Nemzetközi foci

Pozitív a mérleg a görög klubok ellen

Huszonhét alkalommal találkoztak magyar csapatok hellén ellenféllel a nemzetközi kupákban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap este fontos találkozó vár a magyar válogatottra, amely Európa-bajnoki selejtezőn fogadja a görögöket – a magyar csapat pillanatnyilag hét ponttal a harmadik helyen áll a csoportjában, míg a pocsékul rajtoló ellenfél mindössze egyetlen pontot gyűjtve utolsó.

Arról már korábban írtunk, hogy a válogatott mérlege egyelőre nem túl fényes a görögök ellen (négy győzelem, öt döntetlen, nyolc vereség), ám klubszinten jobbak a mutatók, igaz, az elmúlt években nem találkozott magyar csapat göröggel a nemzetközi kupákban.

Legutóbb 2003 novemberében a DVSC-nek jutott görög ellenfél az UEFA Kupában. A Loki akkor 1-1-vel kezdett a patinás PAOK vendégeként, majd hazai pályán 0-0-ra végzett, így továbbjutott a legjobb 32 közé. Ezt megelőzően a Vasas mérkőzött görög ellenféllel a nemzetközi porondon: 2000 szeptemberében előbb a Népstadionban 2-2-t játszott az UEFA Kupa első fordulójában az AEK Athén ellen – a 89. percben még 2-0-ra vezettek a vendégek, de Pető Tamás és Komódi László három perc alatt egalizált –, majd a visszavágón 2-0-ra alulmaradt.

Egyébiránt az AEK ellen játszották a legtöbb meccset a magyar csapatok, összesen tízet. Idegenben az MTK, a Fradi, az Újpest és a Salgótarján is kikapott, odahaza viszont a három fővárosi klub nyerni tudott – az MTK idegenben lőtt góllal esett ki, valamint a Ferencváros 4-2-es sikere is kevésnek bizonyult, de az Újpest 4-1-es győzelme a KEK-ben továbbjutást ért – a nógrádiak pedig 1-1-re végeztek.

A neves Panathinaikosz két párharcban került szembe magyar klubcsapattal: legutóbb 1987-ben a Honvéd ellen előbb Budapesten 5-2-es vereséget szenvedett az UEFA Kupában, de odahaza 5-1-es sikerrel javított. 1965-ben viszont a magyar fél örülhetett a BEK-ben: a Fradi hazai pályán 0-0-t ért el, majd idegenben 3-1-re nyert. Szintén négy meccs erejéig volt ellenfél az AE Larissza, amely előbb a Honvéddal szemben maradt alul az UEFA Kupában 3-2-es összesítéssel – az első meccset a görögök nyerték 2-0-ra 1983 szeptemberében, innen fordított Dajka László triplájával a Kispest –, egy évvel később azonban a Siófokot már felül tudta múlni egy idegenbeli döntetlennel, valamint egy hazai győzelemmel.

A Fradi ellen tiltották el a Panionoszt

A fenti csapatokon túl az OFI Kréta (1997), az Olimpiakosz (1996) és az Arisz (1968) is egy-egy párharcot vívott magyar klub ellen: előbbivel szemben alulmaradt összesítésben a Fradi (2-4), az Olimpiakosz ellen viszont továbbjutott (5-3) az UEFA Kupában, míg az Arisz ellen az Újpest aratott kettős sikert a Vásárvárosok Kupájában – idegenben 2-1-re, odahaza 9-1-re nyertek a lilák.

A Panionosz egy hivatalos meccsen volt ellenfele a mieinknek: az UEFA Kupa 1971–1972-es kiírásában a második körben a Fradi hazai pályán 6-0-ra nyert a beszámolók szerint kirívóan sportszerűtlen ellenféllel szemben. Az UEFA sem hagyta szó nélkül a találkozón két piros lapot is begyűjtő, provokatív viselkedést, és ki is zárta a sorozatból a görögöket, így az FTC visszavágó nélkül jutott tovább. A Panionosszal a magyar válogatott is meccselt nem hivatalos keretek között: 1987 januárjában Bognár György és Kovács Kálmán góljaival nyertünk 2-0-ra.

Klubcsapataink mérlege pozitív – nem számolva a magyar válogatott nem hivatalos meccsét –, 27 találkozón 11 magyar győzelem született, hét döntetlen és kilenc görög siker mellett.

Olvasói sztorik