Nemzetközi foci

A kolumbiai Jackson Martinez klubváltása nem túl jól sült el, az elmúlt egy évben mindössze kilenc bajnokin lépett pályára a kínai Guangzhou Evergrande csapatában, s négy gólt lőtt. Az Atlético Madrid korábbi sztárja ki is maradt a kolumbiai válogatott Copa America keretéből. Martinez a kudarcok miatt visszatérne Európába, hogy újraépítse karrierjét. A Napoli élénken érdeklődik a 30 esztendős támadó iránt, hiszen Arkadiusz Milik súlyos sérülése miatt szüksége lenne egy másik gólvágóra. Valakinek bizonyosan engednie kell majd, hiszen a kínai csapat 32 millió fontot csengetett ki érte, a játékos éves fizetése pedig 10 millió font. Ennyit pedig aligha fognak kínálni neki.
2016. 10. 26. 15:25
Korábban beszámoltunk arról, hogy a francia futballszaklap, a France Football közzétette teljes, végleges listáját az idei Aranylabda-szavazás jelöltjeiről. A lap ábécésorrendben publikálta a jelöltek sorát, ötös csoportokban, így alakult ki a végleges mezőny. Mint ismert, idén már nem tartozik a FIFA égisze alá a díj, a lap maga ítéli oda a legjobbnak járó elismerést. A végleges lista: Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund), Gareth Bale (walesi, Real Madrid), Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Paulo Dybala (argentin, Juventus), Diego Godín (uruguayi, Atlético Madrid), Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid), Gonzalo Higuaín (argentin, Juventus), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Manchester United), Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona), Koke (spanyol, Atlético Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Hugo Lloris (francia, Tottenham Hotspur), Rijad Mahrez (algériai, Leicester City), Lionel Messi (argentin, Barcelona), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Thomas Müller (német, Bayern München), Manuel Neuer (német, Bayern München), Neymar (brazil, Barcelona), Dimitri Payet (francia, West Ham United), Pepe (portugál, Real Madrid), Paul Pogba (francia, Manchester United), Rui Patrício (portugál, Sporting CP), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Luis Suárez (uruguayi, Barcelona), Jamie Vardy (angol, Leicester City), Arturo Vidal (chilei, Bayern München) A listán az Arsenal-drukkerek nagy meglepetésére nem kapott helyet a londoniak támadója, Alexis Sánchez – annak ellenére, hogy remek formát mutatott klubcsapatában, de válogatott színekben is szép sikereket ért el. – Megnyerte a Copa Americát, a torna legjobb játékosa lett, emellett az Arsenalt az elmúlt szezonban a Premier League második helyéhez segítette. Az Aranylabda jelöltjei közé mégsem nevezték – írja a chilei játékos egyik szurkolói oldala az Instagramon. A fotót a csalódott Sánchez is kedvelte.
2016. 10. 26. 13:49
Martin Odegaard lassan két éve szerződött a Real Madridhoz, azonban azóta mindössze 32 percet tölthetett a pályán az első csapat tagjaként. A királyi gárda ma este a harmadosztályú Leonesa csapatával méri össze erejét a Spanyol Kupában, ám a fiatal tehetség ezúttal sem jut szóhoz, Zinedine Zidane nem nevezte az utazó keretbe. Más kérdés, hogy a Castilla játékosai közül senki sem vesz részt a találkozón, pedig Luka Modric, Casemiro és Sergio Ramos is sérült, Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Karim Benzema, Marcelo és Keylor Navas pedig pihenőt kaptak. Carlo Ancelotti, a Real korábbi trénere kijelentette, hogy nem ő akarta szerződtetni a norvég játékost, Florentino Perez elnök hozta a "nyakára". Noha a Castillában rendszerint kezdő, nem nyújt olyan produkciót, amellyel esélye lenne a felnőtt csapatba kerülésre. A 17 esztendős középpályásra jól látható módon korábbi elődjéhez hasonlóan Zidane sem számít, így Odegaard fontolóra veszi lehetőségeit. Korábban a francia Rennes érdeklődéséről lehetett hallani, ám már csak a médiafelhajtás miatt is biztosan lesznek további kérői.
2016. 10. 26. 12:54
Mint arról korábban beszámoltunk, a Bogdán Ádámot is soraiban tudó Wigan vezetősége a gyenge eredmények miatt menesztette Gary Caldwell menedzsert. A legfrissebb hírek szerint Ryan Giggs az elsőszámú jelölt a pótlására. A Manchester United ikonja a nyáron hagyta el csapatát, s azóta vár, hogy valahol lehetőséghez jusson. Korábban a Swansea-val is szóbahozták, miután menesztették Francesco Guidolint. Akkor Giggs azt nyilatkozta, hogy a klub ambíciói nem egyeztek az övéivel. A walesi középpályás nem rendelkezik sok edzői tapasztalattal, két évet töltött el Luis van Gaal mellett, ám menedzserként még nem próbálhatta ki magát. A fogadóirodák oddsai alapján viszont jó esély mutatkozik arra, hogy a jövőben Bogdán Ádám is a kezei közt fejlődhessen.
2016. 10. 26. 12:06
Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere fontolgatja, hogy Yaya Tourénak játéklehetőséget adjon a Manchester United elleni Liga Kupa mérkőzésen. A 33 esztendős középpályás idén mindössze egy alkalommal ölthette magára a City mezét, s Pep Guardiola a Bajnokok Ligája keretbe sem nevezte be Tourét. A játékos ügynöke szerint a spanyol mester ezzel a döntéssel megalázta "védencét". Guardiola megorrolt Dimitri Seluk kijelentése miatt, s válaszul azt közölte, hogy amíg nem kér bocsánatot, addig nem számít az elefántcsontparti labdarúgóra. A Manchester United elleni mérkőzés előtti sajttájékoztatón az újságírók arról faggatták Guardiolát, Touré mikor térhet vissza. – Szeretném játszatni, higgyék el nekem, de ismerik a helyzetet – válaszolta Guardiola, akinek rendkívül fontos az esti mérkőzés, hiszen csapata legutóbbi öt tétmérkőzését nem tudta megnyerni. Kevin De Bruyne és Pablo Zabaleta sérülés miatt biztosan kimarad, ám Vincent Kompany akár már pályára léphet.
2016. 10. 26. 10:12
Helyi források szerint a magyar kormány 40 millió euró, vagyis több mint 12 milliárd forint kamatmentes kölcsönt adna a koszovói nemzeti stadion felépítésére Pristinában, azzal a feltétellel, hogy a létesítményt egy magyar cég építheti fel.
2016. 10. 26. 09:54
Az 56. perctől emberhátrányban játszó AC Milan sima vereséget szenvedett Genovában az olasz bajnokság tizedik fordulójának keddi nyitómérkőzésén. Serie A, 10. forduló Genoa – AC Milan 3-0 (1-0) szerdán játsszák: Chievo–Bologna 20.45 Fiorentina–Crotone 20.45 Internazionale–Torino 20.45 Juventus–Sampdoria 20.45 Lazio–Cagliari 20.45 Napoli–Empoli 20.45 Pescara–Atalanta 20.45 Sassuolo – AS Roma 20.45 csütörtökön játsszák: Palermo–Udinese 20.45
2016. 10. 25. 23:10
Öt mérkőzést rendeztek kedd este az Angol Ligakupa nyolcaddöntőjében. A legpikánsabb párosításban a Liverpool hazai pályán Sturridge duplájával 2-1-re legyőzte, és kiejtette a sorozatból a Tottenham együttesét. Az Arsenal tulajdonképpen a B csapatával verte 2-0-ra a másodosztályú Readinget, míg a Newcastle 6-0-ra kiütötte a Prestont, így bejutott a Ligakupa legjobb nyolc csapata közé. Angol Ligakupa, nyolcaddöntők: Arsenal - Reading 2-0 Bristol City - Hull City 1-2 Liverpool - Tottenham 2-1 Newcastle - Preston 6-0 Leeds United - Norwich City 2-2 (büntetőkkel 3-2)
2016. 10. 25. 22:47
Egy időre szakított a labdarúgó énjével az AS Roma legendás játékosa, Francesco Totti, aki beugrott egy kis időre a Big Brother házba. A 40 esztendős sztárfutballista nem titkolt szándéka volt, hogy a valóságshow szereplőit megfigyelje közelebbről. Totti felesége, Ilary Blasi a show műsorvezetője sikeresen elintézte azt, hogy férje egy kis ideig együtt élje a mindennapjait a játékosokkal - írja a blikk.hu Az AS Roma emblematikus megfogta a bőröndjét, és útnak eredt a Big Brotherbe. A bent léte alatt sokan örültek a nem mindennapi vendégnek, és közösen részt vettek egy kvízben, amit labdarúgó koordinált. Az örömteli pillanatokat sikerült sokaknak megörökíteni, amelyről lerí, hogy mindannyian élvezték az együtt töltött időt. Say CHEEEEEEEESE! :D #GFvip pic.twitter.com/wTB3J77CMM— Grande Fratello (@GrandeFratello) 2016. október 24.
2016. 10. 25. 19:39
Frank de Boer augusztus elején vette az Inter irányítását. A milánói csapat a tavalyi szezonban Robert Mancini vezetésével a várakozáson alul szerepelt, de egyelőre az új tréner érkezésével sem tudott megújulni. Az Inter az eddig lejátszott kilenc forduló alatt csak három győzelmet, két döntetlent és négy vereséget tudn felmutatni, míg a tabellán 14. helyen szerénykedik. A Bild információi szerint a vezetőségnél lassan betelik a pohár, és búcsút inthetnek az Ajaxszal négyszer is bajnokságot elhódító holland trénernek. - Nem tudom még, hogy szerdán ki fog ülni a kispadon, de remélem, hogy tovább dolgozhatok - mondta sejtelmesen Frank de Boer, akinek már az utódján is gondolkodott a vezetés. Lehetséges utódként emlegetik a Swanseatől nemrég menesztett Francesco Guidolint, illetve korábban az orosz válogatottat irányító Fabio Capellót.
2016. 10. 25. 16:03
Olvasói sztorik