NB I

Nyugdíjba vonult a Tanár úr

Szapor Gábort nagy büszkeséggel tölti el, hogy eddig a pillanatig ő nevelte a legtöbb NB I-es játékost Magyarországon.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Meglepő hír jelent meg a kapos.hu oldalon: Pusztai László személyében megtalálta a nyugdíjba vonuló szakmai igazgató, Szapor Gábor utódját a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetése.

Szapor 1972 óta dolgozott edzőként a magyar labdarúgásban. Állomásait szinte lehetetlen lenne külön-külön felsorolni: dolgozott a KSI, az Újpest, majd a kétezres évek elején a Vasas utánpótlásában. Közben megfordult Szaúd-Arábiában, másodedzőként a Győri ETO-nál, a Diósgyőrnél. Utóbbi klubnál vezetőedzőként is dolgozott, csakúgy, mint Pécsett, majd a Vasasnál. Több alacsonyabb osztályú kitérő (Soroksár, Integrál-DAC, BKV Előre), illetve a magyar U19-válogatott irányítása után tért vissza Angyalföldre vezetőedzőként, és távozását követően, 2013 nyarán vette át a kaposvári Bene-akadémia vezetését.

Szapor a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, nincs más oka a távozásának, minthogy nyugdíjba ment, de egy megalapozott, a magyar labdarúgás értékeit szolgáló feladatnak most sem mondana nemet.

– Elértem a korhatárt, ezért január elsejével nyugdíjba mentem. Másfél évig Kaposváron laktam, de most visszaköltöztem Budapestre a lakásba a családomhoz, és egyelőre pihenéssel töltöm a hétköznapjaimat – kezdte Szapor Gábor.

– Nyugtasson meg, hogy nem egészségügyi okok miatt kellett így döntenie!
– Semmi ilyesmiről nincs szó, sőt nemrégiben, fél éve született az unokám, úgyhogy teljes mértékben kitölti a napjaimat a vele való foglalatoskodás is. Rendkívül jól éreztem magamat Kaposváron, azt gondolom – és ez az ottani vezetők, edzőkollégák és játékosok véleményével is párhuzamos –, hogy kölcsönösen megszerettük egymást, nagyon jó munkát tudtunk végezni, de elérkezett ez az idő. Negyvenkét éve dolgozom a magyar labdarúgásért és a magyar labdarúgásban. Az utánpótlás mindig a legeslegfontosabb volt számomra, mivel testnevelő-tanárként is dolgoztam nagyon sokáig. Tanárember lévén úgy érzem, a pedagógia eszközeivel éltem, és értek a gyerekek nyelvén. Azok a jelzések, amiket az elmúlt negyvenkét év alatt kaptam, ezt megerősítik.

– Mennyire tekinthető véglegesnek az elhatározás? Ha akár a közeljövőben, akár később érkezne egy felkérés, ami mögött van tartalom, fantázia és szakmai kihívás, akkor ismét munkába állna?
– A szakmai kihívás, a tartalom és az érték rendkívül fontos számomra, ezek voltak az én alapelveim a tanítás mellett. Mindig azt mondtam, hogy a legértékesebb szereplő a labdarúgásban a játékos, de a legfontosabb az edző, mert ő tudja kezelni a tanulási, tanítási folyamatot. Jelenleg nem gondolkodom abban, hogy továbbviszem a hivatásomat, ismerkedem ezzel az új kihívással. Rengeteg időt töltöttem vidéken a család nélkül, és úgy érzem, sokat kell pótolnom e tekintetben. Most ez tölti ki az időmet. Olyan restanciákat is tudok pótolni, amelyekre az elmúlt időszakokban nem volt alkalmam, de természetesen naprakész vagyok, figyelem az eseményeket. Egy összegzésben nem csak a lezárás az elsődleges, hanem folyamatosan történik az elméleti felkészülés is a jövőre. Ha olyan értelmes és erkölcsileg – ezt szeretném aláhúzni – is megalapozott feladat következne, amire azt mondom a megszerzett tapasztalataim és a tudásom alapján, hogy igen, és ebben valóban a magyar labdarúgás értéke tükröződik, akkor szívesen folytatom.

– Egy ilyen hosszú és tartalmas edzői pályafutásból ki lehet emelni bizonyos időszakokat, amelyekre a legszívesebben emlékszik vissza, vagy amelyeket a legsikeresebbnek tart?
– Igen, de a tapasztalatok, a konzekvencia levonása után nem tehető különbség. Mindenhol nagyon szívesen dolgoztam. Azt is kaptam vissza, ami a mindenkori erkölcsi és sajnos nem a szakmai állapotot tükrözte. Azt hiszem, ezzel kapcsolatban még manapság is vannak gondok és kérdőjelek, de nyilvánvaló, hogy a folyamatos fejlődés útja a különféle vélemények ütköztetésében és a jobb, az újabb felé törekvésben nyilvánul meg. Nekem a legfontosabb az volt az utánpótlásban, hogy NB I-es labdarúgókat tudjak nevelni, de legelsősorban az, hogy labdarúgókat és embereket tudjak nevelni. Nagyon sok tanítványom a játéktudása révén magasan NB I-es vagy válogatott szintű volt, mégsem tudta ezt a pályát befutni a különböző egyéb, külső körülmények miatt. Azonban szinte az összes felnevelt vagy nevelésben együttműködő játékosom nevére emlékszem, az arcuk előttem van. Egy dolog nagyon nagy büszkeséggel tölt el – és előzni szabad! –, hogy eddig a pillanatig én neveltem a legtöbb NB I-es játékost Magyarországon. Ennek nagyon örülök, rendkívül büszke vagyok rá.

Szapor Gábor végül hozzátette, minden szempontot meg kell teremteni a gyerekek számára ahhoz, hogy kellő mértékben fejlődhessenek – ez a magyar labdarúgás érdekét szolgálja.

– A gyerekek jövője az elsődleges, és mindenféle szempontot meg kell próbálni megteremteni a fejlődésük, és annak érdekében, hogy valóban vissza tudják adni azokat az értékeket felnőttkorban, amelyek a magyar labdarúgásra mindig is jellemzőek voltak, és amelyek a futbalunk felemelkedését fogják segíteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.