Nemzetközi foci

Honlapunk is beszámolt róla néhány napja, hogy Romelo Lukaku nem fogadta el az Everton szerződéshosszabbítási ajánlatát, így minden bizonnyal hamarosan távozik a liverpooli csapattól. A húsz bajnoki gólnál járó 23 éves csatárt az elmúlt időszakban leginkább egykori klubjával, a Chelsea-vel hozták szóban, az angol lapok most egyetértenek abban, hogy a belga válogatott támadó számára a Manchester United lehet a befutó. A Daily Mail, a Daily Star és az Express is ugyanazokat az indokokat sorolja, hogy miért éppen az Old Trafford lehet Lukaku következő állomáshelye. Az egyik az ügynöke, Mino Raiola személye, aki az elmúlt nyáron a Vörös Ördögökhöz vitte Zlatan Ibrahimovicot, Paul Pogbát és Henrih Mhitarjant is, ráadásul az elmúlt napokban Manchesterben látták, miközben Ed Woodward ügyvezetővel folytatott tárgyalásokat. Ezenkívül Lukaku José Mourinhóval is jól megérti magát, a Chelsea-nél már dolgoztak együtt, a portugál menedzserről pedig nem titok, hogy kedveli a robosztus felépítésű támadókat. Elméletlenben tehát minden klappolhat, hogy létrejöjjön a nyár egyik legnagyobb üzlete, ám az 50 millió euróra becsült Lukaku korábban azt nyilatkozta, hogy mindenképp a Bajnokok Ligájában akar szerepelni, és a United esetében ez még korántsem biztos...
2017. 03. 17. 08:39
A Manchester City elleni Bajnokok Ligája párharc során mindkét meccsen gólt szerző 18 éves Kylian Mbappé először kapott meghívót a felnőtt francia válogatottba - derült ki Didier Deschamps mai kerethirdetéséből. A Luxemburg elleni világbajnoki selejtezőre, valamint a Spanyolország elleni felkészülési mérkőzésre készülő keretbe a 22 bajnoki gólnál járó Alexandre Lacazette nem került be, akárcsak a Real Madrid csatára, Karim Benzema, akiről korábban a szövetségi kapitány azt nyilatkozta, hogy számít rá a válogatottban. RDV lundi à Clairefontaine! On a 2 matches à préparerLuxembourg-France le samedi 25 marsFrance-Espagne le mardi 28 mars #FiersdetreBleus pic.twitter.com/1ZefIYEqK2— Equipe de France (@equipedefrance) 2017. március 16.
2017. 03. 16. 16:13
A spanyol AS beszámolója szerint a Real Madridnál megtalálták Pepe utódját. A Blancók sajtóhírek szerint biztosra veszik, hogy nyáron a 34 éves portugál védő távozik a klubtól, ezért szeretnék minél előbb megoldani pótlását. A lap úgy tudja, a madridiak szóbeli megállapodást kötöttek Felipe Monteiro ügynökével, melynek értelmében a Porto-játékos a következő szezonban már Zidane csapatát erősíti. A Realnak tehát már csak a portugál vezetőkkel kell megegyeznie a 27 éves védő klubcseréjéről. A két egyesület kifejezetten jó viszonyt ápol egymással, ezért minden valószínűség szerint hamar nyélbe üthetik a transzfert. Az AS beszámolója szerint nyáron a Portónak ráadásul százmillió eurós pluszbevételt kell produkálnia, ezért (is) hajlandóak megválni a brazil bekktől. Felipe egyébként tavaly nyáron a Corinthianstól igazolt a portugál csapathoz, szerződése 2021-ig él a klubnál, kivásárlási árát pedig ötven millió euróban határozták meg. A portugál klubhoz közeli forrás ugyanakkor azt nyilatkozta az AS-nek, hogy már 25-30 millió euró ellenében is megválnának a játékostól. Felipe Porto-játékosként kapott első ízben meghívót a brazil válogatottba. A Real Madrid játékos-megfigyelői az elmúlt időszakban több ízben nézték meg élesben kiszemeltjüket, az AS pedig úgy értesült: Zidane mester is áldását adta a nyári transzferre.
2017. 03. 16. 10:22
Octavio Zambrano lett a kanadai válogatott szövetségi kapitánya. Az 59 éves ecuadori edző 1990 és 2002, illetve 2009 és 2011 között az Egyesült Államokban dolgozott, de a 2008‒2009-es idényben például a másodosztályú Tatabánya trénere volt. Európában ezen kívül csak Moldovában tevékenykedett. Az észak-amerikai profiligában (MLS) neki van Bruce Arena után a legtöbb meccse (587) vezetőedzőként. A kanadai válogatott jelenleg a 117. helyen áll a világranglistán, a világbajnoki selejtezősorozatban már nincs versenyben, mert az előző fázisban Mexikó és Honduras mögött zárta csoportját.
2017. 03. 15. 20:11
A jegyek kevesebb, mint a felét kapják meg a résztvevő csapatok az Európa Liga döntőjében. A május 24-én, Stockholmban sorra kerülő fináléra a 48 ezer belépőből mindkét résztvevő együttes 10-10 ezret kap. Az európai szövetség (UEFA) honlapján 17 ezer jegyet értékesít majd, míg a további 11 ezer helyen a szervezet szerdai közlése szerint a „helyi rendezőbizottság, a nemzeti szövetségek, a kereskedelmi partnerek és jogtulajdonosok” között osztják majd szét. A jegyárak 45-től 150 euróig (14 ezertől 47 ezer forintig) lesznek kaphatók. Az előző szezonban számos kritika érte az UEFA-t az andalúz együttes sikerével zárult Sevilla-Liverpool finálé jegyeloszlása kapcsán: a 35 ezer férőhelyes bázeli St. Jakob-Parkban rendezett mérkőzésre mindkét fél 9 ezer belépőt kapott, további 9 ezret értékesítettek, míg 8 ezer jutott a támogatóknak és partnereknek. A sorozat jelenleg a nyolcaddöntőnél tart, a csütörtöki visszavágókat követően pénteken sorsolják ki Nyonban a legjobb nyolc párosítását.
2017. 03. 15. 19:54
Olvasói sztorik