Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Mivel a magyarországi görög közösség tagjai abszolút balhémentes, nyugodt életet élnek, ritkán kerülnek a hírekbe és az érdeklődés középpontjába. Éppen ezért talán kevesen tudják, hogy rendszeres, gazdag kulturális élet jellemzi őket, a nagyobb labdarúgó világeseményeket is együtt kísérik figyelemmel, Beloianniszban pedig hagyománya van a magyar és a görög lakosok egymás elleni focimeccsének.
Beszélgetőtársunk egy Magyarországon született görög fiatal. Nem labdarúgó, nem edző, nem sportvezető, egyszerűen az utca embere. Illetve sokkal több annál: futballszurkoló! Az édesanyja és az édesapja is görög, mindketten gyerekkorukban jöttek el Görögországból, és Beloianniszba költöztek. A könnyebb érvényesülés érdekében ő egy budapesti általános iskolába járt. A kapcsolat nem szakadt meg a Fejér megyei görög településsel, a házuk még megvan, és a szülők heti rendszerességgel járnak oda.
A téma a vasárnapi Magyarország–Görögország Európa-bajnoki selejtező előtt mi más is lehetne, mint a magyar és a görög labdarúgás, illetve maga a mérkőzés, egy magyarországi görög szemével.
Magyar szektorban görög zászlóval
– Mivel az óvodában és az iskolában is szerettem a focit, apukám kivitt a magyar-görög barátságos válogatott meccsre a Népstadionba, nyolcvankilenc októberében. Emlékszem, görög-szurkolóként a magyar-szektorban ültünk. Érdekes volt, mert egy-nullra vezetett a magyar csapat, de amikor egyenlítettek a görögök, felpattantunk. Furán néztek ránk az öregurak, akik ott ültek, abban a családi szektorban. A nyolcvanas években azért még nem volt annyira vészes ez a dolog, mint most. Most már nem mernék beülni a magyar-szektorba görög zászlóval.
Beloiannisz polgármestere néhány nappal ezelőtt azt mesélte, hogy a településről is sokan mennének a Groupama Aréna vendégszektorába vasárnap, de nem kaptak jegyet.
– Igen, nekünk is ez a problémánk. Elég sokan vagyunk, több százan, akik be akartunk menni, de nem lehet, és nem értem, miért. Korábban voltam kint több nemzetközi mérkőzésen is, amikor itt, vagy valamelyik környékbeli országban játszott a görög válogatott, vagy az Olympiakosz. Odamentem a jegypénztárhoz, mondtam, hogy a vendégszektorba kérek jegyet, megkérdezték, miért akarok odamenni, ekkor megmutattam a magyar személyi igazolványomban a görög nevemet, és nem volt semmi gond. Sőt ezzel még akkor sem volt probléma, amikor az Olympiakosz a Slovan Bratislava otthonában szerepelt.
Mint megtudtuk, a miértre a válasz a következő: az MLSZ megbízásából a Ticket Express árulta Magyarországon, illetve a világhálón a magyar-szektorokba szóló belépőket. Ezek elfogytak, de a magyarországi görögök többsége amúgy sem akart oda ülni. A vendégszektorba szóló jegyek értékesítésére viszont kizárólag a görög szövetség jogosult, amelynek internetes felületén kell regisztrálni, valamilyen érvényes görög személyazonosító okmány sorszámával. Igen ám, de a magyarországi görögök nagyobbik hányadának csak magyar okmányaik vannak… Itt van a kutya elásva, és ott, hogy a patthelyzet feloldásában egyik szövetség sem hajlandó segíteni, pedig az érdeklődők már a nagykövetség és a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata közbenjárását is kérték.
