A dán válogatott nagy problémája sokáig az amatörizmus volt, a futballisták hobbiszinten űzték a játékot, az edzők alkalmazkodtak a bohém felfogáshoz, így aztán miközben látványos, gólra törő játék zajlott a pályán, azon kívül fogyott a cigaretta és az alkohol rendesen.
A nyolcvanas évekig a csapat egyetlen Eb-re jutott ki, de 1964-ben nem kellett hozzá nagy bravúr, hiszen sorrendben Máltát, Albániát és Luxemburgot kellett felülmúlni – igaz, utóbbit két döntetlen után csak a harmadik meccsen, 1-0-ra sikerült legyőzni. Az elődöntőben aztán 3-0-ra kikaptak a szovjetektől, majd a bronzmeccsen hosszabbítás után 3-1-re a magyaroktól.
Az amatörizmusról mindent elmond az Og Det Var Danmark (És ez volt Dánia) című dokumentumfilmben nyilatkozó Kurt Nielsen szövetségi kapitány, akitől egy mérkőzés előtt megkérdezték, vannak-e taktikai tervei.
Nincsenek. A taktika még mindig a gólszerzésről szól
– felelte.
Pedig az 1970-es évek végén olyan nevek szerepeltek a csapatban, mint Allen Simonsen, akit 1977-ben Aranylabdával díjaztak, Morten Olsen, Frank Arnesen, Preben Elkjaer Larsen, Sören Lerby és Jens-Jörn Bertelsen, de még ők sem vették komolyan a futballt.
Kissé ironikus, hogy éppen egy sörgyár tett rendet a kuplerájban, miután a dán szövetség lassan megenyhült, előbb 1971 májusában eltörölte a szigorú szabályt, és már külföldön szereplő profik előtt is megnyitotta az utat, 1978 februárjában pedig engedélyezte a professzionális futballbajnokságot. A főszponzor a Carlsberg lett, az általa adott pénzből pedig már lehetett építkezni. Főleg, miután a mecénás azt mondta, hogy több millió koronás támogatást ad azzal a feltétellel, ha a szövetség megszabja a szakmai standardokat.
Jó fegyelem, jó edző
Az első fontos lépés azonban Sepp Piontek szövetségi kapitányi kinevezése volt 1979-ben. A 39 éves szakember addigra már irányította a Werder Brement, a Fortuna Düsseldorfot, a St Paulit és Haiti válogatottját is. Utóbbi pozíciójában nem véletlenül nevezték el Alemano Brutónak, a makacs és kemény német ugyanis fegyelmet követelt, amit addig hírből sem ismertek arrafelé.
„Találkoztam sokféle hírhedt emberrel. Baby Doc diktátor alatt voltam kapitány Haitin, összefutottam a modern történelem egyik legkegyetlenebb despotájával, az ugandai Idi Aminnal, aki azt mondta: „Jó fegyelem, jó edző.” Találkoztam Nicolae Ceausescu és Szaddám Husszein fiával. De olyanokkal, mint a dánok 1979-ben, még soha” – vallotta be.
Azt mondta, nem tudta, mit kezdjen ezekkel a hippimentalitású futballistákkal, csak azon törte a fejét, hogyan tudná rávenni őket arra, hogy csapatként dolgozzanak. Azt hangoztatták, őket senki sem irányíthatja, különben sem elég jók, és azt Piontek is elárulta, a dánok nem szerették a fegyelem szót.
Márpedig ez elengedhetetlen volt a sikerek elérése érdekében. Első lépésként Piontek áthelyezte az edzőtábort a Dán Sportszövetség központjába, az Idraettens Hus nevű betonbörtönbe. Azok után, hogy csapat addig tengerparti hotelben lakott, ez jelentős sokknak számított. Pláne, hogy a játékosok szobáiban nem volt sem tévé, sem telefon. Néhányan rávették Simonsent, hogy mondja el Pionteknek, ő ebbe belebetegszik, hátha visszaköltözhetnek a Hotel Marinába.
