edző

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a vasárnapi nap híre, miszerint lemondott Marc Leliévre, az Újpest FC belga (másod)edzője: Olvastam, hogy a belga edző távozni, Kozma István viszont maradni akar. Érdekes szituáció, mert mindenki nagyon jól tudja, hogy Leliévre azért vette maga mellé magyar kollégáját, mert neki nincs pro licence, és idehaza még mindig megvan a lehetőség, hogy ezt ki lehessen játszani. Kozma idén nyáron került oda, azóta dolgoznak együtt. Nyilván mindent megbeszéltek, de a belga a főnök, Kozma pedig besegített, és nyilatkozott. Egy gondolat erejéig kitérnék arra is, hogy mi történik ennél a patinás klubnál. De hagyjuk is ezt a patinást dolgot, mert a Ferencváros is patinás, mégis megjárta a másodosztályt, és a Salgótarján is patinás, most mégis a negyedosztályban szerepel. Az Újpest három éve óta borzasztó szereplést produkál, vergődik, márpedig ez a magyar focira nézve is probléma. Az Újpest név mindig kötelez. Például arra, hogy legyen normális stadionja. Az van. Legyen megfelelő anyagi bázisa. Az is van. Legyen olyan játékoskerete, amely az első három helyért harcol. Na, az nincs. Az Újpest név nagyjából két éve nem kötelez, mert azóta van itt a belga tulajdonos. Ahogy láthattuk, házuk már van, csapatuk azonban nincs. Olyan nevű és képességű futballisták jöttek, akik alkalmatlanok, hogy a dobogóra vigyék a csapatot. Az is igaz, hogy még nem szoktak össze megfelelően, mert vannak köztük jó képességűek is, de alapvetően három éve nem sikerült egy olyan légióst szerződtetni, mint a Fradinál mondjuk Jenner. Olyan igazán jó játékosra gondolok, aki viszi a csapatot, mint például Kabát, Balajcza vagy Vasziljevics. Régebben néhány vezetőedző úgy írta alá a szerződését, hogy ha távozik, akkor a stábja is távozik. Csak így tudták elérni, hogy a kollégák maximális lojalitással dolgozzanak mellette. És ezzel az alapelvvel nincs is semmi baj: ha távozik a főnök, menjen az is, aki mellette dolgozott, mert ő is hibás a rossz szereplésben. Nem ismerem az újpesti hátteret, nem tudom, hogy vették oda Kozma Istvánt, de valószínűleg úgy, hogy „gyere, kellesz a licenc miatt. Sok mindent megbeszélünk, de én vagyok a főnök.” A történet arról szól, hogy amennyiben a belga edző lemond, vagy leváltják, akkor Kozmának is mennie kellene.
2013. 10. 21. 09:41
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Kaposvár – Ferencváros 1-1 Prukner László, Kaposvár: – A mutatott játék, az akarás, küzdelem alapján megérdemeltük volna a győzelmet. Sajnos ilyen szériában vagyunk, vagy a mérkőzés elején, vagy a végén gólt kapunk. Igaz, a végén sokat veszélyeztetett a Ferencváros a beadásaival, a helyzetek alapján mégis amellett voksolok, megérdemeltük volna, hogy megszerezzük a három pontot. Azt gondolom, ha az elején nem kapunk gólt, akkor bárkivel pariban tudunk lenni a következő mérkőzéseinken is Ricardo Moniz, FTC: – Nagyon csalódottak vagyunk. Nem dolgoztunk ki elég helyzetet. Az ellenfél tizenhatosáig eljutottunk, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, a lövéseinket blokkolták. Pozitívum, hogy hátrányból tudtunk egyenlíteni. Valpoort és Somalia sem tudott elégszer az ellenfél védelme mögé kerülni a széleken. Böde Dániel beteg volt a héten, dicséretes, hogy így is gólt tudott szerezni. Újpest FC – Győri ETO FC 1-2 Kozma István, Újpest: – Számunkra is érthetetlen az első félidő első felében mutatott játékunk. Két fokozattal magasabb szinten kellett volna kezdeni hazai pályán, ehelyett a Győr játszott azon a szinten. Két ilyen gólt kapni nem lehet. Bizonytalan volt a védelmünk. Kettő-null után már csak a veszett fejsze nyele volt mérkőzés, viszont ha nem kapunk két ilyen buta gólt, akkor akár a győzelemért is harcolhattunk volna a folytatásban. Meghatározó lesz az MTK elleni mérkőzésünk, de nem mondanám, hogy élet-halál harc vár ránk. Tizenkilenc forduló még hátravan a bajnokságból. Pintér Attila, Győr: – Nem játszottunk rosszul a második gól után sem, csak annyi történt, hogy az ellenfelünk is ott volt a pályán. Kettő-null után elkövettünk egy hibát, amit ki is használt az Újpest, de úgy érzem, a szünetben sikerült rendezni a sorokat. A második félidőben azt játszottuk, amit elterveztük, csak a gól hiányzott a játékunkból. Ez a győzelem is a csapatmunka eredménye volt, fontos sikert arattunk, gratulálok a fiúknak! Úgy érzem, közel sem volt kérdéses, hogy ki nyeri a mérkőzést. Bp. Honvéd – Pécsi MFC 3-1 Marco Rossi, Honvéd: – Nagy különbség nem volt a két félidő között. Az első játékrészben talán többet irányítottuk a játékot. Ellenfelünk nagyon betömörült a térfelére, így helyzeteket nem tudtunk kialakítani, ráadásul a gól után még inkább a védekezésre koncentráltak a pécsiek. A második félidőben talán jobban elfáradt a Pécs, az egyenlítés után pedig jobban ki is nyíltak, így több terünk volt, ezt tudtuk kihasználni. Lőrincz Emil, Pécs: – Amatőr gólokat kaptunk. Két fordulópont volt a mérkőzésen: az első, amikor utolsó emberként szabálytalankodtak velünk szemben, de nem kapott piros lapot a játékos, a második pedig a tizenegyes. Vissza kell néznem ezeket az erősen véleményezhető szituációkat. A Honvéd gyakorlatilag csak pontrúgásokból tudott veszélyeztetni, a hetvenedik percig gólokkal kellett volna vezetnünk. Amatőrök vagyunk, rengeteget beszélgettünk a hibáinkról, elemeztük őket, mégis ismét előjöttek. Ennél többet mi nem tudunk tenni, lehet, a játékosainknak is magukba kellene nézni. Nem akarok többet mondani, nem akarom megbántani senkit sem. Paks – Diósgyőr 0-2 Horváth Ferenc, Paks: – Lassan nem edzőre lesz szüksége a csapatnak, hanem pszichológusra. Ha edzésből világbajnokságot rendeznének, akkor biztosan megnyernénk, mert olyan munkát végeznek a játékosok, amely előtt le a kalappal. Azonban mindenki a meccset látja, szurkoló, tévénéző és sajnos nem adjuk vissza azt, amit a tréningeken nyújtunk. Csalódott vagyok, hogy ma kikaptunk, de csináljuk tovább a dolgunk. Tomiszlav Szivics, Diósgyőr: – Nagyon jól játszott ma a csapat. A mérkőzés előtt azt mondták az újságírók, hogy valamelyik sorozat megszakad, vagy a mi veretlenségünk, vagy a Pakssal szembeni itteni nyeretlensége a DVTK-nak. Szerencsére utóbbi lett az, örülök, hogy folytatódott a szériánk. A mérkőzés előtt azt mondtam a csapatnak, hogy nem kell kapkodni, hanem szépen, türelmesen kell futballoznunk, mert a Paksnak nehéz gólt lőni. (forrás: boon.hu) Lombard Pápa – MTK 0-2 Tóth Bálint, Pápa: – Gratulálok az MTK-nak, megérdemelten győztek le minket. Ez már nem az első eset volt, hogy a hazai pálya nem mellettünk szólt, és ezt értsék úgy, ahogy akarják. A csapatom nem úgy játszott, mintha nagyon kellett volna a győzelem, amikor már null-kettő volt, akkor próbáltak meg azzal az akarattal, hozzáállással játszani, ahogy az elején kellett volna, de akkor már késő volt. Megint kabaréba illő gólokat kaptunk, de ez nem a véletlen műve. Úgy néztünk ki, mint egy vert sereg. Hogy mi lenne a kiút? Majd elolvasok egy-két szakirodalmat, hogy mit lehetne tenni, mert a mai futballban mindenki nagyon okos, csak az edzők a hülyék. Garami József, MTK: – Küzdelmes, hajtós mérkőzésen vagyunk túl, mindkét csapat törekedett a győzelemre. A második félidőben sikerült gólt szereznünk, ami megnyugtatta a csapatot, ezután is voltak lehetőségeink. Nagyon örülünk a győzelemnek, hiszen végre felénk billent a mérleg, ez egy nagyon fontos három pont volt. (forrás: papa-ma.hu) Kecskemét – Debrecen 0-3 Bekő Balázs, KTE: – Sokadszor estünk ugyanabba a hibába. Hátrányba kerültünk, utána pedig teljesen szétestünk. A Debrecen minden dicséretet megérdemel, mert kihasználtak minden alkalmat, amikor mi hibáztunk. Olyan pillanatokban hibázunk, amikor az teljesen érthetetlen, egyéni fegyelmezetlenségeket követünk el, nem merünk játszani. Vannak tehát problémák, mindenkinek ki kell vennie abból a részét, hogy ebből vissza tudjunk jönni. Kondás Elemér, DVSC: – Nem indult jól számunkra a meccs, gyorsan jött a kiállítás és utána egy kényszerű cserét is végre kellett hajtanunk. Ennek ellenére a csapat végig jól futballozott, azt csináltuk, amit ilyenkor kell. Masszívan fogtuk a területeket, abból vezettünk kontrákat, ezekből sikerült három szép gólt szereznünk. Gratulálok a játékosoknak (forrás: kecskemetite.hu) Videoton – Puskás FC 3-0 José Gomes, Videoton: – A mérkőzés előtt is mondtam, hogy nem számítok könnyű mérkőzésre. Ezt az első hatvan perc igazolta is. A Puskás csapatának remek játékosai vannak, olyan fiatalok, akik nagyon sokat fejlődnek az akadémián. Biztos vagyok benne, hogy ez a csapat a középmezőny felső részében fog végezni a bajnokság végén. Ami a csapatomat illeti, minden mérkőzésünkön más és más nehézségekkel találjuk szembe magunkat, de sikerül ezt megoldani. Napról-napra egyre jobban bízok a játékosaimban. Biztos vagyok benne, hogy sikerül elérni a céljainkat. Benczés Miklós, Puskás FC: – Úgy gondolom, volt három gól a két csapat között, hiszen a vége három-null lett. A Videoton jelenleg ennyivel jobb, nem tudtuk eltüntetni a két csapat között meglévő különbséget. Nem is a védelmünkkel volt a gond, egyszerűen keveset birtokoltuk a labdát, nem voltunk veszélyesek az ellenfél kapujára. Mezőkövesd – Haladás 0-2 Véber György, Mezőkövesd: – Az első gól a nevetséges kategóriába tartozik, de nem volt negatív hatással a csapatomra. Úgy alakult a mérkőzés, ahogy elterveztük, de előre gyengék voltunk. Ennek ellenére a mérkőzés képe alapján nem volt benne egy ilyen lagymatag kettő-nullás vereség. Egy-két játékosom a képessége határait súrolja, úgy látszik, a kiesés elleni harc lesz a mi feladatunk. Az ilyen hibákra nem lehet felkészülni előre. A Haladás második gólja is a vicc kategóriába tartozott, mert az, hogy Radó András az ötösünkről gólt fejel, az annak számít. Ezeket a hibákat nem bírtuk el. Fótyik teljesen értelmetlen szabálytalanságot követett el, de Harsányi kiállításával már lehetne vitatkozni. Ez az eredményt nem befolyásolta, de így a Ferencváros ellen két játékosunkat is elveszítettük. Artner Tamás, Haladás: – Gratulálok a fiúknak, büszke vagyok rájuk. Egy hazai pályán jól támadó csapatnak két-három lehetőséget engedtünk. A második félidő a miénk volt, benne volt az első két gól után, hogy megszerezzük a harmadikat is. Eljöttünk ide, játszottunk egy jó meccset, és elvittük a három pontot. Ebben a két évben igazi csapattá váltunk, nincs még egy olyan együttes, ahol ennyi saját nevelésű, helyi születésű játékos játszana. Az egyik legtöbbet passzoló NB I-es csapat ellen kezdeményeztünk, büszke vagyok a csapatomra.
2013. 10. 18. 21:16
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a csütörtöki nap híre, miszerint Nyilasi Tibor, Hajdu Attila és Szalai László is véleményezte Szalai Ádám hétfői beszédét: Szalai Ádám mondandójában én sem értek egyet azzal, hogy a hazai utánpótlásképzés miatt tart ott a válogatott, ahol jelenleg tart. Az biztos, hogy a magyar edzőképzésnek kapnia kellett korábban egy vizsgálatot, illetve egy akkreditációt. Ha valaki nem tudja, mi az a labda, mi az a bója, és nem tud egy edzést normálisan levezényelni, akkor nem kaphatott licencet. Aki nagyon jól tud malterozni, az nem ment el edzőképzésre, és nem is kapott edzői papírt. Volt időszak, hogy azok a testnevelő-tanárok, akiknek nem volt kedvük elmenni OKJ-s tanfolyamra, edzői papírt kaptak, de akiknek fordítva van betekerve a lábuk, nem volt képességük és affinitásuk, azok nem. Akik komolyabb licencet kaptak, komolyabb helyen dolgoznak, azokkal nem fordulhat elő, hogy fingjuk sincs a szakmáról. Nyilasi Tibor is azt mondja, vannak részigazságok Szalai véleményében. Tudom, hogy ez már lerágott csont, és ígérem, részemről is ez az utolsó alkalom, hogy ezzel a témával foglalkozom, mert már túl van misztifikálva. Az is nagy igazság, amit Nyilasi kérdezett: a rossz utánpótlásképzés a hibás azért, mert válogatott játékosaink nem futottak Bukarestben? Biztos vagyok benne, hogy Szalainál is sok minden kimaradt a képzésből, de most már profi labdarúgó ő is, és a többiek is. Nem érdekel, hogy az orosz másodosztályban, vagy a Bundesligában, mert mindannyian tökéletes felkészültségi állapotban jöttek haza. A magyar mentalitás, a felkészülés, a felkészítés az oka, hogy a komoly csatákat szinte mindig elveszítjük, nem csak labdarúgásban. Ami az utánpótlásképzést illeti: 7 és 14 éves kor között a tökéletes technikai tudás, utána pedig a profivá válás elsajátításáról szól a történet. Ne kezdjük el visszavezetni a válogatott kudarcát arra, hogy rosszak a magyar edzők. Románia ellen a második percben talán nem kellett volna szétesni, ugyanúgy rajta kellett volna lenni a mérkőzésen fizikálisan, mentálisan és taktikailag... Persze, ez is lehet szakmai probléma. Ha a kapitány megfelelően fanatizálja a csapatát, lehet, hogy nem ilyen végeredményt láttunk volna. Ráadásul Szalai Ádám is azt mondta korábban, hogy megcsináljuk, a végén pedig közölte, hogy nem is lehetett esélyünk. Az utánpótlásképzésre visszatérve: a legfontosabb kérdés az, hogy milyen gyerekekből válogathatnak az edzők? Milyen és mekkora a bázis, amiből válogathatnak? Milyen bérezéssel dolgoznak az utánpótlásedzők? Tragédia! A TAO előtti időkben nem volt meg a minimálbér. Pedig őket is csak profi módon, főállásban lehet dolgoztatni. Az nem működik, hogy a buszsofőr leszáll a buszról, és délután megtartja az edzést. A gyerekekkel foglalkozó szakembernek legyen érzéke a pszichés és szakmai felkészítéshez, tehát legyen affinitása a szakmához. A képzés anyaga nem rossz. Tudom, mert ismerem. De az anyagot le kell vezényelni, át