Nemzetközi foci

Kőkemény utat kell bejárnia a Unitednek, ha ott akar lenni az EL-döntőben

Május 24-ig 17 meccs várhat a csapatra.

Stockholmban rendezik a 2017-es Európa Liga fináléját az év ötödik hónapjának 24. napján. A sorozat a csütörtöki játéknap után már a negyeddöntőkhöz érkezett, a legnagyobb esélyes pedig papíron a Manchester United: a “vörös ördögök” egy igazi sztárcsapattal sem találkozhatnak már.

Persze az út így is pokolinak ígérkezik, pláne, ha súlyosbítjuk a csapat egyéb kötelezettségeivel. A május 24-i fináléig a Unitednak a leendő és esetleges EL-meccseket is beleszámítva 17 alkalommal kell még pályára lépniük, ráadásul a Premier League-ben óriási hajrára lesz szükségük, ha be akarnak futni a Bajnokok Ligája-helyek egyikére.

A következő négy meccs még tűrhetően alakul – pláne, hogy a Middlesbrough elleni találkozó után 13 nap szünet jön – (majd a West Brom-Everton-Sunderland trió), de aztán felgyorsulnak az események.

Április 13-án már az EL-negyeddöntőben vívnak, a visszavágó előtt a Chelsea-t fogadják, aztán a Burnley és a Swansea után az EL-elődöntőkre kerülhet sor. A két meccs között az Arsenal, az esetleges döntőt megelőzően pedig a Tottenham és a Crystal Palace lesz az ellenfél és ebbe a naptárba kellene még beilleszteni egy egyelőre időpont nélküli Southampton ellen elmaradt bajnokit, valamint egy Manchester City ellen a Liggakupa-döntő miatt elmaradt, eredetileg február 26-i mérkőzést (az egyikre szinte biztosan a Burnley-Swansea bajnokik között kerül sor).

Képen is meg tudjuk mutatni:

Olvasói sztorik