NB I

Hétvégén rendezik a győri Magvassy-csarnokban az Alcufer Kupát. A teremtornán az élvonalbeli Gyirmót mellett rajthoz állt többek között az NB II-es Mosonmagyaróvár, valamint az NB III-as ETO FC Győr is. Utóbbi kettő az A-, illetve B-csoportban kapott helyet, így szombat délelőtt már le is tudta csoportmeccseit. A Gyirmót FC honlapjának beszámolójából kiderült: a győriek két győzelemmel és egy vereséggel zártak a százszázalékos Lipót mögött, így másodikként jutottak tovább csoportjukból. A B-jelű ötösből a Mosonmagyaróvár elsőként kvalifikálta magát – négyből négy meccset nyert –, így szintén a felső ágra került a második Gönyű SE-vel együtt. A csoportok első két helyezettjei vasárnap a döntőért játszanak (újabb két darab négyes csoportban harcolnak a helyosztókért). A C- és D-csoport küzdelmeit szombat délután rendezik: a Gyirmót a Pénzügyőrrel, a Pápával és a Bácsával csatázik a D-kvartettben.
2017. 01. 21. 14:56
Törökországi információk szerint Khaly Iyane Thiam, az MTK Budapest szenegáli középpályása az élvonalban szereplő Gaziantepspor együtteséhez igazolhat. A 23 éves játékos az elmúlt szezon során az MLS-ben szereplő Chicago Fire csapatában játszott kölcsönjátékosként, azonban ott nem marasztalták, így visszatért az MTK-hoz. A gaziantepgunes.com értesülése szerint hamarosan aláírhat új klubjánál. Forrás: zte.hu
2017. 01. 21. 12:24
A Gyirmót FC Győr fennállása legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy napjainkban a legmagasabb bajnoki osztályban szerepel – írja cikkében a Kisalföld. A kék-sárgák modernkori története az 1993-as meg- vagy újjáalakulástól kezdődik. Az utat megyei, NB III-as és NB II-es bajnoki címek, Szabad Föld-kupa-győzelem, olykor sikeres Magyar Kupa-szereplés övezi. Ezek mellett többek között a gyirmóti legendák, a korábbi edzők is helyet kapnak a közeljövőben megjelenő impozáns kötetben.
2017. 01. 20. 13:47
Az nb1.hu egy hongkongi forrása szerint labdarúgásuk fejlesztésébe hihetetlen, felfoghatatlan milliárdokat beleölő kínaiak vetettek szemet Puskás Ferenc csapatára, és ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak 2016 októbere óta. Az nb1.hu arról kapott tájékoztatást, hogy leginkább a Magyar Futball Akadémia keltette fel az érdeklődök figyelmét, a forrás állítása szerint a hongkongi székhelyű befektető alap meg kívánja vásárolni a Budapest Honvédot, vagy legalábbis többségi tulajdont szerezni a klubban és a Magyar Futball Akadémiában. A pénzügyi alap egyik üzletága magániskolák működtetése kínai nyelvterületen. Mint ismeretes: a kínai kormány komoly programot indított állami sportiskolák, különösen labdarúgó akadémiák fejlesztésére és a magánszektor is komoly potenciált lát a Magyar Futball Akadémia típusú intézmények üzemeltetésében. Forrásunk állítása szerint amennyiben sikerül megegyeznie az alap vezetőinek a Honvéd tulajdonosával, az első ilyen intézményt Dél-Kínában hoznák létre ötezres létszámmal. Az üzletemberek az új befektetés mellett tovább üzemeltetnék a Budapest Honvédot is. A kispesti klub elöljárói törökországi edzőtáborozáson vesznek részt a csapattal, így az a George F. Hemingway is, aki az őszi szezon befejezése óta csak két-három napot töltött Magyarországon. Hemingway a portál megkeresésére röviden annyit mondott, folyamatosan vannak érdeklődök a klub és az elit akadémia iránt, de a legújabb híreket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja, és többet sem szeretne elárulni.
2017. 01. 20. 09:39
Olvasói sztorik