NB II

Kedden délután a másodosztályú Szigetszentmiklós 3-1-re legyőzte a Ferencváros II-t edzőmérkőzésen. Az első félidőben kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, de már ekkor meg tudta szerezni a vezetést az SzTK: Balázs Richárd szabadrúgásból talált be a vendégek kapujába. A fordulás után egyértelműbb volt a helyzet, és jelentős mezőnyfölényt harcoltak ki a szigetszentmiklósiak. Vólent Roland fejesével duplázták meg az előnyt. Nem sokkal később Adamcsek Máté szabadrúgásból szépített, de a hajrában Vólent Roland büntetőből is eredményes volt. A csatárt a hajrában kisebb sérülés miatt le kellett cserélni, csakúgy, mint korábban a Mezőkövesdről érkezett Lukács Zsoltot. Felkészülési mérkőzés, Szigetszentmiklós, műfüves pálya: SzTK-Erima – FTC II 3–1 (1–0) SzTK-Erima, 1. félidő: Czuczi – Gubacsi, Vágó L., Benkő-Bíró, Horváth P. – Nikolin, Barna Zs., Hevesi-Tóth, Balázs R. – Lukács R., Szabó B. 2. félidő: Czuczi – Puskás, Vágó, Benkő-Bíró, Gulyás M. – Irmes, Barna Zs., Szepessy, Kokenszky – Vólent (Szabó B.), Lukács R. (Hevesi-Tóth) Gólszerzők: Vólent (2, a másodikat 11-esből), Balázs R., ill. Adamcsek
2016. 01. 19. 16:36
A következő másfél évben q Mezőkövesdet erősíti Tóth Bence, akire a középpályán számíthat Pintér Attila. Tóth Bence Szolnokról érkezik. A középpályással másfél éves szerződést kötött a klub. A 26 éves játékos 82 élvonalbeli találkozón szerepelt a Ferencváros, a Pápa és a Paks színeiben, ezeken négy gólt szerzett. Az NB II-ben 67 mérkőzése és 11 gólja van.
2016. 01. 19. 10:11
Az FC Ajka hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Sándor Istvánnal – adta hírül az NB II-es klub honlapja. Sándor a nyáron érkezett a csapathoz, ahol 11 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken a találkozókon pedig egyszer talált be az ellenfelek hálójába.
2016. 01. 18. 12:14
„Tipikus” első edzőmérkőzést láthattak a Mosonmagyaróvár–ZTE találkozó nézői, melyen többnyire a küzdelem dominált, a játék mindkét oldalon akadozott – számolt be a ZTE honlapja. Szakály Attila góljával a ZTE 1-0-ra győzött, de a lényeg, hogy a monoton edzések után mindenki pályára lépett és játszott – folytatás szerdán az NK Maribor ellen. Felkészülési mérkőzés Mosonmagyaróvári TE 1904 – Zalaegerszegi TE FC 0-1 Gólszerző: Szakály A.
2016. 01. 16. 16:38
ZTE
Az első félidőben jó teljesítményt nyújtva 4–0-ra nyert az NB II-es Szigetszentmiklósi TK-Erima a Balatonfüred ellen – a mérkőzés után döntés született a próbajátékosokkal kapcsolatban is – tudatta a klub honlapja. Az első félidőben nagy fölényben futballozott a másodosztályú együttes az NB III-as ellenféllel szemben. A vendégek nem is nagyon jöttek át a hazai térfélre, s Kovács János két gólja után Kokenszky Norbert, valamint Vólent Roland is betalált, így a helyzetkihasználásra sem lehetett panasz. Az első félidőben pályára lépett Gubacsi Zoltán is, aki az ősszel az Újpest futballistája volt, de tavasszal a tervek szerint Szigetszentmiklóson folytatja a pályafutását. A fordulás után több próbajátékos, illetve szigetszentmiklósi fiatal is bizonyítási lehetőséget kapott, ám a mezőnyfölény ellenére sem változott az eredmény. – Az első félidőben látottakkal többnyire elégedett voltam – mondta Vágó Attila, a szigetszentmiklósi vezetőedző a lefújást követően. – A második játékrész nem volt az igazi, de ekkor már olyan játékosok voltak pályán, akik eddig még sosem játszottak együtt. A próbajátékosokkal kapcsolatban a szakmai stáb meghozta a döntését. – Irmes Dávid, Kokenszky Norbert, valamint Horváth Péter szerződtetésére teszek javaslatot a klubvezetők felé – árulta el Vágó Attila. – Ők hárman azok, akik érdemben hozzá tudnak tenni a játékunkhoz. A többiektől elköszöntünk.