A Mitroglu-mez varázsa
– A fiam tavaly nyáron, négy és fél évesen megkapta az első görög válogatott mezét. Amikor épült a Fradi-stadion, már tudtuk, hogy március végén jön a görög válogatott, és bíztunk benne, hogy a Groupamában játszanak. Mindig ott megyünk el autóval, és örökké kérdezte, hogy mikor jövünk már a meccsre. Jár focizni az oviban, kizárólag a Mitroglu-mezében, mást nem hajlandó felvenni, és amikor gólt lő, ütögeti a címert! Soha nem néz focit sokáig, mert megunja, úgyhogy ezt biztosan látta valahol. Elesni is nagyon tud! Amikor focizik, néha szándékosan elesik, mert a focisták elesnek. Megígértem neki, hogy kimegyünk a meccsre, a görög-szektorba, de végül nem megyünk. Megértette. Majd megyünk máskor.
Beszélgetőtársunk esetében szó sincs kettős érzésről egy magyar-görög meccs előtt, hiszen egyértelmű, hogy a görögöknek szurkol. Ellenpéldaként egy barátjáról mesél – akinek az anyja magyar, az apja görög –, ő már a magyaroknak drukkol, mert a tavalyi világbajnokságon kiábrándult a görög csapat játékából, ami egyébként nem sokat változott az aranyéremmel záruló 2004-es Európa-bajnoksághoz képest, de ezt már csak mi tesszük hozzá.
Ha nem magyar és nem görög foci, akkor a Liverpool áll közel a szívéhez, de egyébként nincs konkrét kedvence, minden országból az a csapat, amelyik éppen jó formában van és szép focit játszik. A kedvenc görög klubja az Olympiakosz, idehaza viszont az athéni piros-fehérek ősi riválisának számító Panathinaikosz testvércsapata, a Ferencváros. A kettő elvileg kizárja egymást, de mint látjuk, mégis lehetséges. A magyar futballból a sikertelen évtizedek ellenére sem ábrándult ki teljesen.
– Nem vagyok egy nagy meccsre járó, inkább otthonról követem mostanában. Hétvégén mennek a zrikálások, ha írják a barátok, hogy „ma lesz az El Clásico”, röhögnek rajtam, amikor azt válaszolom, hogy „meg a Fradi–MTK!” Kicsit megcsömörlöttem ettől a nagy focidömpingtől, hogy minden nap találni valami meccset tévében. Ha a görög bajnokságot is közvetítené valamelyik csatorna, azt biztosan követném. Bízom a Fradiban, nem játszanak rossz focit, és az a miliő, amit maguk köré építettek – beleértve a stadiont, az edzőt és a játékosokat is –, az európai színvonalat képvisel. Bár játékban még nem, szóval én sem gondolom, hogy jövőre megnyerik a BL-t.
Nincs baja a vénaszkennerrel
Bár cikkünk főszereplője – mint mondta – mostanában inkább a televízió segítségével követi a hazai futballt, elsősorban nem ezért nincs kifogása a kötelező szurkolói regisztráció, a kártyarendszer és a vénaszkenner ellen.
– Engem nem érint, de nem is zavar. Nem értem az ultrákat, hogy miért csinálják ezt, miért kell bojkottálniuk a kedvenc csapatuk mérkőzéseit. Vissza fog élni az egyesület, vagy valaki az adataikkal? Vagy kiszűri őket, inkább ettől félnek?
Régen munkaügyben is többször járt Görögországban, de az utóbbi időben „csak” nyaralás miatt utazik évente egyszer, viszont focimeccsre még sosem jutott el, de ezt még bőven lehet alkalma pótolni.
– Főleg úgy, hogy van egy nagyon jó barátom, akinek a nagybátyja az Olympiakosz utánpótlásában dolgozik, eléggé elismert személyiség a klubnál, és bármilyen jegyet tudna szerezni – a Bajnokok Ligája kivételével, mert oda idén is akartunk menni, de nem sikerült.
Megyeri Balázs helyzete természetesen kikerülhetetlen, hiszen a pireuszi piros-fehérek kapusa most már jó ideje a kispadra szorult, és az sem kizárt, hogy nyáron távozik a klubtól.
– Neki lépnie kellene, szerintem. Nagyon jó kapusnak tartom, ráadásul a Fraditól jött… Nagyon megbízhatóan védett, amíg Roberto Jimenez oda nem került, nagyon sokat köszönhet neki a klub, hiszen a kupában és a BL-ben is sokat játszott. Mennie kéne, és nem Görögországon belül kellene váltania, mert ott már csak lejjebb van. Bár lehet, hogy neki jó a padon ülni, nem tudom… A Fradinál is volt egy nagyon jó játékos, aki tíz évig második kapus volt, Udvarácz Milán. Egyszer azt nyilatkozta, hogy neki semmi baja ezzel a helyzettel, ha kell, segíti a csapatot, ha nem, akkor pedig ott ül a kispadon, a bérét így is, úgy is megkapja.
Görögországot nem szokták Európának tekinteni
A görögországi lelátói balhékra nyugaton – de még nálunk is – szinte mindenki felkapja a fejét, de vajon hogyan ítéli meg a közelmúlt eseményeit egy magyarországi görög focikedvelő?
– Erre igazából nem lehet jót válaszolni, mert én egy külföldön élő görög vagyok. Görögországot nem szoktuk Európának tekinteni. Inkább Balkán, mint fejlett Európa. A szerbekkel karöltve eléggé vehemensek, ezt látni lehet azon is, ahogyan viselkednek a lelátókon. Magyarországon inkább európaibb szemlélettel gondolkoznak az értelmesebbek, és ebben a tekintetben szerintem nagyon rossz, ami ott történik. És nem csak a szurkolók miatt, hanem azért is, mert nincs semmi rendszer, ezért is gondolom azt, hogy a szurkolói kártya nagyon jó dolog. Jó lenne, ha ki tudnám vinni a fiamat egy meccsre – akár egy Újpest-Fradira – anélkül, hogy attól kellene rettegnem, hogy megdobják kővel. Vagy akár engem… Ott nyilván még veszélyesebbek a lelátók, főleg egy rangadón. Hogy ők ezt kinti szemmel mennyire érzik, azt nem tudom innen megítélni.
A görög válogatottal kapcsolatban azt a bizonyos 1989-es budapesti meccset, illetve a 2004-es Európa-bajnoki diadalt tartja a leginkább meghatározó élményének, és a barátjával ellentétben ő a nehezebb időszakokban sem pártol el tőlük.
– Tudom, hogy mit tudnak és mit nem, illetve amit nem tudnak, azt hogyan képesek kompenzálni. Ezt Otto Rehhagel nagyon megtanította nekik. Azóta is sok zrikálást kapunk, hogy a görögök nem érdemelték meg, mert milyen játékkal meg milyen taktikával nyertek, de én erre mindig azt mondom, hogy baromira mindegy. Néhány kivételtől eltekintve régóta rendszeresen ott vannak az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon. Persze, volt olyan, hogy tíz kapott góllal és nulla rúgottal pottyantak ki – kilencvennégyben, az Egyesült Államokban –, de mindig azt mondom a magyar barátaimnak, hogy ott kell lenni… Ők azt válaszolják, hogy most a magyarok is ott lesznek. Oké, az UEFA most változtatott az Európa-bajnokságon, ezért már egy kicsit könnyebb kijutni – ezzel nem degradálni akarom a magyar válogatottat, mert ha mondjuk a törökökkel játszanak, vagy akármelyik másik országgal, akkor nyilván a magyaroknak szurkolok, és azt szeretném, ha mindkét válogatott kijutna. Tudom, hogy még a görögöknek is van reményük, és ha most vasárnap nyerünk, akkor tovább él az esély, és a magyaroké sem csökken jelentősen. Kérdés, hogy a románok mit játszanak, mert az északírek szerintem kipukkadnak. A Feröer elleni, hazai vereség valószínűleg Ranieri buktatása volt, de én ezt nem tudom megérteni… Nem vagyok labdarúgó, soha nem volt edzőm, akit el akartunk távolítani, de a szív mit diktál ilyenkor? Nem azt, hogy a csapatodat vidd előre?
Kivel akarnak támadni a görögök?
Az uruguayi Sergio Markarián szövetségi kapitánynak ez lesz az első mérkőzése a válogatott élén, ezért senki nem tudja, mire számíthatnak a mieink a görögök ellen.
– Az idősebb edzőgeneráció tagjait – mint Markarián vagy Ranieri – én már nem ültetném a kispadra, de azt írják mindenhol, hogy agresszív támadófocira lehet számítani, csak azt nem tudom, kivel? A védőink nagyon jók, de jó középpályásaink, irányítójátékosunk és támadóink nincsenek. Komolyan nem tudom, hogy mit várhatok, és a kapitány mit fog tudni csinálni. A hét elején kezdték a felkészülést Ausztriában. Egyénileg, posztonként erősebbnek tartom őket, de hogy a kapitány fel tudja-e őket tüzelni, ez majd vasárnap este kiderül. Markarián pályafutásával nagyjából tisztában vagyok, de hogy valójában mire is képes… Folyékonyan beszél görögül, abszolút megérteti magát a játékosokkal, elfogadják a döntéseit, amelyek remélhetőleg jók is lesznek.
Ha az egyik szövetségi kapitányról beszéltünk, akkor nem hagyhatjuk ki a másikat, Dárdai Pált sem!
– Nagyon jó úton jár, és bizonyítja a Hertha esete is, hogy valamibe belenyúlt… Hogy mi lesz utána, majd kiderül. Azt mondják, ha benntartja a berlinieket, akkor nem biztos, hogy magyar kapitány marad, de akkor ki jön utána? Horváth Ferenc? Vagy Mátyus János? Mondjuk, Mátyus a Fradi ellen mindig jól teljesít a csapataival – ebből tudom lemérni –, úgyhogy valamit tudhat, de összességében nem látom a fiatal generáció tagjai között a potenciális utódod. Bár a görögöknél sem… Nagyon érdekes volt az a hír – ami szerintem csak itt, Magyarországon jelent meg –, hogy Détári Lajos lehet a szövetségi kapitány. Lehet, hogy az ő PR-ja akarta ezt nyomatni, ahhoz képest valahol a megye háromban, Balatonvilágoson kapott volna edzői széket, de állítólag végül ott sem kapta meg, szóval egy picit nagy lett volna az ugrás. Arról is hallani, hogy Nikopolidisz is esélyes volt, aki az Olympiakosznál másodedző, amióta letette a kesztyűt. Őt kapusként az egész világ elismerte, hiába nem volt a legnagyobbak között számon tartva, de a visszavonulása óta is nagyon sok jótékonysági meccsre hívják Figóék, Zidane-ék. Őt el tudnám fogadni, vagy Karaguniszt, aki Ranieri mellett másodedző volt. Persze, valószínűleg még nagyon sokat kell tanulniuk. Karagunisz nagyjából olyan, mint Gera Zoltán: nincs elveszett labda, mindenre rámegy, ha kiköpi a tüdejét, akkor is fut. Ilyen emberek tudják átadni azt a fajta mentalitást a fiataloknak. Dárdait féltettem egy kicsit, de szerencsére az idő egyelőre őt igazolja. Én például nem mondtam volna, hogy alkalmas erre, tehát ennyi erővel lehetnek még néhány olyan fiatal edzők, akikben megvan a kellő alázat és tudás, csak nem adják meg nekik az esélyt.
Végül mi mással is zárhatnánk, mint egy tippel a vasárnapi meccsre:
– Azt álmodtam, hogy valahol sétáltam, rádöbbentem, hogy ma van a meccs – mert elfelejtettem –, és a huszonharmadik percben már kettő-nullra vezettek a görögök. Ha az álmomban hiszek, akkor marad a kettő-null!
