A Ferencvárosi TC rendkívül aktívan kezdte az átigazolási szezont, a bajnoki címre hajtó zöld-fehérek megszerezték a Honvéd válogatott védőjét, Botka Endrét, Diósgyőrből pedig Bognár István költözött a IX. kerületbe. Kleinheisler László megszerzéséhez is közel került az NB I címvédője, azonban ezzel még nem értek véget az erősítések a Ferencvárosnál, újabb középpályás érkezhet – írja a Goalmagyar kiadása.
A Goal Magyarország úgy értesült, a Bundesligából néztek ki játékost a zöld-fehérek. A lap németországi információi szerint a jelölt nem más, mint a Werder Brement erősítő Sambou Yatabaré.
A 27 esztendős mali futballista védekező és középső középpályásként is bevethető, emellett a jobb szélen is otthonosan érzi magát, és hazája válogatottjának is stabil tagja.
Yatabaré Franciaországban és a görög bajnokságban is megfordult, a Werder színeiben pedig eddig tíz alkalommal lépett pályára a Bundesligában.
Az idei szezonban két találkozón kapott szerepet, szerződése pedig 2019-ig köti Brémába, németországi információk szerint a Ferencváros kölcsönbe, vételi opcióval szerezheti meg a hórihorgas játékost.