Nemzetközi foci

Ez aztán meglepő! Rivális játékos Klopp kedvence a PL-ben

A Liverpool menedzsere a Manchester City egyik középpályását csodálja leginkább.

A Jürgen Klopp által vezetett Liverpool nagyszerűen kezdte az angol bajnoki idényt, 13 ponttal holtversenyben a tabella harmadik helyén állnak a mersey-partiak – miközben több riválist, így az Arsenalt, a Chelsea-t vagy a címvédő Leicestert is legyőzték már a “”vörösök”. Hiába teljesítenek azonban remekül Klopp játékosai, a Premier League-ben töltött közel egy éve alatt egy rivális csapat középpályása volt a legnagyobb hatással a német mesterre:

– Hogy ki a kedvenc Premier League-játékosom? Nem nagyon szoktam lelkesedni más csapatok futballistáiért, de David Silva játékát nagyon szeretem – ő egy csodálatos játékos, aki a pálya minden szegletét befutja, küzd-hajt a csapatért, mindezek mellett pedig rendkívül technikás, és a hozzáállása is példamutató. Nem nagyon hallottam a nevét a Manchester City hibátlan kezdésével kapcsolatban, de biztos vagyok benne, hogy bár ő nem az a típusú játékos, akivel tele vannak az újságok, nagy szerepe volt benne neki is – válaszolt mosolyogva Klopp a SkySports riporterének kérdésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.