Marshall

Az NB II-ben szereplő Vác FC tulajdonosa, John Marshall a liverpooli Radio City Talk című műsor szereplője volt. Az Everton-szurkoló üzletember elmondta, tízéves tervvel érkezett meg Vácra, jelenleg az ötödikben tart. - Az előző idényben az volt a célunk, hogy bennmaradjunk a másodosztályban, ez végül sikerült is, pedig volt olyan időszak, amikor a tabella vége felé helyezkedtünk el. Az idei szezonban kilenc forduló után a nyolcadik helyen állunk, célunk az, hogy a szezon végén az első 8 hely valamelyikét megszerezzük. A következő idényre már az első ötben szeretnénk lenni, aztán utána pedig jöhet az élvonal. A cél, hogy 2020-ra, az Európa-bajnokság idejére – amelyen Budapest is rendez mérkőzéseket – reflektorfénybe kerüljünk a klubbal. A kilencvenes években már szerepeltünk az első osztályban, három éven belül fel akarunk jutni, majd stabilizálni szeretnénk ott a helyünket - mondta John Marshall a műsorban. LISTEN: #PetePrice Last Nights #ScouserAbroad with Footy Club owner John Marshall @VacFC https://t.co/hxXjxvDrrN— Radio City Talk (@RadioCityTalk) 2016. augusztus 22.
2016. 09. 16. 14:43
Olvasói sztorik