Videó

Vasas-fiatalok

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden délelőtt a műfüves pályán játszott egymással évzáró mérkőzést a Vasas felnőtt csapata és a Vasas Kubala Akadémia válogatottja. A felforgatott összeállításban futballozó „nagyok” az első félidőben nem tudtak fölénybe kerülni, sőt inkább az akadémisták mutatták a szemre tetszetősebb játékot. Mindkét oldalon egy-egy gól született. A második játékrészben már jobban csipkedték magukat az NB II-es kerethez tartozók, ekkor egyértelműen fölénybe kerültek, a két rúgott gólon kívül számos helyzetet is elpuskáztak.

Ez a mérkőzés is tanúbizonyságát adta annak, hogy a Futball Kft-t és a Kubala Akadémiát tulajdonló két gazdasági társaság célja az együttműködés.

– Mi elsősorban magyar fiatalokra, azon belül is, ha lehet, sajátnevelésűekre kívánjuk alapozni az együttesünket. Természetesen fő célunk, a feljutás elérésének érdekében szükségünk van tapasztalt, kiforrott tudású labdarúgókra is, ám nem kívánunk orrba-szájba, környező országbeli tucatlégiósokat szerződtetni – jelentette ki Varga Endre ügyvezető.

Olvasói sztorik