Szimbolikus áldozat
Aztán, amikor a klubjával (Club Brugge) UEFA-kupa döntőt vívó első számú kapust, Birger Jensent fegyelmi okok miatt kitette a keretből, a szimbolikus áldozat megtette a hatását. A felemelkedés első jelei akkor mutatkoztak meg, amikor Dánia 1981-ben kilenc mérkőzéséből nyolcat megnyert, többek között 3-1-re elverte világbajnoki selejtezőn az egy évvel később aranyérmes olaszokat.
Ez volt mindennek a kezdete, mert a játékosok rájöttek, hogy minden rossz, amiért Pionteket hibáztatták, végül tényleg működött. Látták, hogy ennek az átkozott németnek mégiscsak igaza lehet!
– mondta Svend Gehrs tévékommentátor.
De a szövetségi kapitány ekkor is merev és kőkemény maradt, csupán hajnal kettőig engedélyezett kimaradást. onnantól minden öt perc késés után 200 korona büntetést számolt fel. És igen, saját kezűleg, ugyanis hajnali 2-kor leült a csapatszálló lépcsőjén, és ellenőrizte a visszatérőket.
Volt, aki a lassú taxira fogta a késést, de akadt, aki 3-ra sem ért vissza. Így Piontek úgy döntött, megkeresi játékosait. Az ismert szórakozóhelyre érve csak ismerősökbe botlott, ráadásul olyanokba, akiket másfél órája már megbüntetett, de ők kimászva az ablakon, visszatértek bulizni.
Piontek szó szerint kirángatta a játékosokat, és újabb komoly pénzbüntetéseket osztott ki. Ezek a bírságok általánossá váltak az első néhány évben, egy anekdota szerint Elkjaer Larsen egy alkalommal elővett két, 500 koronás bankjegyet, és előre kifizette, mert tudta, hogy késni fog.
A kontrarendszer volt a kulcs
A dán válogatott 1984-ben már kijutott az Európa-bajnokságra, ahol elődöntőbe jutott, és miután a világbajnoki selejtezőket is hozta, megelőzve a szovjeteket, svájciakat, íreket és norvégokat, az 1986-os mexikói torna előtt nem is az esélytelenek között emlegették.
Volt, aki a brazilok európai megfelelőjének tartotta őket, de az sokkal hízelgőbb volt, amikor a hetvenes évek holland válogatottjához hasonlították a csapatot. Végül is megvolt bennük a totális futball minden jellegzetessége a szüntelen mozgástól a sok passzig, de talán még a hollandoknál is gyorsabban játszottak. A gördülékeny játék – vagy ahogyan Piontek nevezte, a kontrarendszer – volt a kulcs.
„Azért választottuk ezt a felállást, mert rengeteg nagyszerű középpályásom volt. Hét vagy nyolc is, de közben alig voltak jó védőjátékosaim. Akkoriban az ellenfeleink általában egy, legfeljebb két csatárral játszottak, úgyhogy feltettem magamnak a kérdést, tényleg szükség van-e négy védőre a csapatban. Ráadásul, ha támadó felfogású védőim vannak, akkor nekik 80 métert kell előremenniük a támadásokkal, aztán másik 80-at vissza védekezni. Ez nagyon megterhelő. Hol kell a legtöbb munkát végezni egy futballcsapatban? Hát a középpályán, hiszen a középpályások részt vesznek a támadásban és a védekezésben is. Én két olyan emberfogóval, Nielsennel és Buskkal álltam fel, akik erősek voltak, és nagyon jól fejeltek, mögöttük pedig ott volt harmadik védőként Morten Olsen, hogy biztosítson. Gyakran előfordult, hogy ő hozta ki a labdákat. Ilyenkor valaki mindig belépett a helyére a középpályáról. Úgyhogy kijelenthetem, ez egy nagyon jól működő rendszer volt. Németország világbajnoki címet is szerzett vele 1990-ben. Egyébként pedig kimondottan gazdaságos is volt, mert mindig lehetett váltogatni, hogy éppen ki megy fel a támadásokkal. Amikor az egyik szusszan egyet, a másik lép fel helyette” – idézte a szakembert Jonathan Wilson a Futballforradalmak című művében.
Mexikóban hiábavaló volt a szép futball
„Mexikóban támadni fogunk, mint mindig” – ígérte Piontek, és Dánia mindenkit elkápráztatott a csoportkörben.
Az első mérkőzésén 1-0-ra verte Skóciát, majd 6-1-re kiütötte Uruguay-t. Az utolsó meccsen már lehetett volna pihentetni a legjobbakat, hiszen NSZK ellen még egy vereség is belefért volna (főleg, hogy akkor az egyenes kieséses szakaszban Marokkó következett volna), de hát ebben a mentalitásban nem volt benne a vereség, a feladás, a pihenés.
És ugyan Dánia addig csak egy 1971-es barátságos meccsen verte meg a németeket, amikor az ellenfél egy amatőr csapatot küldött pályára, Piontek, aki soha nem kapott igazi esélyt hazájában, bizonyítani akart.
A válogatott nyert is 2-0-ra, ezzel egyrészt titkos esélyessé nőtte ki magát, másrészt összekerült a nyolcaddöntőben Spanyolországgal.
És jött a nagy tragédia: ugyan a csapat megszerezte a vezetést Jesper Olsen révén, ám a Manchester United balszélsője a 43. percben minden idők egyik legemlékezetesebb és legtragikusabb passzából ziccerbe hozta Emilio Butraguenót. A második félidő elején ismét a Real Madrid csatára talált be, a dánok kitámadtak, és kaptak egy laza ötöst a végén.
Svend Gehrs kommentátor panaszos kiáltását azóta is visszahangozza a történelem:
Jesper, Jesper, megölsz bennünket!
A vébé legszebben futballozó csapata pakolhatott, és be kellett érnie végül a 9. hellyel.
Amit tudni kell a vébéről
- A FIFA eredetileg Kolumbiának adta a rendezési jogot, de az ország gazdasági okok miatt visszalépett. A beugró 1983 májusában Mexikó lett – az első ország, amely (1970 után) másodszor is házigazda lehetett. Az Egyesült Államok és Kanada forrongott, ugyanis hiába pályáztak, mindkettejük anyagát visszautasították, noha Joao Havelange FIFA-elnök elismerte, erősebb volt, mint a befutóé.
- 1985 szeptemberében aztán úgy tűnt, mégis váltani kell, ugyanis egy súlyos, 8,1-es földrengés romba döntötte a főváros nagy részét. Hivatalosan több mint 5000 halottról beszéltek, de az áldozatok száma azért a tízezret is elérhette. A katasztrófa azonban a stadionokat nem érintette, így a szervezők nem hátráltak meg és úgy döntöttek, hogy folytatják az előkészületeket.
- Három csapat először jutott ki a világbajnokságra, Kanada, Dánia és Irak ekkor debütált. Ugyanakkor Magyarország, Irak és Észak-Írország ekkor kvalifikálta magát legutóbb a döntőbe.
- Ugyan a magyar csapat azóta sem járt vébén, ezen a tornán mégis a titkos esélyek között emlegették. Az 1983 szeptemberében kinevezett Mezey György nagyszerű csapatot rakott össze. Ahogy Hegyi Iván a Labdarúgó Vb-könyv című művében írta, Mezey „kitalált egy formációt, melynek lényege az ellenfél játékának a megfojtása volt. A Róth, Garaba, Kardos, Nagy védelmi tengelye koncepció jegyében működött – a kezdeti akadozás után egyre prímábban –, s a válogatott, amelybe kitűnően beilleszkedett a két új felfedezett, Détári és Kiprich” simán megnyerte selejtezőcsoportját Hollandia, Ausztria és Ciprus előtt. Akadt olyan értékelés, amely Mezeyt a legjobb edzőnek, Magyarországot a legjobb válogatotnak tartotta Európában, és amikor 1986 márciusában 3-0-ra győzött a tartalékos brazilok ellen a Népstadionban, már titkos vb-favoritok között emlegették a csapatot.
