NB II

Csákvári játékos edz az Újpestnél

Mihály Dávid próbázik a liláknál.

Kapcsolódó cikkek

Második hete, hogy megkezdte a felkészülést a másodosztályú bajnokság tavaszi idényére az Aqvital FC Csákvár. Bár egy-két próbajátékos időnként még felbukkan, azért hellyel-közzel véglegesnek tekinthető a keret.

A klubhonlapmár korábban jelezte azok névsorát, akik távoznak, mára az is kiderült, ki hol folytatja pályafutását. Wild Tamás és Erős Dávid az NB III Keleti-csoportjában második helyen álló, feljutásra pályázó Ceglédhez szerződött. Az ősszel kölcsönben lévő Vaszicsku Gergő annak ellenére, hogy nem tudott Újbudára igazolni, visszatért a Puskás Akadémiához. Szekér Dávid a Nógrád megyei I. osztályban szereplő, nagy múltú Salgótarjánban folytatja. Köntös Dávid és Sötét Dávid Bicskére került, míg Mihály Dávid jelenleg az Újpest edzéseit látogatja. Utóbbi sorsa azonban egyelőre bizonytalan. A biztos érkezők oldalán két név szerepel, a Puskás Akadémiánál nevelkedett két fiatal, Spandler Csaba és Pintér Bence tavasszal a Csákvárt erősíti.

A sérülések eddig elkerülték a csapatot, csupán a hónap elején porcműtéten átesett Hajdú Sándor az, aki nem tudott bekapcsolódni a felkészülésbe. Kocsis Gábor és Fényes Szabolcs ugyan néhány edzésen könnyített munkát végeztek fájós achilleszük miatt, ám nem kellett egyetlen foglalkozást sem kihagyniuk.

Az együttes szombaton 10.30-kor vívja idei első felkészülési mérkőzését, a Puskás Akadémia II. vendége lesz Felcsúton.

Olvasói sztorik