NB II

Visszatér a szegedi gólfelelős

Alig több, mint negyed órát töltött eddig a pályán az eltelt három bajnoki mérkőzés alatt az NB II-es Szeged 2011-Grosics Akadémia csapatkapitánya, Germán Tamás.

Kapcsolódó cikkek

Három meccsen négy pontot szerzett az NB II-es Szeged 2011-Grosics Akadémia a szezonban: a gárda a Gyirmót elleni 0-0 után Siófokon 2-1-re nyert, majd Kisvárdán szenvedte el első vereségét, ahol 4-0-ra kapott ki Klausz László együttese. Az egykori osztályozós ellenfél után a korábbi NB III-as rivális, a Soroksár érkezik szombaton a gyulai Grosics Akadémiára, így a gárda számára ismét egy olyan ellenfél érkezik, amelyet jól ismerhet a múltból. Az együttes csapatkapitánya és egyben tavalyi házi gólkirálya, Germán Tamás eddig azonban csak a siófoki bajnokin lépett pályára – a Balaton partján csereként 16 percet tölthetett a pályán.

– A szezon végeztével megműttettem a térdemet, ismételten porcos voltam, de ez már a múlté. Az utolsó héten bekapcsolódtam a felkészülésbe, azóta a csapattal edzek. Nem fáj a térdem, minden rendben van, de még azért erőnlétben van lemaradásom, van mit bepótolnom. Látni azt láttam azért, hogy nagyon komoly volt a felkészülésünk, volt egy olyan hét, amikor napi három edzés volt a többieknek. Erőnlétben fel fogjuk tudni a versenyt bárkivel, szerintem jól sikerült a felkészülésünk – mondta a szegedma.hu-nak Germán Tamás.

Az elmúlt forduló nem a legjobban sikerült a szegedieknek: a Kisvárdán elszenvedett 4-0-s vereség után azonban az előttünk álló szombaton javíthatnak Oláh Gergőék a Soroksár ellenében. A hétvégi ellenfelet még két szezonnal korábbról ismerhetik leginkább a játékosok, amikor is az NB III Közép csoportjában a feljutásért küzdött a két csapat, végül a Soroksár lett a bajnok, azonban a Szeged-Grosics is osztályt válthatott.

– Hét elején levontuk a tanulságokat, elfelejtettük ezt a kisvárdai mérkőzést, amit nevezhetünk kisiklásnak. Azóta teljes erőbedobással a Soroksár elleni meccsre készülünk, amit nevezhetünk úgy is, mint menekülés a győzelembe, mert ez az egyetlen cél lebeg a szemünk előtt jelen pillanatban – fogalmazott a Szeged-Grosics kapitánya.

Olvasói sztorik