- A vb-felkészülésben azonban hibák csúsztak. Mezey elkövette azt a hibát, hogy Nyilasi Tibort az edzőtáborba indulás pillanatában a buszról szállította le (és végül a vébére sem vitte el), és a mexikói magaslatokat télen, Ausztriában próbálta szimulálni, hiába mondták neki, hogy ez mit sem ér. De a legnagyobb hibát akkor követte el, amikor sem Franz Beckenbauerre, sem az 1968-as mexikóvárosi olimpiát megjárt magyar öttusázókra sem hallgatott, és Mexikóban tűző napon, csúcsmelegben edzette játékosait. A vége ez katasztrofális vereség lett: Magyarország 1986. június 2-án 6-0-s, kiütéses vereséget szenvedett a Szovjetuniótól Irapuatóban. Ugyan Kanadát 2-0-ra legyőzte, de a franciák elleni 0-3 után csomagolhatott.
- A csoportkörben két nagyobb meglepetés történt, egyik Dánia hibátlan teljesítménye, a másik pedig Marokkó remeklése. A lengyelekkel és Angliával is 0-0-ra végzett, majd 3-1-re verte Portugáliát, így első afrikai és a második, Európán és Amerikán kívüli nemzetként (Észak-Korea 1966-os remeklése után), bejutott a második körbe. A nyolcaddöntőben aztán az NSZK győzte le, Lothar Matthäus 88. percben szerzett találatával.
- A két évvel korábban Eb-elődöntős Portugália csoportutolsóként simán kiesett. Igaz, a csapat környékén minden volt, csak profizmus nem: előbb egy doppingügy borzolta a kedélyeket, a megbukott António Veloso azt állította, biztos benne, hogy átverték, és azok a minták nem is tőle származtak. Mire kiderült, hogy igaza lett, már késő volt, nem utazhatott Mexikóba. Aztán a szövetség nem figyelt az akklimatizációra, nem érdekelte a tengerszintfeletti magasságkülönbség, a csapatot pedig olyan szállodába szállásolta el, ahol az edzőpálya rossz állapotban és egy meredek dombon volt. A válogatottnak nem kötöttek le felkészülési mérkőzéseket, így jobb híján az étterem és bár személyzetéből álló csapat volt az ellenfél. A vége sztrájk és sima kiesés lett.
- 1986. június 22-ét azóta is emlegeti minden angol és argentin szurkoló. A dél-amerikai válogatott 2-1-re győzött egy olyan mérkőzésen, ahol Diego Maradona a végletekig feszítette a tudását: előbb kézzel ütött egy gólt Peter Shiltonnak, majd minden idők talán legszebb gólját lőtte egy félpályás szólót követően. Az 55. percben Héctor Enriquétől megkapta a labdát a saját térfelén, majd gyors ritmusváltással elindult, lefutotta és kicselezte Peter Beardsleyt, Peter Reidet, Terry Butchert (utóbbit kétszer is) és Terry Fenwicket, elhúzta a labdát Shilton kapus mellett és bevágta a hálóba. Az évszázad gólját – 2002-ben annak szavazták meg az olvasók a FIFA honlapján. A La Nación szerényen csak annyit írt: ez egy tökéletes műalkotás.
- Maradonáék el is jutottak a döntőig, ahol Nyugat-Németország volt az ellenfél. Az argentinok Jose Brown és Jorge Valdano taláaltával már 2-0-ra vezettek az 55. percben, és lefutottnak tűnt a mérkőzés. A 74. percben Karl-Heinz Rummenigge szépített, hat perccel később pedig Rudi Völler egyenlített. A hosszabbítást azonban nem sikerült kiharcolni, a 83. percben Maradona passzát Jorge Burruchaga belőtte, Argentína nyolc év után ismét világbajnok lett. A torna legjobb játékosának Maradonát választották, a gólkirály az angol Gary Lineker lett hat találattal.
