Nemzetközi foci

Egyre több pletyka kering Wayne Rooneyval kapcsolatban a világsajtóban. A Manchester United 31 esztendős támadója előbb klubja kezdőjéből került ki, majd a válogatottban is a kispadon találta magát. Az Inter és az Los Angeles Galaxy érdeklődéséről már korábban is lehetett hallani, s most nevelőklubja, az Everton is beállt a sorba. Ronald Koeman, a liverpooli csapat menedzsere nagy játékosként jellemezte Rooneyt, s örömmel tudná soraiban a rutinos gólvágót. – Ő egy tapasztalt játékos, mindenkit érnek kritikát, ez a futball része. Nem tudom, mi a helyzet vele kapcsolatban, de ha megkérdeznék tőlem kell-e nekem, természetesen igent mondanék – nyilatkozta a holland szakember. Rooney az Evertonban debütált az angol bajnokságban, 16 esztendősen az Arsenalnak lőtt gólja révén figyelt fel rá az egész világ. 2004-ben vásárolta meg a Manchester United, s azóta a csapat tagja. A pletykák szerint már nem sokáig.
2016. 10. 28. 16:37
A Chelsea menedzsere elismerte, hogy annyira stresszes életet él munkája miatt, hogy mindez veszélyezteti egészségét, s emiatt kicsit aggódik is. – Minden nap megpróbálok időt szánni arra, hogy elmenjek futni. Így tudom fitten tartani magam – mondta az olasz tréner, aki nehéz heteken van túl, hiszen három fordulóval ezelőtt még arról pletykáltak, hogy elveszíti állását. Az Arsenal elleni 3-0-s vereség után viszont három győzelem következett, s a londoni kékek újfent esélyesek a bajnoki címre. – Az angol bajnokságot nagyon nehéz megnyerni. Bárki ellen nyerhetsz, de veszíthetsz is, nem lehet biztosra menni. Öt csapat is nagyon közel áll egymáshoz, de magunkra kell összpontosítanunk, s arra, hogy elvégezzük a munkát. Lépésről-lépésre kell haladnunk – zárta gondolatait.
2016. 10. 28. 15:18
A 2006-os világbajnokság döntőjében Zidane által mellkason fejelt Marco Materazzi fia, Davide éppen ma ünnepli a 15. születésnapját. A "Mátrix" becenévre hallgató egykori pokróckemény olasz válogatott védő a közösségi oldalán az egyik nyaraláson készült fotóval szeretett volna kedveskedni fiának. A kép azonban erősen félreérthető, hiszen úgy tűnik mintha éppen vizelne a kissrác. Pedig, ha belegondolunk valójában másról van szó, ugyanis a fiú a köldökéből spriccelte ki a vizet fürdőzés után. Marco Materazzi (@iomatrix23) által közzétett fénykép, 2016. Okt 27., 23:40 PDT
2016. 10. 28. 14:15
Jose Mourinho, a Chelsea elleni 4-0-s vereséget követően elgondolkodott azon, hogyan erősíthetné meg védelmét. Chris Smalling az első gól előtt óriási hibát védett, ám az United trénere Daley Blinddel sincs megelégedve. Matteo Darmian és Marcos Rojo téli távozásáról már korábban is pletykáltak, s nagytakarítás esetén valakinek érkeznie is kellene. A Daily Mail információja szerint a portugál szakember az AS Roma védőjét, Antonio Rüdigert szemelte ki, akiért 35 millió fontot sem sajnálna. A 11-szeres német válogatott játékos a jobb szélen és középen is egyaránt hadra fogható.
2016. 10. 28. 14:08
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Sunderland elleni bajnoki előtt tartott sajtótájékoztatón megragadta az alkalmat, hogy gratuláljon csapata középpályásának, Mesut Özilnek, az Aranylabda-jelöléshez. A dolog szépséghibája, hogy az ágyúsok játékosát nem jelölték a díjra. – Elismerés ez számára és a csapatnak is. Természetesen nagyon elégedettek vagyunk Özillel, de ellene vagyok az egyéni díjaknak. Láthattuk, sokan csak magukkal foglalkoznak, s azzal, hogy megkapják az Aranylabdát, nem pedig a csapatuk sikerét tartják a szemük előtt. Hiszem, hogy a labdarúgás egy csapatsport – fejtette ki véleményét Wenger. A francia mester sérültjeiről is beszélt, Olivier Giroud és Aaron Ramsey újból bevethető, ám Lucas Péreznek hat-nyolc hetet kell kihagynia. Santi Cazorlára, Nacho Monrealra és Theo Walcottra pedig még egy erőnléti teszt vár, amely eldönti, játszhatna-e a Sunderland ellen.
2016. 10. 28. 12:31
A Bury Times megerősítette, hogy a Bury 15 esztendős labdarúgója a Liverpool csapatánál folytatja pályafutását. Emeka Obit óriási tehetségként tartják számon, a klub minden idők legfiatalabb játékosaként mutatkozott be a felnőttek között. A lap beszámolója szerint Obi előszerződést írt alá a Liverpoollal, a felek pedig az angol szövetség válaszára várnak. A nigériai felmenőkkel rendelkező hátvéd nyáron a Stoke-nál járt próbajátékon, ám ekkor még visszatért klubjához. A csapat menedzsere, David Flitcroft szerint Obi a legtehetségesebb 15 esztendős futballista az egész országban.
2016. 10. 28. 11:42
A Daily Mirror értesülései szerint a Los Angeles Galaxy kész lenne versenybe szállni a Manchester United támadójáért, Wayne Rooneyért, amennyiben Steven Gerrard úgy dönt, a szezon végén visszavonul. A Liverpool korábbi játékosának jövője egyelőre bizonytalan az USA-ban, és könnyen lehet, hogy a szezon végén úgy dönt, szögre akasztja a stoplist. Ez esetben felszabadulna egy úgy nevezett „Designated Player” pozíció a Galaxynél, amit a los angelesiek a Vörös Ördögök mellőzött csapatkapitányával, Wayne Rooney-val töltenének be - írja a goal.com
2016. 10. 28. 11:20
A West Ham - Chelsea Liga Kupa mérkőzés után történt események kapcsán nem tétlenkedik a londoni rendőrség, a videó felvételek alapján beazonosítottak 200 embert, akik részt vettek a balhéban. Mind a kalapácsosok, mind a Chelsea illetékesei elítélték a cselekményeket, az angol szövetség (FA) pedig gyors és határozott lépéseket tett, így akiket azonosítani tudtak, azok megkapják büntetésüket. Egyik érintett sem látogathat már ebben az idényben labdarúgó mérkőzéseket, de tettük súlyától függően lesznek olyanok, akik egész életükre el lesznek tiltva. Tracey Crouch, sportminiszter elmondta, hogy senki sem akar olyan állapotokat, mint amely az 1970-80-as években jellemezte az angol labdarúgás világát. Mark Field, parlamenti képviselő pedig kijelentette, hogy ha megismétlődnek az erőszakos cselekedetek a West Ham stadionjában, akkor zártkapussá fogják tenni a meccseiket. Hosszátette, a klub vezetőinek 14 napon belül le kell tenniük egy tervet az FA asztalára, amelyben felvázolják, milyen intézkedéseket tesznek a nagyobb fokú biztonság érdekében.
2016. 10. 28. 10:38
Az utóbbi időben egyre aktívabb a közösségi oldalán a Juventus és a francia válogatott klasszisa, Patrice Evra. A legutóbbi megosztásánál elsőre úgy tűnt, hogy a 35 éves bal oldali védő mókázásra adta a fejét, amiért pandajelmezben rapzenére rázta magát. Azonban a videó legvégén lehull a lepel, ugyanis egy számára nagyon fontos dologról, a rasszizmusról osztotta meg a véleményét jelmezbe bújva. - Légy te is panda! Fekete és fehér vagyok, ázsiai, dagi és tele vagyok szeretettel. Imádom ezt a játékot. Mondj nemet a rasszizmusra! Ki akar panda lenni? - írta az Instagramon a francia játékos. Patrice Evra (@patrice.evra) által közzétett videó, 2016. Okt 27., 08:51 PDT Evrának legutóbb még 2011-ben gyűlt meg a baja az akkoriban Liverpoolban futballozó Luis Suárezzel, aki többször is rasszista beszólásokkal illette őt.
2016. 10. 28. 08:43
A portugál O Jogo információi szerint a Manchester United kész 40 millió eurót áldozni a Benfica jobb oldali véjőéért, Nélson Semedoért. José Mourinho nincs megelégedve Matteo Darmian teljesítményével, és januárban mindenképp erősítene ezen a poszton. A vörös ördögök már hónapok óta figyelik a 22 éves portugál válogatott játékost, és a United megfigyelői vasárnap jelen voltak a Benfica Belenenses elleni bajnokiján. Semedo az idei szezonban 13 meccsen lépett pályára, amelyeken 1 gólt és 1 gólpasszt jegyez, piaci értékét jelenleg 4 millió euróra becsülik.
2016. 10. 27. 20:24
Olvasói sztorik