Nemzetközi foci

Elképesztő! 50 évesen is profiskodik a japán focilegenda

Ötvenéves korában is futballozni fog a japánok legendás futballistája, Miura Kazujosi, aki egy évvel meghosszabbította a másodosztályú Jokohama FC-vel a szerződését, és bő egy hónap múlva, február 26-án tölti be az 50-et.

Kazu, a japán futball első igazi szupersztárja kalandos utat járt be. A brazil futball nagy szerelmeseként 15 évesen utazott el Brazíliába, hogy profi legyen. Sikerült, a Santos lett az első felnőtt klubja. 23 évesen tért haza, csatlakozott a J-League-ben szereplő Jomiuri Verdyhez. Később Európában a Genoa és a Dinamo Zagreb játékosa volt – írja az index.hu

Az 1998-as világbajnokságon is szerepelt, a válogatottban 89 meccsen 55 gólt szerzett. Első japánként jelölték az év ázsiai játékosának. Már 38 évesen is minden idők legidősebb első osztályú japán futballistája volt, amikor 2005-ben csatlakozott a Jokohamához, amelyhez azóta is hű maradt. 49 évesen sem alibizett, a legutóbbi idényben 20 meccsen lépett pályára, két gólt szerzett. A profi karrierje 32. idényére készülő Kazu így foglalta össze:

– Remélem, hogy minden erőmmel segíteni tudom a klubomat és a csapattársakat, és sok örömöt szerzek a szurkolóknak is, akiktől mindig is rengeteg támogatás kaptam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.