2016. 01. 16. 15:33
nb2
FC Ajka – Tatabánya 3-1 (0-1) Vezette: Szalai (Takács, Mohos) Gólszerzők: Major, Pákai, Sowunmi illetve Portilla FC Ajka: I. félidő: Jánosa – Jagodics, Odrobéna, Dobsa, Zsirai – Sándor, Gunther – Bene, Kovács D., Bölcsföldi – Olasz II. félidő: Gőcze – Pál, Császár, Pákai, Zámbó – Horváth, Sándor – Kollega, Stieber, Major – Sowunmi Tatabánya: Amadio – Nacho, Stanisic, Martinez, Giacomini – Pelaglas, Kopunek, Portilla, Giordano Rocco – Garrido, Giordano Marco pályára léptek még: Montrucchio, Aguero, Rocchi, Szabó, Folmer, Katona, Caputo, Romero, Javi Rosa, Farkas
2016. 01. 16. 15:01
Puskás Akadémia II – Aqvital FC Csákvár 1-4 (1-2) Felcsút, 100 néző Gólszerzők: Damásdi, ill. Makrai (2), Lőrincz (2) Csákvár (I. félidő): Kovács A. – Karacs, Csendes, Racskó, Spandler – Pintér B. – Molnár Cs., Nyilasi B., Bakos, Oldal – Makrai. II. félidő: Gróf – Pintér B., Csendes, Dulló, Spandler – Domján, Szalai T. – Karacs, Lőrincz, Bartos – Makrai.
2016. 01. 16. 14:38
Szombaton lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a másodosztályú bajnokság tavaszi idényére készülő Aqvital FC Csákvár. A január elején Felcsútról érkezett két új fiú, Spandler Csaba és Pintér Bence, valamint a pénteken szerződtetett Csendes Péter mellett ezúttal egy próbajátékos, a korábban a Kozármislenyben, a BKV-nál és Kaposváron is megfordult Karacs Roland is bizonyítási lehetőséget kapott a szakvezetőktől. – A 96-os születésű, 193 centi magas belső védő, Csendes Péter az NB III-as ESMTK-tól érkezett, s már a mi játékosunkként lépett pályára – mondta a klub honlapjának a csákváriak vezetőedzője, Toldi Gábor. – A szélső védőként és középpályásként is bevethető Karacs Roland 23 éves, ő egyelőre edzéslehetőséget kapott, sorsa a jövő héten dől el. Az első edzőmeccs a célját elérte, a betegeken (Baranyai Ádám, Molnár Tibor) és sérülteken (Hajdú Sándor, Fényes Szabolcs, Kocsis Gábor) kívül valamennyi csákvári játékos pályára lépett. Mint az a klubhonlap tudósításából kiderül, különösen biztató, hogy a hazai gólokat fiataljaik, a 18 éves Lőrincz Attila és a 19 esztendős Makrai Gábor szerezték. A Puskás II. erejét bizonyítja, hogy néhány napja 3-2-re legyőzte az NB III-ban feljutó helyen álló Ceglédet.
2016. 01. 16. 13:05
Kongatják a vészharangot Dunaújvárosban. Az NB I-ből nyáron kieső csapat már a szombati Vasas elleni edzőmeccsre sme áll ki, a hírek arról szólnak, hogy napi gondokkal küszködnek a játékosok, nincs fizetés. A Nemzeti Sport mai számában mindezt meg is erősítették az illetékesek. - Vannak tartozások a játékosok felé, némelyikük napi gondokkal küzd, a jövőnk pedig enyhén szólva is bizonytalan. Aligha lehet csodálkozni rajta, ha idegesek a futballistáink. De le a kalappal előttük, edzenek tisztességgel, teszik a dolgukat, és ők is reménykednek abban, hogy van, lesz jövőnk. A kialakult helyzetre való tekintettel, rendkívüli ülést tart az elnökség, ahol majd döntés születhet a hogyan továbbról. Szponzorációs támogató nélkül nem tudjuk tovább finanszírozni a másodosztályt. Ez a költségvetés talán a harmadosztályra elegendő - nyilatkozta nekik Dobos Barna. Akár a visszalépés is benne van a pakliban? Elképzelhetőnek tartja, hogy az egykori Kohász a korábbi bajnokcsapat visszalépjen és eltűnjön a süllyesztőben? Talán ennek is tudható be, hogy a csapat szerződést bontott Murai Márkkal. Lassan nem csak fizetés, de játékos sincs Dunaújvárosban.
2016. 01. 16. 10:54
Gyepes Gábor aláírta új szerződését, melynek értelmében 2017. június 30-ig erősíti a Soroksár SC-t. A nyári érkezése óta alapemberré váló Gyepes az idei szezonban kilenc mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett – tudatta a klub honlapja. A csapatkapitány-helyettes Vass Zsolt viszont pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal. A civil elfoglaltságai mellett a profi sport már nem fért bele Vass életébe, így a váltás mellett döntött.
2016. 01. 15. 13:44
nb2
A Videoton FC 28 éves kapusa, Horváth Tamás nyáron került a Puskás Akadémia FC-hez, a következő félévet pedig az NB II ötödik helyezettjénél tölti - írja a vidi.hu. Horváth 2014 nyarán igazolt Székesfehérvárra, a következő egy évben azonban csak Ligakupa-mérkőzésen kapott szerepet az első csapatnál. Az előző félévet a Puskás Akadémia FC-nél töltötte kölcsönjátékosként. A tavaszi szezonban az NB II ötödik helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC-nél folytatja a pályafutását, szintén kölcsönben.
2016. 01. 15. 12:24
Kedden a Kisvárda-Master Good megegyezett az első osztályú Békéscsaba 1912 Előre játékosával, Bagi Istvánnal. A másodosztályú csapat már korábban egyezségre jutott a Békéscsabával, csak a játékos aláírása hiányzott a szerződésről. Bagi kölcsönbe érkezik – számolt be a kisvárdai klubhonlap.
2016. 01. 14. 09:07
A másodosztályú BFC Siófok a Paksi FC II. ellen lépett pályára szerda délután, megkezdve ezzel az edzőmérkőzések sorozatát a tavaszi nyitány előtt – számolt be a klub honlapja. Motiváltan, jól kezdte a találkozót az NB II-es együttes: az első percben Nagy Dániel lapos bepasszáról Elek centikkel maradt le. Nagy János és Futó átlövéssel próbálkozott, előbbi mellément, utóbbit Csoknyai védte. Sikerült gyorsan megszerezni a vezetést: a harmadik percben Berkit rántották le a jobb oldalon, Nagy Dániel szabadrúgása remekül jött középre, és a kapu előtti kavarodásban végül Elek juttatta fejjel a hálóba a labdát (0-1). A vezetés megszerzése után sem állt le a vendégcsapat, tovább presszingelt: Berki bal lábas lövése nem sokkal ment mellé. A 15. percben ismét Berki került helyzetbe, és ekkor már növelni tudta az előnyt: a gólszerző remek keresztlabdát adott Nagy Dánielnek, aki beívelt a védők mögé, Elek lábán továbbpattant a labda, majd a hosszún érkező Berki a hálóba passzolt (0-2). A hazai csapat megpróbálta felgyorsítani a játékát, és sikerült szépíteniük a 21. percben: egy szögletet követően a középre visszafejelt labdát Bor passzolta a kapuba (1-2). A siófoki válasz gyorsan érkezett: Filipánics kirúgását Elek csúsztatta meg a 25. percben, Berki továbbtette Nagy Dánielhez, aki egyből visszapasszolt hozzá, a siófoki támadó pedig remek ütemben tolta el a labdát a kapus mellett, ami a hazai kapuba gurult (1-3). A félidőben sorcsere következett, Rusvai és Futó maradt fenn a kezdőből. A legnagyobb vendéghelyzet Kovács Dávid előtt adódott, a fiatal Vasas-akadémista ügyesen csapott le egy labdára a paksi 16-oson belül, átemelte azt a kimozduló kapus felett, de nem sokkal mellészállt. A hazai csapatnál Kiss Tamás szabadrúgása jelentett komolyabb veszélyt: a vendégkapus, aki szintén Kis Tamás, a felsőlécre tolta a labdát, és a játékszer végül fölé ment. A hajtós, küzdelmes második félidő hajrájában újabb gólt szereztek a vendégek: Kozma kapott remek labdát a 85.percben a jobb oldalon, beadására nagyszerű ütemben érkezett a második hullámban Futó, és a hálóba fejelt, kialakítva ezzel a végeredmény (1-4).
2016. 01. 13. 19:59
Olvasói sztorik