NB I

Három brazil játékos a Fradi célkeresztjében

Orosz Pál vezérigazgató utánpótlás-válogatott futballistákkal tárgyalt a dél-amerikai országban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt brazíliai utazásáról, amelyre lehetséges téli igazolások és hosszabb távú tervek miatt került sor. Egy hétig tartózkodott Brazíliában, ahol kilenc mérkőzést (bajnoki és utánpótlás-találkozókat) látott. Konkrét elképzeléseik voltak, három játékost kinézett a szakmai stáb, velük is tárgyaltak.

– Első osztályú játékosok, és a háromból kettővel előrehaladott tárgyalásaink vannak. Hogy ebből lesz-e valami, azt majd meglátjuk, de az érzésem azt diktálja, hogy lesz. Nem lenne rossz dolog, ha a Ferencváros a brazil első osztályból tudna igazolni – mondta a klubvezető a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Neveket még nem mondhat, csak azt, hogy két csapat játékosairól van szó, és nem véletlen, hogy épp Rio de Janeiróban volt. A beszélgetésből kiderült továbbá, ha sikerülne szerződtetni a labdarúgókat, reményeik szerint januárban csatlakoznának a kerethez. A hosszabb távú tervek is rendkívül előnyösek lehetnek a jövőre nézve.

– Láttunk olyan U17-es és U20-as játékosokat, akik nagyon ügyesek, és elképzelhető, hogy most még nem kerülnek a Ferencvároshoz, de a jövőben igen. Az egyik csapattal ilyen megállapodást kötöttünk. A szakmai stábunknak lehetőséget nyújtanak arra, hogy bizonyos emberek kimenjenek, adott esetben két-három hetet eltöltsenek az ő utánpótlás-központjukban, és ezeknek a csapatoknak edzéseket tartsanak. Tehát azokat a játékosokat, akiket mi majd esetleg a jövőben ide szeretnénk hozni, folyamatában figyelhessük, ne egy-két mérkőzés alapján kelljen döntenünk, hanem igenis a karakterüket is megismerjük.

Orosz Pál úgy véli, Brazíliában sokaknak nagy lehetőség az európai szerződés, de már ott is nagyon magasak a fizetések, nem feltétlenül olyan könnyű nagynevű játékosokat a kontinensre csábítani.

– Akikkel kapcsolatban most tárgyaltunk, azok brazil utánpótlás-válogatott játékosok – utalt arra, hogy minőségi fiatal labdarúgók vannak célkeresztben, de még több dolgon is múlik, hogy összejön-e végül a szerződés. – Egyrészt meg kell állapodni a klubbal, ami könnyebb történet, de tudhatjuk, hogy ezek a játékosok adott esetben több menedzsment kezében vannak, akik nyilvánvalóan a saját érdeküket nézik, nem biztos, hogy elsősorban a játékosokét. A játékosok természetesen szeretnének jönni, ezen már túl vagyunk.

Az FTC már több ország felé is nyitott a közelmúltban, ezek a kapcsolatok természetesen továbbra is élnek. A vezérigazgató úgy véli, most már olyan infrastrukturális és szakmai háttér, illetve anyagi stabilitás van mögöttük, ami a klub jó hírét viszi Európában, de Brazíliában is. A dél-amerikai ország felé a rengeteg játékos miatt nyitottak, de felkészülnek arra is, hogy a két terület kulturális különbségei miatt egyáltalán nem biztos, hogy egy Brazíliában jól szereplő játékos Európában is beválik.

– Ha olyan szerződést sikerül kötni az adott brazil klubbal, hogy különösebb anyagi veszteség nélkül a játékost vissza tudjuk küldeni, ha úgy van, az egy nagyon jó lehetőség a Ferencváros számára. A futball az üzlet is, ne felejtsük el, szóval, ha mi tudunk olyan klub lenni, ahová érkeznek brazil játékosok, akik esetleg tovább tudnak menni nagyobb klubokba, az a Ferencváros és a brazil klub számára is hasznot hoz – mondta végül Orosz Pál.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik