NB I

Dibusz szerint jó úton jár a válogatott

A Ferencváros kapusa úgy látta, az első félidőben ismét jól működött a magyarok védekezése.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Pályafutása második válogatott meccsén védett az oroszok ellen Diubusz Dénes. A Ferencváros kapusának vasárnap volt a 24. születésnapja, de a kedd esti lehetőséget nem ajándékba kapta a szövetségi kapitánytól, hiszen korábban a Feröer elleni Európa-bajnoki selejtezőn is jól teljesített, és klubcsapatában is rendszerint jól megy neki.

Ezúttal két gólt kapott, a válogatott pedig vereséggel búcsúztatta az idei évet, ezért érthető, hogy Dibusz szomorúan nyilatkozott a Rangadó.hu érdeklődésére a meccs után.

– Milyen volt az oroszok elleni mérkőzés kapusszemszögből?
– Összességében keserű a szám íze, hiszen kikaptunk, de ettől függetlenül voltak azért nagyon pozitív dolgok is ezen a mérkőzésen – kezdte Dibusz Dénes. – Több játékos, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott, most bizonyíthatott. Úgy gondolom, mindenki maximálisan odatette magát, és próbált élni a lehetőséggel. Az első félidőben ismét jól működött a védekezésünk és tudatosan lezártuk a területeket. Megvoltak azok a labdaszerzések, amikre készültünk, sajnos a támadójátékunk nem volt annyira hatékony, amennyire szerettük volna, hiszen a végén nem a jó megoldásokat választottuk, és néha kicsit elkapkodtuk az akciókat. Ettől függetlenül úgy gondolom, végig méltó partnerei voltunk az orosz csapatnak, amelyben minőségi játékosok vannak, és tényleg komoly játékerőt képviselő válogatottról van szó. Nem vallottunk szégyent, de az eredmény miatt van bennem hiányérzet.

– Hogy érezte magát az új, Dárdai-féle válogatottban? Milyenek voltak az edzések, a hangulat?
– Nagyon nagy élmény volt mindkét felkészülés, a Románia és Feröer, illetve most a Finnország és Oroszország előtti hét is. Nagyon pozitív és elszánt volt a társaság végig, mindkét edzőtáborozás alatt. Szerintem látszott a mérkőzéseken nyújtott teljesítményen is, hogy mennyire koncentráltak és összeszedettek vagyunk. Nagyon bízom benne, hogy a tavaszi folytatás során ezen az úton fogunk továbbmenni, és hát miért ne mennénk tovább ezen?

– Milyen érzésekkel várja a vasárnapi Videoton–Ferencváros rangadót?
– Mindenképpen be kell gyűjtenünk a három pontot. Nem szerepeltünk eddig úgy a bajnokságban, ahogy elvárjuk magunktól, a Vidi viszont nagyon meghatározó és jó játékkal rukkolt elő eddig, ezt mutatja, hogy gyakorlatilag simán ott tud lenni a táblázat élén. Megvannak a kellő játékosaink ahhoz, hogy be tudjuk gyűjteni ott is a három pontot, nagyon bízom benne, hogy úgy megyünk oda, hogy harapni fogunk.

Olvasói sztorik