Nemzetközi foci

Kasper Schmeichel ismét győzelmet ünnepelhetett a Bajnokok Ligájában, ráadásul a másik oldalon a gyerekkori példaképe, Iker Casillas állt a kapuban. Az angol bajnok Leicester City kedden 1-0-ra legyőzte az FC Portót a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. Kasper Schmeichel remekül védett a hazaiaknál, és egy különleges élményben is része lehetett. „Micsoda éjszaka! Csodálatos eredmény és hihetetlen hangulat! Nagyon különleges este volt ez számomra, hiszen az egyik gyerekkori bálványom ellen játszhattam” – írta Instagram-oldalán a 29 éves dán kapus. „Az utolsó tíz percben szenvedtünk, de fontos volt a győzelem. Kiválóan összpontosítottunk, jól védekeztünk, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Lélekből futballoztunk. Az utolsó passzok nem voltak mindig rendben, de Riyad Mahrez fantasztikus labdával szolgálta ki Szlimanit” – nyilatkozta Claudio Ranieri vezetőedző.
2016. 09. 28. 14:04
Jürgen Klopp vezetőedző szerint csapata támadó felfogásának köszönhető, hogy a Liverpoolban már sok játékos betalált az angol bajnokság jelenlegi idényében. A Mersey-parti együttes 16 gólt szerzett hat bajnokin, a találatokon pedig hét játékos osztozik. Háromnál jár Philippe Coutinho, Adam Lallana, Sadio Mané és James Milner, kétszer volt eredményes Roberto Firmino, valamint Jordan Henderson és Dejan Lovren is feliratkozott már a góllövőlistára. „Ez a stílusunk eredménye. Különböző játékosokra van szükségünk a tizenhatoson belül és kívül, akik támadó szellemben mozognak, így gólhelyzetbe tudnak kerülni” – hangsúlyozta a német vezetőedző, aki hozzátette, amíg együttese jól játszik és nyeri a mérkőzéseket, őt nem érdekli, kik szerzik a gólokat. „Ha egyetlen játékos talál be ötvenszer, nem lesz vele gondom mindaddig, amíg nyerünk”. A Liverpool hat forduló után 13 ponttal negyedik a tabellán, hátránya öt pont a listavezető, eddig százszázalékos Manchester City mögött.
2016. 09. 28. 12:30
Majd egy éve, a Duisburg elleni Bundesliga 2-es bajnokin szenvedett súlyos sérülést Simon Krisztián, az 1860 München középpályása. A 24 éves szélső egy ártalmatlannak tűnő szituáció után maradt lent a földön, az orvosi vizsgálatok után kiderült, keresztszalag-szakadást szenvedett. A horrorsérülés tavaly november 1-jén történt, a játékos legfrissebb Instagram bejegyzéséből viszont kiderül, készül a visszatérésre: „Koncentráció és kemény munka a visszatérés érdekében" – írja Simon. Focus and hard work for comeback ⚽️ on #Day332 @osphysio_training_therapie @tsv1860 @peko185 Simon Krisztián (@mociii) által közzétett fénykép, 2016. Szept 27., 01:00 PDT
2016. 09. 27. 15:30
Olvasói sztorik