Hírek

Nem várta meg, hogy elküldjék

Bakos Szabolcs szerint őt is eltávolították volna a Vasastól, ha megvárja, de még idejében távozott.

Kapcsolódó cikkek

Fél évre a másodosztályú Baja csapatához került kölcsönbe a Vasas-Híd 25 éves középpályása, Bakos Szabolcs. A temesvári születésű labdarúgónak 2013 nyaráig érvényes a szerződése az angyalföldieknél, de úgy érzi, a több játéklehetőség miatt mindenképpen jól döntött az ideiglenes távozással. Bakos a Rangadó.hu érdeklődésére hozzátette: szerinte az lett volna az ő sorsa is, ami a hétfőn menesztett 12 egykori játékostársának.

– Ki kezdeményezte a Vasastól való távozását?
– Közösen megegyeztünk, mert nem kaptam sok lehetőséget. Tavaly fél évig sérült voltam, a visszatérésem után még Komjáti András volt az edző, nála játszottam, de akkor nem nagyon ment jól a csapatnak. Onnantól már kevésbé játszottam, mert utána jött Marijan Vlak, és nem nagyon szerepeltem a terveiben. Ezért úgy döntöttünk, kerüljek oda, ahol több lehetőséget kapok – mesélte a Rangadó megkeresésére Bakos Szabolcs.

– Látva a Vasasnál lévő zűrzavart, minden bizonnyal jól döntött!
– Igen, éppen ma hallottam, hogy távozott az edző, és sok játékost elküldtek. Szerintem ez lett volna az én sorsom is, örülök, hogy nem vártam eddig. De csak kölcsönbe jöttem Bajára, fél évre, utána még egy évig érvényes a szerződésem a Vasassal.

– Milyen csapat az NB II-es Baja?
– Nagyon jól érzem itt magam, fiatalok a srácok, jó kis közösséget alkotnak. Kezdjük egyre jobban megismerni egymást, elfogadtak, befogadtak. Az edzések is jók, már elkezdtünk keményebben dolgozni, eddig a ráhangolódásé volt a főszerep. Szeretnék alapember lenni, Bognár György miatt jöttem ide, ő fordult hozzám, mert látta, hogy nem sokat játszottam. Itt lehetőséget tud adni nekem, jól ismerjük egymást, hiszen a Kerületnél és a Felcsútnál is volt már az edzőm, és a Vasashoz is ő ajánlott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik