gyula

Önmaga legnagyobb kritikusa, éppen ezért vállalja a felelősséget a csapat őszi 17. helyezése után a Szeged 2011-Grosics Akadémia sportigazgatója, Adem Kapic. Az egykori NB I-s labdarúgó és Fradi-légiós a Délmagyarországnak adott interjújában azt mondta, több van a csapatban, amely tavasszal új edzővel és két-három játékos érkezésével jobban szerepel majd. Hogy kik ők, azt még nem árulta el, hamarosan arra is sor kerül. Az őszi szereplésről – Teljesen mást terveztünk, és még most is biztos vagyok benne, hogy ez a csapat többre képes, többet tud, mint amit láttunk tőle. Tavasszal egész más arcát mutatja majd, de ehhez kell két-három rutinos játékos, akinek a lábában több NB II-es meccs van, mint a fiataljainkban. Nem pánikolunk, hiszen még van hátra tizenhét bajnoki. Saját felelősségéről – Mindig vállaltam a felelősséget, önmagam legnagyobb kritikusa én vagyok. Enyém a döntés, ki lesz az edző, ezért száz százalékig én vagyok a felelős, ahogy az új játékosok leigazolásában is van szerepem. Abban ugyanis én döntök, tudom-e a kiszemelt játékost fizetni amellett, hogy beleilleszkedik-e a klub filozófiájába. A csapat összeállításába, az öltözői légkörbe viszont nem szólok bele, ez az edzőtől függ, ez nem az én feladatom. Én ott már csak szurkoló vagyok. Mindenkinek el kell számolnia a saját területén a saját felelősségével – én megteszem. Ezt olvastad már? Átadólistán a magyar válogatott játékos – hivatalos Az anyagiakról – A húsz csapat között a hátsó régióban, az utolsó tíz között is a második félben vagyunk. Nem egyetlen kiemelkedő fizetésű labdarúgóban gondolkodunk, hanem globálisan nézzük a helyzetet. Fontos a jó pálya, a szerelés, a biztos és pontosan érkező bér, a nyugodt magánélet, az étkezés is. Ezzel nekünk mind számolni kell, mert ezen múlhat a jó teljesítmény. Nem csak a fizetés a befektetés. A jelenleg Gyulán játszó csapat hazatéréséről – Ez egy szegedi csapat, Szegedhez tartozik, és valóban más lenne, ha már Szegeden lennénk. Itt szeretik a futballt a szurkolók, akik képesek akkor is megbocsátani, ha rosszul szerepelsz, de azt nem, ha lélektelenül játszol. A szurkolók a mi szurkolóink, és mi is együtt vagyunk velük. A 2019 tavaszára elkészülő új stadionról – Mindenki tudja, miért mentünk el Gyulára: nem volt más lehetőségünk. Ha meglesz a létesítmény, visszaköltözünk Szegedre. A Grosics Akadémia és a Szeged 2011 egy nagy, közös projekt, amely nem szakad el egymástól, de szükségünk van a szurkolókra. A stadiont is ezért építjük, amely nyitva lesz előttük.
2017. 12. 18. 16:05
Vasárnap kora délután (13.00) vette kezdetét a Várfürdő-Gyulai Termál FC-Ferencvárosi TC II. harmadosztályú mérkőzés, melyre a környékbeli Fradi-szurkolók nagy számban összegyűltek, és már a találkozó előtt is fantasztikus atmoszférában hangoltak. Az NB III-s összecsapáson a legnépszerűbb közösségi oldalon olvasható beszámoló szerint körülbelül 2-300 zöld-fehér fanatikus teremt meccshangulatot. A mérkőzés végeredményéről természetesen honlapunk is beszámol majd a a mai délután folyamán.
2016. 11. 27. 13:44
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Ezen a héten is három edzőmeccs szerepel a Békéscsaba programjában. Kedden délután az NB III-as Gyula otthonában lépett pályára az Előre, amelyben ezúttal az eddig kevesebb lehetőséghez jutók játszottak. Sokáig passzív mezőnyjáték zajlott a pályán, mígnem a 21. percben Viczián átadását Pantovics juttatta tíz méterről a gyulaiak kapujába (0-1). Aktívabb maradt az Előre, és egy Pozsár-lövéssel tovább növelte az előnyét: a játékmester bő fél óra után 25 méterről pókhálózta ki a jobb alsó sarkot (0-2). Közvetlenül a szünet előtt válaszoltak a vendéglátók, igaz, ehhez kellett Leucuta is, aki saját kapuja előterében eladta a labdát, Kovács pedig értékesítette a lehetőséget (1-2). A második játékrész is gyulai találattal indult: egy jobbról kapu elé küldött labdát Dragan bólintott zavartalanul a hálóba (2-2). Újabb tíz perc elteltével Dócza jól eltalált lövésével szemben bizonyult tehetetlennek Póser (3-2). Válaszul a 68. percben Pozsár szögletéből Soós egyenlített fejjel (3-3), de a hazaiak részéről erre is volt újabb válasz: a szemfüles Nagy Gergő a hajrában egy kapu előtti kavarodásból megszerezte csapata győztes találatát (4-3). Egy külső szemlélő nem tudta volna eldönteni, melyik együttes szerepel magasabb osztályban. A békéscsabai cseresor az első harminc percet leszámítva elmaradt a korábbi edzőmeccseken nyújtott teljesítményétől, a lelkesebb házigazdák rászolgáltak a sikerre, ezzel együtt náluk is van még min javítani a bajnokság rajtjáig hátralévő időben – tudósított a bmsextra.hu. – Kíváncsi voltam arra, hogy akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, miként alkalmazkodnak? Azt kaptam, amit eddig is tudtam róluk – mondta Komjáti András, a Békéscsaba edzője. A Békéscsaba csütörtökön a román Ramnicu Valcea ellen játszik, szintén Gyulán, szombaton pedig hazai pályán az Orosházát fogadja.
2014. 02. 11. 18:45
Olvasói sztorik