Nemzetközi foci bajnokok ligája

Keylor Navas: az első kapott gólunknál én hibáztam

A Real Madrid kapusa elismerte, hogy rosszul döntött Dortmundban.

Thomas Tuchel, a Borussia Dortmund vezetőedzője elégedetten értékelt azután, hogy csapat 2-2-es döntetlent játszott a címvédő Real Madrid ellen kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

„Nyilvánvalóan örülünk, hogy sikerült kihozni ebből egy döntetlent” – utalt Tuchel arra, hogy együttese kétszer volt hátrányban, és a végeredményt a 87. percben lőtt góllal állította be.

Az edző szerint az egy pontra rászolgáltak, már csak azért is, mert a Real Madrid ellen mindig nehéz hátrányból játszani. Kiemelte, hogy képesek voltak kétszer is visszakapaszkodni, ugyanakkor nem mindennel volt elégedett.

„Az jó, hogy kétszer egyenlíteni tudtunk, de időnként túl könnyen adtuk el a labdát. Jobban is játszhattunk volna” – tette hozzá.

A Dortmund az első félidőben is a hajrában egyenlített, de ehhez a madridiak kapusának, a sérülésből felépült és az idény során először védő Keylor Navasnak a nagy hibája is kellett: egy szabadrúgás után középre, játékostársára, Raphaël Varane-ra ütötte a labdát, akiről az a kapuba pattant, Pierre-Emerick Aubameyang már csak belepöckölt a gólvonalon.

„Nyilvánvaló, hogy az első kapott gólunknál én hibáztam, de egy kicsit meglepett a helyzet és rosszul döntöttem, ami sokba került” – ismerte el a Costa Rica-i kapus, hozzátéve, hogy csapata komoly munkát végzett el, és bár örültek volna, ha győznek, a döntetlen nem rossz eredmény.

André Schürrle, aki a 87. percben alakította 2-2-re az állást egy jól eltalált lövéssel, azt emelte ki, hogy a döntetlennel léptek egyet a továbbjutás felé, de még hosszú az út.

„Nagy öröm ebben a csapatban játszani, ezt ma este önök is láthatták” – mondta az újságíróknak.

A Dortmund négy ponttal az élen áll az F-csoportban, amelyben a Real Madridnak ugyancsak négy, a portugál Sportingnak három, Nikolics Nemanja csapatának, a varsói Legiának pedig nulla pontja van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.