kell adni. Az a baj, hogy egyre fogynak a gyerekek. Régen annyi tehetséges labdarúgó volt, és annyi rossz edző, hogy az förtelem. És mégis eredményeket értünk el. Azóta viszont eltűntek a grundok, bár mostanság szerencsére jönnek vissza a pályák. A fiatalok rászoktak a számítógépre. Fel kell ébreszteni őket, toborzókat tartani, további pályákat építeni. Vissza kell csalni a gyerekeket a sportágba, ezt hívják tömegesítésnek. Nem a magyar edzőképzés és utánpótlásképzés miatt kaptunk ki, ilyen téren semmivel nem vagyunk rosszabbak az osztrákoknál, a szlovákoknál. A nyugati országokkal szemben az a legfőbb lemaradásunk, hogy arrafelé milliárdnyi euróból és milliónyi gyerekből gazdálkodhatnak.
2013. 10. 18. 09:47
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Videoton – Újpest 3-0 José Gomes, Videoton: – Ahogy az első félidő is mutatta, nehéz mérkőzés volt ez a mai, de ezt tudtuk előre. Nagyon tiszteltük az Újpestet, hiszen jobb csapat annál, mint amit a helyezése mutat. Nagy múltú klubról van szó, amely a magyar foci történetében jelentős szerepet vállalt. Nagyon jó, kiegyensúlyozott kerete van. Nálunk bárki száll be, remekül pótolja azt, aki helyett pályára lép, ezt ma is bizonyítottuk. Bízom minden játékosomban, és bizonyították a fiúk, ha csereként állnak be, akkor is tudják segíteni a csapatot, és mindig készen állnak arra, hogy bevessem őket. Kozma István, Újpest: – A második félidőben öt perc alatt lenyomtuk magunkat a víz alá, de az első félidőben sem az történt, amit terveztünk. Senki ne gondolja, hogy csak védekezni akartunk, de más, amit megbeszélünk, és más, amit megvalósítunk. Ha valakinek jól a kéthetes szünet, azok mi vagyunk. Rendet kell tennünk, főleg a fejekben. Ferencváros – Honvéd 1-2 Ricardo Moniz, FTC: – Meg kellett volna szerezni a második gólt. Egy-nullnál és egy-egynél is megvoltak a lehetőségeink. Hátul pedig ugyanolyan gyengék vagyunk, mint korábban, ezen javítanunk kell. Nagyon fontos, hogy ne idegeskedjünk, ne veszítsük el a fejünket. Elemezni kell a dolgokat, és levonni a következtetéseket. Annak nincs értelme, hogy egymásnak ugorjunk, bízni kell a játékosokban. Pozitívnak kell lenni, hogy jöjjön az eredmény. Marco Rossi, Honvéd: – Elégedett vagyok az eredménnyel és a látottakkal, de nem szabad elfelejteni, hogy a Ferencváros különleges lelkiállapotban futballozik, nem könnyű nekik játszani. Amikor vesztettünk, akkor is jól játszottunk. Fiatal a csapatunk, meccsről-meccsre fejlődnünk kell. Pécsi MFC – Puskás Akadémia 1-2 Lőrincz Emil, Pécs: – A Puskás Akadémia kétszer átjött a félpályán és az első félidőben rúgott két gólt. A második félidőben már annyi sanszuk sem volt, viszont büntetlenül ennyi helyzetet nem lehet kihagyni. Úgy gondolom a helyzeteink alapján legalább nyolc-kettőre kellett volna nyernünk. Benczés Miklós, Puskás FC: – Úgy alakult a mérkőzés ahogyan elterveztük, vagyis győztesen távozhatunk. Nem jött könnyen ez a siker, viszont nagyon sokat dolgoztak ezért a fiúk és nem a játékminőségében léptünk előre, hanem a küzdeni tudásban. Rengeteg pontatlanság és eladott labda jellemezte a mai játékunkat, ennek ellenére szervezett védekezésből gyorsan áttudtunk menni kontrajátékba. Lencse megint megmutatta tehetségét és a két találatával eldöntötte a mérkőzést. A második félidőben talán jobban jöttünk ki, mint a Pécs. Abszolút az valósult meg, amit mi akartunk. A mérkőzés utolsó harmadában viszont már olyan nyomást gyakorolt ránk a PMFC, hogy érezhető volt a bosszú. Ez így is történt, feljöttek kettő-egyre és nagyon meleg utolsó perceket éltünk át. Ám a küzdeni tudás, illetve a fegyelmezett védekezés miatt megtudtuk nyerni a találkozót. (forrás: pmfc.hu) Haladás – Kaposvár 4-1 Artner Tamás, Haladás: – Nagyon készültünk, mert a Honvéd ellen elveszítettük hosszú veretlenségi sorozatunkat. Uraltuk a meccset, de kaptunk egy buta gólt, azonban a második félidőt megint nagyon jól kezdtük. Többször is variáltuk a játékrendszereket, megemelem a kalapomat a játékosok előtt. Radó András nagyon jó volt ma, de mindenkire büszkék lehetünk. Prukner László, Kaposvár: – Ikszedik meccsen vertük meg magunkat. Ettől függetlenül gratulálok a Haladásnak. Az első öt percben kaptunk megint gólt. Negatív spirálban vagyunk, nehéz volt ezek után bármit is szakmailag hozzátenni. Megkérdőjelezhető néhány dolog: védtük sokáig a játékosokat, azonban a vesszőfutásnak nem csak szakmai, hanem képességbeli okai is vannak. Kínlódunk, azonban megpróbálunk talpon maradni. MTK – Kecskemét 2-2 Garami József, MTK: – Elég sok gondom volt a meccs előtt, és van is még. Az első félidőben veszélyesebbek voltunk, ez eredményben is látszott. Másodikban sok hiba volt a játékunkban, a Kecskemét feljött és irányították a játékot. Az utolsó tíz-tizenöt percben nagyon hajtottunk az egyenlítésért, örülök, hogy legalább ez sikerült. Bekő Balázs, KTE: – Az első harminc percet átaludtuk, nem volt ritmus, nem passzoltunk eleget. Nem igazán volt tudatos a játékunk, hibákat követtünk el védekezésben is, ami nem ránk jellemző az utóbbi időben. Ezt megbüntette az MTK, de felnőttünk a feladathoz, jól is játszottunk, szerkezetet váltottunk. A végén egy figyelmetlenség miatt elúszott a három pont, maradéktalanul így nem lehetek elégedett, de a srácoknak is azt mondtam, minden pontot meg kell becsülni. (forrás: kecskemetite.hu) Diósgyőr – Mezőkövesd 5-0 Tomiszlav Szivics, DVTK: – Öt-null után nem kell sokat beszélni, az eredmény önmagáért beszél. De az biztos, hogy nem kezdtük jól a meccset, úgy látszik, hogy megviselt bennünket az öt győzelem zsinórban, azt gondoltuk, elég, ha kimegyünk a pályára. A huszonötödik percben átszervezést hajtottunk végre, hadrendet váltottunk, a szélre húztuk ki a játékot, és ebből gólt rúgtunk. A második félidőben a piros lap után már egyértelmű volt a győzelem. Gratulálok a fiúknak, de holnap új nap kezdődik, dogoznunk kell tovább, készülni a Paks elleni bajnokira, a Ligakupa meccsekre. Voltak jó teljesítmények, Bacsa Patrik szárnyalt, ha valaki, akkor ő ma biztosan kiharcolta, hogy ott legyen a kezdőcsapatban. Véber György, Mezőkövesd: – Csúnya lett a vége, a mi részünkről. Az első huszonöt perc nem úgy nézett ki, hogy öt-null lesz a vége, hellyel közzel megvalósítottuk, amit szerettünk volna, kivéve azt, hogy előnyhöz jussunk. Aztán egy mozdulat megváltoztatta a meccset, Futács helyzetére gondolok, onnan átvették a hazaiak az irányítást és az első félidő végén jobban játszottak. Innen az én szakmai értékelésemnek vége, mert a második játékrészben sok embert tett azért, hogy ne lehessen miről beszélni, kettő-null után a csapatom több játékosa is, mert emberhátrányban is lehet többféleképpen futballozni. (forrás: boon.hu) Győr – Pápa 4-1 Pintér Attila, Győr: – Más mérkőzéseken is fel kellene tenni az ilyen kérdéseket – reagált a szakvezető arra a kérdésre, hogy vajon miért tűnt álmosabbnak az első félidőben csapata. – Egy jól szervezett Pápával játszottunk, melyet a Ferencváros kettő-nullra, illetve a Videoton is csak kettő-egyre tudott legyőzni. Szerintem ezek a csapatok jobban szenvedtek mostani ellenfelünk ellen, mint mi. Amit terveztünk, azt sikerült is megvalósítanunk. Ha valaki megnézte a meccset, az láthatta, hogy négy-egyre nyertünk. Tóth Bálint, Pápa: – Nem vagyok most jó riportalany, nem szeretném elmondani, hogy miért mondtam azt a csapatnak a kispadnál, amit. Mentális okai vannak a mostani szereplésünknek. Ilyen állapotban voltunk az elmúlt időszakban. A Pécs elleni meccs után nem tudtuk folytatni az ott mutatott játékunkat, de biztos vagyok benne, hogy két-három hét múlva rendben lesz a csapat. Debrecen – Paks 2-2 Kondás Elemér, DVSC: – Az ellenfelünk kontrákra játszott, de így is rengeteg helyzetünk volt. Büntetőt is hibáztunk, sajnos ma ennyit tudtunk kihozni ebből a meccsből. Sajnos semmi nem jött be, de úgy érzem, így is megérdemeltük volna a győzelmet. Óriási helyzeteink voltak, de ezek ma nem mentek be. Egy szöglet után egyenlített az ellenfelünk. Ki voltak osztva az emberek, de egyvalaki lemaradt. A tizenegyessel mi kerülhettünk volna előnybe, de nem sikerült értékesíteni. Nem sikerült megoldani a cserét sem, ebből kaptuk a büntetőt. Ki tudtunk egyenlíteni, de a győzelmet már nem sikerült kiharcolni. Horváth Ferenc, Paks: – Lehet, a vendégtáborba kellett volna ülnöm, ott szurkolhattam volna. Annyi történt a kiállítás előtt, hogy adtak egy olyan tizenegyest, ami szerintem nem volt jogos, én pedig csak megkérdeztem, hogy mi történt. Semmi csúnyát nem mondtam, de sajnos a ketrecből nem szabad kimenni. Ez olyan, mint az állatkert. Érdekes játékot játszottunk. Természetesen nem én találtam ki, nálam sokkal okosabb edzők, például a mostani Juventus és a régi Barcelona játszott hasonló játékot. Persze, nem szeretném összehasonlítani a csapatomat ezekkel az együttesekkel. Voltak helyzeteink, kapufát is lőttünk, de az alapja ennek a játéknak az a hozzáállás, amivel ma is játszottunk. Látok lehetőséget ebben a játékstílusban.
2013. 10. 04. 21:54
Olvasói sztorik