Nemzetközi foci

A szuperszámítógép szerint az Arsenal kicsúszik a top 4-ből

Erre 1995-96 óta nem volt példa.

A University of Salford professzora, Ian McHale által létrehozott Sports Analytics Machine, vagyis Sportanalitikai Gép a bevitt adatok alapján megbecsülte a Premier League jelenlegi idényének végeredményét – írja a BBC.

A becslés hozott néhány igen érdekes eredményt is. A számítógép szerint a jelenleg 5 ponttal az élen álló Chelsea-nek 64%-nyi esélye van arra, hogy bajnok legyen, mégpedig végül 7 pont előnnyel fogja behúzni a címet.

Ugyanennyi hátránya lesz az utolsó előtti Swansea mögött a Hull City-nek, amely várhatóan 25 ponttal végez majd, míg a harmadik kieső a 33 pontos Sunderland lesz – egyébként a jelenlegi tabellán is ez a három gárda áll az utolsó három helyen.

Ami a BL-helyeket illeti, a Manchester United messze nem, a Manchester City, a Liverpool és a 2. helyre hozott Tottenham viszont oda fog érni az első négybe, ez pedig így azt jelentené, hogy az Arsenal 1995-96 óta első ízben nem végeznének az első négyben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik