NB I

Hivatalossá vált a 12 csapatos NB I

A feltöltött másodosztályban továbbra is 16, jövőre viszont már 20 csapat versenyezhet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége hétfőn tartotta soros ülését. A licencügyekről részletesen ide kattintvaolvashatnak.

Az elnökség korábbi döntése szerint a licencadó folyamat lezárásával véglegessé vált, hogy az OTP Bank Liga 2015–2016-os idénye 12 csapattal indul. A bajnokság végén az utolsó két helyezett kiesik. A lebonyolítás a csapatok véleményének ismeretében háromszor 11 forduló lesz. Eszerint az első két körben oda-vissza mérkőző csapatok a harmadik körben úgy játszanak, hogy az előző bajnokság első hat helyezettje lesz hatszor pályaválasztó, míg a 7-10. helyezett, valamint a két újonc öt alkalommal.

Létszámemelés lesz az NB II-ben

Az NB I-es csapatok jogosultak tartalékcsapatot indítani az NB III-ban. A csapatok többsége él ezzel a lehetőséggel, ezért az NB III következő idénye három húszcsapatos csoportban zajlik majd. Emlékezetes, hogy az NB I-esek második csapatai – amelyben legfeljebb három 23 év feletti játékos lehet – nem juthatnak fel a másodosztályba, de gyenge szereplés esetén kieshetnek a megyei ligába. Az első osztály küzdelmei július 17-én indulnak, és a jövő nyári Európa-bajnokság miatt május 8-án zárulnak. Az NB II és az NB III augusztus 3-án rajtol.

Az NB II ezúttal is 16 csapattal indul. Ennek érdekében szükség lesz feltöltésre, amelyről a versenyigazgatóság jogosult dönteni a versenyszabályzat előírásának megfelelően. A bajnokság végén az első két helyezett jut fel az élvonalba, míg az utolsó kettő (tehát nem három, ahogy idén) az NB III-ba esik ki, ahonnan hat csapat jut majd fel a második ligába. Ennek köszönhetően 2016–2017-ben húszcsapatos lesz az NB II.

Fehérváron játszik a Fradi

A hagyományok szerint ebben az esztendőben is összecsap a bajnok és a Magyar Kupa-győztes a Szuperkupáért. A Videoton–Ferencváros meccs július 5-én lesz, Székesfehérváron. Az elnökség döntése szerint a következő három évben a Szuperkupát a mindenkori bajnok pályáján, a Magyar Kupa-döntőjét pedig a Groupama Arénában rendezi meg a szövetség.

A versenyszabályzat módosítása szerint a férfi felnőtt nagypályás NB I-es és NB II-es kluboknál legkésőbb jövő nyártól el kell választani a felnőtt csapatot működtető sportszervezetet az utánpótlást működtető sportszervezettől.

Épülnek a stadionok

Az elnökség meghallgatta a Nemzeti Stadionfejlesztési Program előrehaladásáról szóló jelentést. A beszámoló szerint jó ütemben haladnak a munkálatok, ugyanakkor a bajnokságok minél zavarmentesebb lebonyolítása érdekében komoly feladat az egyes stadionok fejlesztési feladatainak összehangolása. Jó ütemben haladnak a hét pályát magában foglaló Dél-Pesti (Honvéd) Akadémia munkálatai, melynek átadása 2016 őszére várható, csakúgy, mint a szombathelyi Nyugat-Magyarországi (Illés) Akadémia, amely hat pályával áll majd az utánpótlás-nevelés szolgálatában – írja az MLSZ honlapja.

Olvasói sztorik