Hírek

Tucatnyi játékost elbocsát a Vasas!

A klub kezdeményezte Marijan Vlak edző távozását, és 12 játékosra sem tartanak igényt.

Kapcsolódó cikkek

Hétfőn délelőtt elkezdte felkészülését az NB I tavaszi idényére a Vasas-Híd FC együttese is. Az elmúlt hónapokban ugrásszerűen megemelkedett a szerződtetett labdarúgók száma. Éppen ezért az új klubvezetés drasztikus lépésre szánta el magát – áll az angyalföldiek közleményében.

Összesen negyvennégy játékos tartozott az első, illetve a második kerethez – köszönhetően az előző vezetés felelőtlen gazdálkodásának –, ezt pedig a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között egyetlen magyar klub sem engedheti meg magának, pláne nem az, amelyik a túlélésért küzd. Éppen ezért az új klubvezetés drasztikus lépésre szánta el magát. A szakmai stábot és a játékoskeretet érintő kardinális változtatások összhangban keletkeztek. Az előző ügyvezetés nem csupán gazdasági és pénzügyi működésén szerettünk volna változtatni, hanem a szellemiségén, valamint a szakmai koncepción is. Az elsődlegesen, a kezdetekkor kijelölt útra szeretnénk visszatérni, miszerint a fiatal, magyar tehetségek gondozása és nevelése a fő célunk, akik az öreg rókák segítségével egy motivált, elkötelezett csapatot alkotnak.

A mai nappal kezdeményeztük Marijan Vlakkal a szerződésbontást, s ezzel egyidejűleg felmentettük a munkavégzés alól. A horvát mester munkáját teljes mértékben elismerjük, szakmai hozzáértése vitathatatlan, hiszen neki köszönhetjük, hogy csapatunk felállt a szezon eleji kezdeti nehézségekből. A jelenlegi váltás nem neki szól, hanem az előző ügyvezetés munkájának, illetve annak következménye.

Új vezetőedzőnk a negyvenszeres magyar válogatott, játékosként bajnoki címet szerzett, éveken keresztül Belgiumban idegenlégióskodott Urbán Flórián, akinek közismert vérmérséklete, vehemenciája, elhivatottsága, küzdeni-, illetve győzni akarása olyan érték, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz az új koncepcióhoz, ami a szakmai vezetésre vár.

Fontosnak tartjuk, hogy csapatunk ne csupán arctalan zsoldosokból és vendégmunkásokból álljon, hanem olyan játékosokból, akik minden egyes összecsapásra szívvel-lélekkel mennek ki a pályára és megszakadnak a győzelem érdekében.

A mai napon tizenkét játékossal közöltük, nem tartunk igényt munkájukra a továbbiakban. Az idegenlégiósok létszámán jelentősen csökkentettünk: Kasali Casal, Jurica Pranjics, Lazar Arszics, Jusuf Dajics, Dusan Mileusznics, Milos Jokics, Sorin Mirel Soare, valamint Gál Szabolcs, Ambrusics Róbert, Simek Péter és Farkas I Balázs kereshet új csapatot magának. Ugyanakkor Bakos Szabolcs kölcsönben az NB II-es Bajához került a tavaszi idényre.

Urbán Flórián a tavaszi idényben 22+2 fős kerettel dolgozhat. Négy-öt új játékost szeretnénk igazolni, belsővédőre, védekező középpályásra, támadóra mindenképpen szükségünk van. Jelenleg több játékossal is előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, Hercegfalvi Zoltán például szerdától már a Fáy utcában készül.

Olvasói sztorik