Nemzetközi foci

Ötvenéves korában is futballozni fog a japánok legendás futballistája, Miura Kazujosi, aki egy évvel meghosszabbította a másodosztályú Jokohama FC-vel a szerződését, és bő egy hónap múlva, február 26-án tölti be az 50-et. Kazu, a japán futball első igazi szupersztárja kalandos utat járt be. A brazil futball nagy szerelmeseként 15 évesen utazott el Brazíliába, hogy profi legyen. Sikerült, a Santos lett az első felnőtt klubja. 23 évesen tért haza, csatlakozott a J-League-ben szereplő Jomiuri Verdyhez. Később Európában a Genoa és a Dinamo Zagreb játékosa volt - írja az index.hu Az 1998-as világbajnokságon is szerepelt, a válogatottban 89 meccsen 55 gólt szerzett. Első japánként jelölték az év ázsiai játékosának. Már 38 évesen is minden idők legidősebb első osztályú japán futballistája volt, amikor 2005-ben csatlakozott a Jokohamához, amelyhez azóta is hű maradt. 49 évesen sem alibizett, a legutóbbi idényben 20 meccsen lépett pályára, két gólt szerzett. A profi karrierje 32. idényére készülő Kazu így foglalta össze: - Remélem, hogy minden erőmmel segíteni tudom a klubomat és a csapattársakat, és sok örömöt szerzek a szurkolóknak is, akiktől mindig is rengeteg támogatás kaptam.
2017. 01. 12. 09:50
Doppingvétséget követett el a Premier League-ben szereplő Manchester City együttese. A Pep Guardiola által irányított gárda megszegte az angol szövetség (FA) doppingellenes szabályzatát azzal, hogy nem adta meg a játékoskeret, vagy az egyik focista aktuális tartózkodási helyét - adta hírül a Sun. Az ügyet vizsgálja az FA, ugyanis nem ez az első eset, egy éven belül háromszor fordult elő, hogy a manchesteri klub nem tájékoztatta a szövetséget a játékosok tartózkodási helyéről. A City komoly pénzbüntetésre számíthat. A szabályok szerint a doppingellenőröket tájékoztatni kell a csapat edzéseinek pontos helyéről, idejéről, illetve a focisták lakcímét is be kell jelenteni.
2017. 01. 12. 09:00
Komoly nehézséggel kell szembenéznie a spanyol bajnokságban szereplő Barcelona vezetőségének, amennyiben meg szeretné hosszabbítani az együttműködést legnagyobb sztárjával, az argentin Lionel Messivel. Oscar Grau, a katalán klub vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy az ötszörös aranylabdás támadó szerződése 2018. június 30-án lejár, azaz tizennyolc hónapjuk van arra, hogy megállapodjanak a hosszabbításról. Ez nem ígérkezik egyszerűnek, mivel a spanyol liga szabályozásának értelmében a klubok a költségvetésüknek legfeljebb a hetven százalékát költhetik a játékosok fizetésére, márpedig a Barcelonáénál egész Európában csak a Manchester Unitednak nagyobb a bérköltsége. – Hideg fejjel kell elemeznünk a helyzetet, hiszen azt szeretnénk, ha a világ legjobb játékosa a Barcelona csapatában játszana a továbbiakban is. Közösen kell megegyeznünk a folytatásról. Vagy a költségvetésünket kell növelni, vagy meg kell válnunk néhány játékosunktól – mondta Grau. A katalán együttes másik két sztárját, az uruguayi Luis Suárezt és a brazil Neymart 2021-ig köti érvényes szerződés, addig mindketten nagyjából évi 25 millió eurót (7.7 milliárd forint) visznek haza. Ezzel szemben Messi jelenlegi kontraktusa kisebb összeget, nagyjából 22 millió eurót (6.7 milliárd forint) tartalmaz. A Barcelona költségvetése a mostani idényben 695 millió euró (214 milliárd forint), játékosainak havi keresete pedig közel 7,5 millió euróra (2.3 milliárd forint) rúg.
2017. 01. 11. 18:05
A Liverpool kapusa, Loris Karius egybehangzó sajtóhírek szerint újra rátalált a boldogságra. A hálóőr korábban két évig volt alkotott egy párt a 22 éves Annelie Alpert szupermodellel, akivel végül szakítás mellett döntöttek. A német hálóőr a legfrissebb hírek szerint már november óta a közösségi média egyik közkedvelt és nagyon népszerű német alakjával, Pamela Reiffel randizik. A csinos fitneszgurunak több, mint 2,7 millió követője van Instagramon. További képek ITT találhatóak Pamela Reifről.
2017. 01. 11. 17:50
A Borussia Dortmund gaboni gólvágója, Pierre-Emerick Aubameyang már többször nyilatkozta, hogy csakis Real Madrid kedvéért hagyná el a német klubot, mert nagypapájának megígérte, hogy egyszer ott fog játszani. A gaboni csatárklasszis természetesen már össze is boronálták a királyi gárdával, miszerint a 27 éves támadó lesz a Real nagy nyári igazolása. Arra azonban eddig senki nem gondolt, hogy Zinédine Zidane vezetőedző mit szólna Aubameyang leigazolásához, és most kiderült, a francia szakember egyáltalán nem tartja szükségesnek a gaboni szerződtetését. A Bild szerint Zidane teljesen elégedett a blancók támadószekciójával, és jelezte, nincs szüksége Aubameyangra.
2017. 01. 11. 14:33
Chilei lapértesülések szerint a PSG 70 millió eurót fizetne az Arsenal klasszisáért, Alexis Sánchezért. Mint ismert, a chilei klasszis egyelőre nem hosszabbít az Ágyúsokkal, így nem meglepő, hogy topcsapatok vetették ki rá a hálójukat. A 28 éves, 101-szeres chilei válogatott támadót állítólag az Atlético Madrid is szeretné megszerezni.
2017. 01. 11. 14:00
Olvasói sztorik