ilyen jellegű állapotok általában nők vagy pénz miatt szoktak kialakulni…

A vitás kérdések megvitatására az a csütörtök esti vacsora adhat alkalmat, amelyre Faragó Attila a klub legendás alakjait hívta meg, de elküldte meghívóját Markovits Lászlónak, a Vasas SC elnökének is.

Az üzletember pozitív hírekről tudott beszámolni a klubbal kapcsolatban, ugyanis a napokban egy szegedi illetőségű és egy orosz céggel is sikerült szponzori szerződést kötni, ezek a bevételek a költségvetés 10-15 százalékát fedezik. Mint elmondta, több megbeszélést, tárgyalást is folytatott az utóbbi időszakban, mert abszolút nyitott minden lehetséges befektetővel kapcsolatban, legyenek annak akár vételi, akár szponzorációs szándékai.

– Én azt tapasztalom, hogy az a munka, amit végzünk, pozitív a szponzorok szemében, akik számára vonzó lehet egy fiatal magyar együttes. A cél, hogy hosszú távon, 6-8-10 év alatt profitot termeljen a klub, amelynél az a cél, hogy fiatal, magyar játékosokat előnyben részesítve stabil középcsapat maradjon az együttes, ami természetesen nem jelenti azt, hogy kizárnánk, annak a lehetőségét, hogy legyen olyan szezon, amikor a dobogóért küzdhet a csapat – mondta Faragó.

Urbán Flórián megbízott vezetőedző a kerettel kapcsolatban arról beszélt, ő nem szereti az úgynevezett sztárjátékosokat, nála az a legfontosabb, hogy minden játékos egy célért harcoljon. Ezért fiatal, egységes társaságot akar összerakni, olyat, amely tehetséges, elszánt futballistákból áll.

A futballcsapat csütörtökön kora reggel repül Detroitba, ahol szombattól hétfőig kerül sor arra a négyes tornára, amelyen a Vasas mellett a Ferencváros, a mexikói Unam Pumas és az argentin River Plate szerepel. Ezt követően ugyanez a négy csapat Dallasban is vív majd egy tornát, aztán február 12-én indul vissza Budapestre az angyalföldi gárda. Elhangzott: a fővárosi együttes számára nem került pénzbe a túra, mivel a szervezők minden költségét állják.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik