NB II

Kirúgták a sikeredzőt!

Az angyalföldiek közös megegyezéssel szerződést bontottak Szapor Gáborral, utódja a német Dirk Berger lett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hogy a Vasasnál bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is, arra az elmúlt években számos alkalommal láthattunk példát. De hagyjuk a múltat, hiszen az angyalföldiek a jelenben is hoznak olyan meghökkentő döntéseket, amelyektől az embernek tátva marad a szája!

A csapat az NB II Keleti-csoportjának második helyén telel, ráadásul ott van a Magyar Kupában a legjobb nyolc között, a német tulajdonos mégis úgy döntött, hogy meneszti Szapor Gábor vezetőedzőt, akivel egyébiránt december közepén hosszabbítottak szerződést!

„Döntése közlésekor kiemelte, hogy a csapat eredményei és pozíciója tiszteletet parancsolnak, amely a vezetőedző munkáját is dicséri. A tulajdonos és a klub vezetése elismerését és köszönetét fejezte ki Szapor Gábor vezetőedzőnek” – áll a klub honlapján.

A Vasas felkészülése Dirk Berger szakmai irányításával folytatódik tovább, aki beleillik a klub hosszabb távú koncepciójába. A hétfői két edzést Tóth András és Gróf Attila edzők vezénylik, a Németországból érkező új vezetőedző délután veszi át a csapat irányítását.

A megdöbbentő döntést olvasva a Rangadó.hu természetesen megkereste Szapor Gábort, aki a klub honlapjának vasárnapi cikkében még részletesen beszélt a felkészülés jelenlegi szakaszáról, egy nappal később azonban már nem volt csapata…

– Jól gondolom, hogy ennek az egésznek semmi előzménye, előszele nem volt?
– Jól gondolja…

– Mikor tudta meg, hogy távoznia kell?
– Vasárnap találkoztam a tulajdonossal, aki pénteken érkezett Magyarországra. A beszélgetésen a két ügyvezető is részt vett. A tulajdonos közölte a döntését. Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy közös megegyezéssel távozom, mert hozzá kell járulnom, hogy az új edző megkezdhesse a munkáját. Ígértet kaptam a tulajdonostól a szerződésben foglaltak rendezésére – mesélte a Rangadó.hu megkeresésére Szapor Gábor.

– Fel tudott hozni bármiféle negatívumot önnel kapcsolatban a német?
– Nem. Kiemelte, hogy végig meg volt elégedve, a cég és a csapat számára is jó hírnevet biztosítottunk az eddigi eredményekkel, hiszen a kupában a nyolc között vagyunk, a bajnokságban pedig a tízedik helyről a másodikra jött fel a csapat, így a feljutásra esélyessé vált. Hangsúlyozta, hogy egy személyben hozta ezt a döntés. Különösképpen nem indokolta, de a szerződésben foglaltak alapján tudomásul kellett vennem, a további egyeztetések pedig zajlanak…

– A jó eredményeken kívül ismét egyre több néző volt a hazai mérkőzéseken, az öltözőben pedig kiváló volt a hangulat, a csapategység…
– Ez mind így igaz. Ő is elmondta, hogy ez nagyon jólesik neki, tudja, tisztában van vele. Az én olvasatomban ez a döntés független a szakmai munkától, de nem szeretném véleményezni.

– Néhány hónapja elkezdett egy munkát, amely rendkívül eredményes volt. Most nyilván csalódott…
– Igen. Jó kapcsolat alakult ki a csapat és köztem, illetve köztem és vezetőség között. Nagyon korrekt, rendezett viszonyok között végeztük a napi munkánkat, ami ezek szerint minőségében megfelelt a tulajdonos elvárásainak és az eredményességnek is, sőt megemlíthetem, hogy a nagyszerű Vasas-szurkolók igényeit is megpróbáltuk maximálisan kielégíteni a hozzáállással és a mutatott játékkal. De ilyen világban élünk, egyik napról a másikra is sok minden változhat. A magam részéről úgy gondoltam, hogy vele viszi véghez a bravúrt, a célkitűzést a csapat, mert meg tudom oldani a feladatot, de jelen pillanatban erre nincs esély, mert történt ez a váltás… Úgy jöttem ki az öltözőből, hogy sok sikert kívántam a csapatnak, és idézőjelben szinte kötelezővé tettem számukra a feljutást. Képesnek tartom őket erre, mert nagyon egységes a társaság, és a Vasasnak a hagyományaihoz méltóan mindig ott helye az első osztályban!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik